Vasárnap jelentette be a kormány, hogy a cégek mellett az önkormányzatokat is kilépteti a rezsicsökkentésből, ami az ATV körkérdése szerint váratlanul érte a települések vezetőit.

Kiborult Orbánék döntésén az ős-fideszes polgármester: Cser-Palkovicsnak jól esett volna, ha vannak egyeztetések
Cser-Palkovics András polgármester beszédet mond a Rákóczi Szövetség IV. Kárpát-medencei Színjátszó Táborának székesfehérvári záró rendezvényén 2021. augusztus 16-án. MTI/Vasvári Tamás

A fideszes Cser-Palkovics András azt mondta a csatornának, hogy az általa vezetett Székesfehérvár esetében pedig évente 2-3 milliárd lehet a többletkiadás az intézkedés miatt. Ezért is nehezményezi, hogy a kormány nem egyeztetett a kérdésről az önkormányzatokkal:

Nyilván jól esett volna, ha vannak egyeztetések és például látjuk, hogy milyen számítás alapján mondta a miniszter úr azt, hogy ezt az önkormányzatok mindegyike ki tudja maga gazdálkodni. Én ebben kicsit borúlátóbb vagyok

- mondta Cser-Palkovics, aki politikai karrierjét 1989-ben kezdte, a Fidesz első választási kampányában mint aktivista vett részt.

2011-ben keményen bírálta a szintén fideszes Tarlós Istvánt, Budapest főpolgármesterét. A szarkasztikus hangvételű nyílt levélben kritizálta a Budaörsi úton kialakult közlekedési káoszt, a budapesti városvezetés „fővárossovinizmusát”, továbbá közölte:

Ha Budapest nem akar, Székesfehérvár lehetne az új főváros.

2019-ben kormánypárti politikustól szokatlanul agresszíven bírálta az építőipart a Modern Városok Programban tervezett beruházások túlárazása miatt, amivel szerinte ellehetetlenítik a beruházásokat.

Forrás: 444

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Ennek a Cserpalkónak néha vannak normális megnyilvánulásai..Lassan már veszélyesen normális..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
Ennek a Cserpalkónak néha vannak normális megnyilvánulásai..Lassan már veszélyesen normális..
Eladott Ország
Palkovics, csak nyaljad tovább a felcsúti cigányod seggét, te hülye barom! Te sem vagy különb b@zdmeg a fajtádat!
jesz
ez az önkormányzatokat rombadöntő törvény is jelzi, hogy az Orbán kormánynak ez az utolsó ciklusa...mostantól válogatás nélkül szednek be pénzt, nem érdekes, hogy kitől, és a nép ezt hogy éli meg...

Sosem gondolták még részegen sem, hogy ilyen hosszú ideig kell irányítani egy országot, ráadásul 2/3-os népakaratból...akármilyen vidám is afidesz, érezni a gyötrődést, a fáradtságot...

...nem megy már a bicikli tolása...megasztán ez év hátralévő része baromi nehéz lesz...Rezsiszilárd lesz az első, aki feladja...a nincsből ő sem tud valamit csinálni...és fáradtan a lovak közé dobja a gyeplőt...a nép majd valahogy kifizeti a közüzemi díjakat...ha nem, akkor jönnek az utcai tüntetések.
CsipkeRózsa
Orbán nem tudja, hogy ezt a lakosság kárára teszi? A fideszes lakók is az önkormányzatok területén élnek, mindenkinek kevesebb lesz a pénze!
ómió
Átgondolva, azért, majd "megbékél"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.