Hadházy Ákos független képviselő továbbra sem jut hozzá ahhoz a pénzhez, ami egy országgyűlési képviselőnek jár, és amelyből Hadházy a korrupcióellenes harcát és a neki segítő munkatársait finanszírozta. Kövér László házelnök halogatja az eskütételt a képviselő szerint.

A független országgyűlési képviselő Hadházy Ákos a Facebook-oldalán tette közzé június 7-én, kedden reggel, hogy Kövér László házelnök továbbra sem hagyja neki, hogy letegye a képviselői esküjét. 

Hadházy lakossági gyűjtésbe kezdett a korrupcióellenes harcához, miután még mindig nem tehette le a képviselői esküjét

Fotó: Facebook/Hadházy Ákos

"A parlament alakuló ülésén nem vettem részt, hiszen nem kívántam legitimálni a tisztességtelen választás eredményét és meghallgatni a beszámolókat, hogy minden a legnagyobb rendben volt. Bár az ellenzéki képviselők végül – a Fidesz zsarolásának engedve – nem csatlakoztak hozzám, a Fidesz mégis veszélyesnek látja az ilyen, szimbolikus kiállást. Ezt mutatja az is, hogy Kövér László azóta sem engedi, hogy letegyem a képviselői esküt, és így gyakorolhassam az engem megillető jogokat. Nem engem vesz ezzel semmibe, hanem azt a több mint 30 ezer zuglói polgárt, akik képviselőjükké választottak"

- írja Hadházy, aki szerint az eskü letételének folyamatos csúszása miatt nem kapja meg a képviselői tiszteletdíját, de erre számított, ezért gyakorolja továbbra is a polgári munkáját (állatorvos). Ám a kellemetlen ebben az, hogy a képviselőknek járó pénzügyi keretekhez sem fér hozzá az eskütétel halogatása miatt, amiből viszont a neki segítő kollégáit fizeti, de ebből a keretből tudott távolabbi vidékekre is eljutni, vagy lekérni a tulajdoni lap másolatát, és ügyvédeket megbízni többek között.

Hadházy Ákos emiatt a választóktól kér támogatást, nyárra legalább hatmillió forint összegyűjtését tervezte elő, amelyből 

"a stábommal gond nélkül tudjuk folytatni a korrupciós esetek feltárását és a népbutító propaganda elleni küzdelmet akkor is, ha Kövér László tótágast áll a parlamentben, vagy éppen egy képviselő jogait önkényesen korlátozva akár az őszi ülésszakig nem engedi az esküt letenni. Ha sikerül, elmondhatjuk, hogy valóban függetlenek vagyunk a NER-től, így pénzügyi eszközökkel sem tudnak megállítani bennünket.

Kérem, ha megteheti, segítsen! A kis összegek is számítanak, sőt, azok számítanak csak igazán, ha elég sok van belőlük!"

- olvasható a Facebook-bejegyzésben, melyben a számlaszám is megtalálható.

A parlament alakuló ülésén nem vettem részt, hiszen nem kívántam legitimálni a tisztességtelen választás eredményét és...

Közzétette: Hadházy Ákos – 2022. június 6., hétfő

80 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Málna
A zuglóiakat ő hagyta cserben, amikor nem tette le az esküt! Hogy nem sül le a képéről a bőr...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Namely
@csak úgy...: @Aki Én: és ez a két troll megint egyszerre tobzódik itt :D nem, dehogyis egy és ugyanaz két profillal. :D
csak úgy....
@Namely: csak a nagyon buta trolloknak lehetnek hasonló érvei,idézem! :)
":DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Aki Én
@Namely: ...látod, ebben is tévedsz.
De tényként kezeled, pedig csak gondolkodni kéne.
Na, erről beszélek
DÉ :)
bence
@Namely: Ahogy elnézlek komoly problémáid vannak ! Elkevernéd a trutyit holnap reggelig ! Majd ha valami értelmes is eszedbe jut folytathatjuk , de addig dadogj és kötekedj csak tovább !
bence
@csak úgy...: ! Nagyon találó ! Mintha csak "Namely" re szabták volna !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.