Az ukrán nemzetiségi szószóló, Grexa Liliana a háborúval kapcsolatban is felszólalt kedd délután a Parlamentben.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Grexa ugyanakkor egyetlen szóval sem kritizálta a kormány politikáját, abból a hozzáállásból és hangnemből, amelyet az ukrán kormány képvisel hetek óta Orbán Viktorral, illetve a magyar kormánnyal szemben, az ukrán nemzetiségi szószóló semmit sem mutatott – írta meg a 24.hu.
Helyette inkább megköszönte a magyar kormánynak és mindenki másnak azt a sok segítséget, amelyet a Magyarországra érkező ukrán menekülteknek nyújtottak a háború kitörése után.
Köszönök minden jó szót, és minden imát
-hangsúlyozta Grexa. Majd feltette a kérdést:
Vajon mit éreznek a szülők, akiknek az agresszor támadása miatt meghalt a gyermeke?
Ezután néhány másodperces csendet kért az ukrajnai háború áldozatai számára. Végül megköszönte az eddigi és a jövendő segítséget. Grexa nem ejtett szót a nemzetközi sajtóban sokszor felemlegetett Orbánt érintő kritikákról, sem a Putyin-közeli kapcsolata, sem az olajembargóban tanúsított magatartása miatt.
Grexa Liliana korábban dolgozott a MOL-nál, majd az MTVA-nál PR-osként 2021-ig.
38 hozzászólásarrow_drop_down_circle
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274344926_448005213485722_7168843950471509534_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=WC4cFMpoJ5kAX-1PA4a&tn=65_HBn9d3qi9fVQN&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9bkb8MOItQgXyUOsPxZjlciFD03o9myMUfhrqa76Xeug&oe=62A45242
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273815924_481440346936258_3641741531877898877_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=MzcF4DQWU3EAX8Ac-Nd&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_J10oPxDg9m-sF94ejqfFaOxPcFVzlyeotnfGXNzwsqg&oe=62A45CAC
Új hozzászólás