Tizenöt Bokros-csomaggal egyenlő mértékű megszorítást tartalmaz a 2023-as költségvetés az Országgyűlés költségvetési bizottságának MSZP-s elnöke szerint.

MSZP: "Bődületes megszorítás az, amit elénk tártak"Fotó: Vajda Zoltán, az MSZP képviselője felszólal a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény kapcsolódó módosításairól szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. május 23-án. MTI/Bruzák Noémi

Vajda Zoltán a Facebook-oldalán közzétett szerdai videójában úgy értékelt, hogy az Országgyűlésnek kedden benyújtott büdzsé "bődületes" megszorítást tartalmaz, hiszen jelentősen nagyobb bevétellel és jelentősen kevesebb kiadással számol, mint idén, és szerinte a kettő különbsége nem tud más lenni, mint megszorítás.

Az ellenzéki képviselő úgy látja,

hihetetlen bizonytalan lábakon áll a törvényjavaslat, mivel 2023-ig még jelentősen változhat a világpiaci és a magyar gazdasági környezet is. Talán okosabb lett volna nyár végén, ősszel benyújtani a jövő évi költségvetést

- jegyezte meg.

Szerinte borzasztóan kicsi tartalékkal tervezték a büdzsét, és az is nagy bizonytalansági tényező, hogyan alakul Magyarország vitája az Európai Unióval. Ahhoz, hogy megérkezzen az EU-tól a tervezett 2000 milliárd forint, antikorrupciós intézkedéseket kell tennie a kormánynak

- mondta.

Vajda Zoltán optimistának tartja a makroszámokat, és nem látja tarthatónak a jövő évi 5,2 százalékos inflációt.

Azon véleményét is hangoztatta, hogy az adóemeléseket a kis- vagy a nagyvállalkozók át fogják hárítani az emberekre, de közvetlenül az embereket érintő adóemelés is lesz, hiszen a fogyasztási adókból 17 százalékkal többet terveznek jövőre, mint idén.

A bizottsági elnök szerint a 2023-as költségvetés vesztese a szociális terület, a nyugdíjak és az egészségügy. Az idei 24,6 százalék helyett jövőre jóléti kiadásokra a GDP 23,6 százalékát tervezik költeni, ez a szám 2010-ben 31 százalék volt

- mondta.

Vajda Zoltán beszélt arról is, nem látja igazolva a törvényjavaslatban azt a kormányzati állítást, hogy a minisztériumokon spórol. 2022-ben több mint 7500 milliárd forintot fordítottak a minisztériumokra, 2023-ban közel 9200 milliárd forintot fognak

- mutatott rá.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

NKF
Mi a f@szt akar az MSZP? Egy sz@regylet Fletó nélkül a parlamentbe sem jutottak volna be.
Szarházi mind.Volt már sok pártelnök.Nyikhaj volt mind.
ómió
Hát, ki hazudhatná ezt meg "hiteltérdemlőbben", mint az MSZP-s efftársak!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.