"A Magyar Kormány 2010-hez képest két és félszeresére emelte a pedagógusok bérét, ami idén januártól számítva újabb 10%-os emelkedést jelent" – olvasható a Fidelitas június 8-ai Facebook-posztjában.

A Fidelitas bicskanyitogató módon tette helyre a tanárokat, és még le sem tudták helyesen írni
Fotó: Facebook/Fidelitas

Úgy tűnik, valaki jó ötletnek gondolta beszólni az egyébként sem túl boldog magyar pedagógusoknak.

Hab a tortán, hogy a képre írt szövegben hiba is van: a "%-al" helyen %-kal lenne.

A Fidelitas bicskanyitogató módon tette helyre a tanárokat, és még le sem tudták helyesen írni

Nem valószínű, hogy e poszt hatására történt, de egy budaörsi gimnázium pedagógusai éppen tegnap kezdtek polgári engedetlenségbe.

Forrás: Facebook

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
orsos vendel
szerencsetlen, hulye gyerekek !!! sokat "tanultak" a fideSS-töl !!! AGYATLANOK !!!
sgl
A szöveg az egy értelmetlen mondat, helyesen ami a köralakban van.
Az más kérdés hogy az meg hazugság .
Emmersson71
Sőt! A "Magyar Kormány" helyesen: magyar kormány
Nessy
Azt elfeledte leírni, hogy növelte az óraszámot, többlet feladatokat rendelt el, módosította a különböző pótlékokat! Átalakította az egész bérbesorolást!
sgl
@Nessy: és az infláció az smafu??
2010: 133 ezer most 291e. a kimutatott nettó átlagbér. szóval hazudtak is .
És ők alatta keresnek átlagban. - nem magán iskolákban,-
CsipkeRózsa
Lehet, hogy egyetlen Fidelitas-gyereknek sincs tanár-szülője?
Mirabilis
A tanárok megérdemlik. Mint már írtam máshol is: szart nem érő szarszervezet, teszetosza tanárok, akik nem tudnak kellőképpen kiállni magukért.
Mert mi lett volna, ha országosan sztrájkoltak volna? Minden tanárt nem tud kirugni orbán, ugye? Jól elbaszták. Viseljék a következményeket a szarszervezeteikkel együtt.
Németh István
A tanárok az az 58 fő megérdemlik a gondolkozás és eljárás nélküli azonnali picsán rúgást és a felbujtó szakszervezet azonnali betiltását! Aljas moslék banda az szdsz-mszp kormány moslék oktatáspolitikája és a kiadmányozott tankönyvek szemét halmaza okozzák a fejetlen és hülye oktatási zavart! Az elmúlt 12 év sajnos nem volt elég minden téren a rendcsinálásra és pláne úgy nem, hogy a baloldal az ellenzéknek nem minősíthető belső ellenség minden téren még a hazaárulás eszközeit is igénybe véve hátráltatta a még eredményesebb tevékenységet! A jelenlegi VÉSZHELYZETRE hívnám fel a figyelmet!! Könnyen lehet kemény intézkedés a következménye a felbuzdított tanárok tényleges elmarasztalásának! Csak úgy mondom!
fideszes gyökér
Éjleny Őrbún Vittóre!
Nagyon szeretem, mert cigány és jól kibaszik a szemétláda magyar faszkalapokkal!
Uriel
Öld meg mind. Isten majd szétválogatja.
justhpeter
A fidelitas igazi utódjelöltje a fideSS-kdnp-nek. Írni - olvasni nem tudnak, de hülyeségeket mondani nagyon. Kicsit felfejlesztik a nyalási tudományukat és máris kész a kivénhedt parlamenti képviselők utánpótlása, akiket majd a járókeretes Orbán Viktor haláláig urányíthat.
Uriel
@fideszes gyökér: Éjlény? Orbán Vitóre? Agresszív litván kis repülő? Egy nap alatt? Nem bírom feldolgozni.
Aki Én
Mi közük hozzá, ezeknek a tanulatlan, munkakerülő, korcs suttyóknak?
Uriel
Balról a második kis csíra. Vágod?
Ha ezek a magyarok, én nem akarok magyar lenni !!!
Logogrif
Bolond likból bolond szél fú ..."..air head..." magyarul félnótások sorakozó!!!
Horizont
Szégyentelenek. Még az se jut eszükbe hogy a gyerekeiknek is lesznek tanárai...
Gondolkozásra képtelenek, gerincnélküliek, szervilis csicska banda méltó a fideszhez.
Shikari
Nem muszáj tanárnak lenni. Tessék más szakmát választani, ha a nagy lóvé a lényeg!
tudode
Őfélesége üzent a fideSS nevelDE fiataljanak, azaz a munkatársainak, az idomítás csodáinak:
.
--- Orbán Viktor üzenete a fiataloknak
www.youtube.com/watch?v=E6FfbAU6XtE&t=196s
-----------
.
???
vacsi
Hát, ronda egy társaság, az már biztos. És hogy röhögnek...
Tunes1106
Mi van ma itt ,senki sem öli a másikat? Megjött az összefogás?
Németh István
A nagyon mocskos dk és a háttérmunkás mszp-szdsz vonal az ocsmány pedagógus szakszervezetekkel menjenek a kivénhedt kurva picsába! A köz-alkalmazottaknak nem emelték két és félszeresére a fizetését! pedig azok dolgoznak! A tanárok link szarok, ott lógnak ahol lehet, ahol csak tudnak, selejtes az óratartásuk, legfeljebb a szertárakban kefélnek!
Uriel
@Németh István: Szembesítést kérek. És akkor
Uriel
@Németh István: A kurva anyád!
Uriel
Jaj, de jó lesz a nemzetközi per...
Alig várom!
Uriel
Elmondok mindent Magyarország helyzetéről - hogy belülről ez hogy néz ki.
Alig várom, hogy elmondhassam a világnak...
kulabombaafityiszre
@Németh István: ma, 17:55
Ki kell rúgni az összes tanárt,aztán lesz majd egy csomó egyformán buta Németh István,más neveken.
Nessy
A képet látva, az "ifjú fideszeseknél" kissé túlkoros egyik, másik! Mint ahogy a "fiatal demokraták" mára se nem fiatalok, se nem demokraták! Viszont a mese egyforma.
Uriel
A jövő nemzedéke egy hányinger! (balról az összes)
KisTehen
a matematika rideg, érzéketlen dolog
Tisztavíz
"A Magyar Kormány 2010-hez képest két és félszeresére emelte a pedagógusok bérét," - Lehetne a tanárok fizetését konkrét számokban összehasonlítani a kormánytagok fizetésével? Csak példának - nem mindegy, hogy 100.000 forintot szorzunk meg 2,5-el, vagy 1.000.000 forintot.
namihami
Meglepődtetek? Miért?
Hiszen oda van írva:. Fidelitas. Az eddigi megnyilvánulásaik, ahogy eddig, most se és eztán se igér/het/nek többet vagy jobbat.
Uriel
A legfiatalabb fidelitaszos, balról a harmadik. Tegnap ünnepelte az 56. születésnapját. Vigyünk tortát, vagy gyertyát, vagy végrendeletet neki.
csipetke
Ezek a gyökerek vajon tudják,hogy 2010 óta hányszorosára mentek fel az árak?Vagy azt,hogy a parlamenti óriásira dagadt vízfejnek a fizetését,amit helytelenül tiszteletdíjnak hívnak?Merthogy ezt a hordát igen kevesen tisztelik. Érdekes módon a pedagógusok, egészségügyi szakdolgozók, a rendvédelmisek, a tűzoltók bérén alkudoznak, de a saját béremelésük,ami évente 30 %-al emelkedik, megszavazzák félperc alatt. Azt mondta a kormány/orbán,hogy magukon, a minisztériumokon kezdik a spórolást. Ehhez képest orbán fizetését most emelték duplájára. Soha ennyi hereverő államtitkár, miniszteri biztos még nem volt, mint most. Na ezeknek a felét kell miimum kiszórni.
Uriel
@KisTehen: Ha a te 68-as IQ-dat nézzük, akkor mindenképpen rideg és érzéketlen.
Toller Béla
A kis fideszjugend mindig kitesz magáért !
Horizont
A fidelitas elnöknője parlamenti képviselő lett. Ennyi.
m73
Na ezért kéne megbecsülni a tanárokat,hogy az ilyen hülye fideszesek is tudjanak helyesen írni.
Jozefina
A pedagógus szakszervezeteket évek óta az orránál fogva vezeti orbán!!?? A pedagógusoknak kell kézbe fogni folyamatokat, lásd a Bodaörsi kiállást!!!??
kisfalud
A kormánypárt ifjúsági szervezete láttán, hallatán nem is tudom miért, automatikusan a Lenin fiúk jutnak eszembe.
Uriel
Egyik szebb, mint a másik.
Ja, nem!
kissé felnőttem
a vezérük meg 20 év alatt nem szerzett diplomát, hogy hőkkkkkőőőlhesen jó pénzért 45 éves korig meg dijákhitel hegyekben ? a piaci árak meg a csillagos égben pedagógus orvos ápoló nekik nem kell hát birka az sok lesz, lesz itt életszinvonal bégetve.
ómió
A két és félszeresére emelt bér tényleg "bicskanyitogató", ha arra gondolunk, hogy a "pedagógus" efftársak efftársilag egy havi fizujuk lenyulásához vannak szoktatva!
Uriel
@ómió: Hülye fasz vagy, mint mindig:
m73
@kulabombaafityiszre: ez is azért akkora egy barom,mert nem járt iskolába.
csipetke
@Uriel: 10:11 Azt se tudjuk,hogy ez a nyomorult férfi vagy nő, csak egy a biztos,hogy nyomi.
Eladott Ország
"Pedofilok, kurvázók, drogosok és korrupt bűnözők tarkítják a keresztény, nemzeti pártot, amely a mai napig hiszi, hogy ők jelentik Európa jövőjét. Nagyon várom már azt a napot, amikor felfogják végre, hogy jelentőségük elhanyagolható és még ha képesek is voltak évtizedekre tönkretenni Magyarországot, az európai szintéren semmiféle változást sem tudtak elérni. Nevetség tárgyává váltak, amivel már nem nagyon tudnak kezdeni semmit."
Uriel
balról a második , az kija faszom?
Dr. Proktor
Hohohohó! A szocializmusban meg a zsemle 40 fillér volt, a forró lángos pedig 1 forint - ha már a bérekkel versenyeznek az ifjú tolvajreménységek...
ómió
@Uriel: Ha ezt a tükörben láttad, akkor stimmel! De miért hazudod másra? Úgy az "efftársi"?
Dr. Proktor
@ómió: Szólj már a rendszergazdádnak hogy elavult a szoftvered, egyenesen uncsi...
ómió
@Dr. Proktor: Te szólj a tiédnek, hogy az értelmezésképtelen!
ómió
@Clavigo: Mondom, idiótája! Legalább magadat ismerd fel, ha tükörbe nézel!
balos
@ómió: Örülök,hogy hozod a nemzethy miniumót!Remélem a csalárdod nem avattad be a terveidbe?
kereső
Ezek autodidakta módon lettek ennyire aljas, cinikus módon hülyék?
ómió
@balos: Mondani is akartál valamit?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.