Országszerte csaknem hetven településen épülnek, bővülnek és újulnak meg református óvodák – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Dombóváron.

Boldogan terjeszti a "kereszténységet" az egyháznak átjátszott óvodákban és iskolákban a kormány
Fotó: MTI/Varga György

Soltész Miklós a Margaréta Református Óvoda új épületének átadásán elmondta: a református óvodákban több mint 3200 új férőhelyet alakítanak ki.

"A mi feladatunk a kereszténység megőrzése, továbbadása, a békesség hirdetése. Ha mindezt egyházi óvodáinkban és iskoláinkban meg tudjuk valósítani, Magyarország a békesség szigete lesz, és megmarad a kereszténységben úgy, ahogy megkaptuk ezer évvel ezelőtt"

- fogalmazott.

Azt mondta: abban a világban, amelyben élünk, az első számú kincset a gyermekeink jelentik.

"Ha az égen a szivárvány színeit látjuk, a gyerekekre úgy gondolunk, mint kislányra és kisfiúra, a szüleikre mint édesanyára és édesapára. A szivárványban az istennel való szövetséget látjuk, és semmi mást"

- fűzte hozzá.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője többek között arról beszélt, a közösségépítés fontos alappillérei az egyházak, ezért is támogatják azt, hogy minél több egyházi intézmény legyen.

A történelmi egyházak, főleg a református egyház, az óvodák építésében, felújításában és átvételében kiemelkedő szerepet játszik az egész Kárpát-medencében. A kormány segíti azt, hogy a történelmi egyházak kapják vissza, illetve kérjék az oktatási intézményeket, "mert számunkra fontos, hogy az oktatásban és nevelésben megjelenjen a hit"

- mondta.

Ma a körülbelül hatszáz dombóvári óvodás gyermek egyhatoda már a református óvodába jár – jegyezte meg.

Veres Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka ismertette: az új, 335 négyzetméter nettó alapterületű óvodai épület a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramjának keretében, 310 millió forintos beruházással készült el. Az épületben két csoportszobát, tálaló konyhát, szociális helyiségeket alakítottak ki, amelyeket hőszivattyúval, padlófűtéssel, energiatakarékos elektromos berendezésekkel láttak el.

Schott Ágnes, az intézmény vezetője az MTI-nek elmondta, az óvoda saját költségvetéséből 25 millió forintot fordított az intézmény felújítására, amely megkétszerezte alapterületét. A 2003 óta működő református óvodában szeptembertől öt csoportban 125 gyermeket nevelnek majd.

Forrás: MTI

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Olyanok - "politikusok" - hirdetik az igét, akik ragozni nemcsak nem tudják, de nem is akarják. Nagy magyarnak és hatalmas kereszténynek vallják maagukat, ugyanakkor pottyantanak a keresztény tanokra. Mindez a "bevett egyházak" támogatásával. Ami pozitív, hogy nemsokára, amikor elbuknak, egymásra fognak mutogatni, miközben ülnek majd a történelem szemétdombján.
Toller Béla
Mi a lófasz az a református óvoda ? Ottan református pedagógiai alapokon református reggeli, ebéd és uzsonna jár ? Rformátus az óvónéni is, a kedvessége is ? Reformátusok a bogaraka, madarak, a mesék ? A mackó is az ? A fenébe ...
kisfalud
Elég viccesnek tűnik Soltész azon kijelentése, hogy a feladatuk a "békesség hirdetésé" , Orbán politikai módszereinek ismeretében. Ha lenne kedvem hangosan röhögnék az ő gyűlölködő békességükön!
simmering73
A szivárvány Istennek az emberrel kötött szövetségére emlékeztetés. Nincs benne se kislány, se kisfiú, se anya, se apa csak a te beteg agyadban.
Uriel
A keresztények miatt nem hisznek az emberek Istenben !!!
Ma Sátán legnagyobb fegyvere a kereszténység !!!
kereső
Nem a kereszténységet terjeszti, hanem a vallást!
Uriel
Sokat kerestél, de megérte, mert magtaláltad a probléma leglényegét @kereső:
kereső
@sgl: Nélunk pedig igen magas fokon úzi mindkettőt a fideSS. Mondjuk a vallást/kereszténységet csak felhasználás céljából. A nacionalizmus az igaz- bár ők "hazaszeretetnek", a magyarok megmentésének adják el a balgáknak.
ómió
Az egykor efftársilag kifosztottak ma szépülnek, bővülnek, megújulnak!? Hát, ez tényleg nem efftársi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.