Az MSZP egykori elnöke a blikk.hu-nak adott interjút.

Lendvai Ildikó a Fideszről: „bárkit gátlás nélkül összegyurcsányoznak”MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A beszélgetés során szóba került az ellenzék jelenlegi helyzete, az egykori elnöksége és természetesen a 2022-es választások is. 

A blikk.hu az interjút az MSZP pártközpontjában készítette, így felmerült a kérdés, hogy 20 évnyi politizálás – majd egy visszavonulás – után hogyhogy még mindig testközelből követi az eseményeket. Főleg úgy, hogy a párt nem éppen a fénykorát éli.

A nyugodt, nyugdíjas életbe már belebolondultam volna. Különben is remélem, hogy ez nem haláltusa. Tény, elég pocsék helyzetben van az egész ellenzék és azon belül az MSZP, de baloldalnak lennie kell. Ezért inkább úgy fogom fel: innen szép nyerni, vagy legalább talpra állni.

Lendvai a korábbi MSZP-elnökségéről (2010-es választások) elmondta, hogy „nagy hülye volt”, hogy elvállalta. 

Pontosan tudta mindenki, én is, hogy választási diadalunk nem lesz 2010-ben. Azt a kárt sikerült elkerülni, hogy ne essen szét és szűnjön meg a párt, a kétharmadot viszont nem tudtuk megakadályozni. Dehát, bukni is meg kell tanulni, az is hasznos tapasztalat egy politikus számára.

A 2022-es választásokon Lendvai nyíltan Márki-Zay Péterre szavazott, és elmondása szerint bár kemény dilemma volt számára, a döntését nem bánta meg. 

Akadt egy baloldali, és a képességeit tekintve alkalmas jelölt, Dobrev Klári, és a magát konzervatívnak valló, tehát nem az én világnézetemet képviselő Márki-Zay Péter. Úgy gondoltam, akármilyen kitűnő miniszterelnök is lenne Dobrev, sajnos olyan profi módon sikerült a férje, Gyurcsány Ferenc elleni indulatokat felkavarni, hogy nem tud kitérni előlük. Amire nem számítottam, hogy bárkit gátlás nélkül “összegyurcsányoznak”. De a döntésemet nem bántam meg.

A lap kérdésére, miszerint sejtette-e hogy az ellenzék elveszíti a választásokat, Lendvai elmondta:

Azt mondogattam magamban, hogy ezt a választást az orosz elnök, Vlagyimir Putyin nyeri meg Orbán Viktornak. Azzal, hogy kirobbantotta a háborút, a biztonságvágyat, a stabilitás és a változatlanság iránti igényt erősítette meg. A kétharmad nyilván mellbevágott, de igazán az ütött szíven, ami utána történt. Amikor megpillantottam, hogy Márki-Zay Péter egyedül megy a sajtótájékoztatóra, majd néhány párt rögtön elkezdte egyedül őt hibáztatni. Veszíteni lehet, de rossz ízléssel, ellenszenvesen viselkedni a politikában is tilos.

Forrás: blikk.hu

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Baker
Gyurcsányt pont az MSZP szívatta meg, de ezzel öngólt is rúgtak!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gazella
Öreg lány elfelejtetted, hogy mit össze hazudott majzay a hat pártról?!
Jogos hogy mindegyik párt kivonult majzay háta mögül.
Csizmás Kond
...sok a duma...
meg voltak győződve hogy déklári lesz a menyből az anygyal, közben rájöttek hogy mégse és zajpeti köré rajoztak úgy hogy halálbiztos győzelmet reméltek...és most hogy pofára estek az ellenekzőjét próbálják elhitetni, hogy ők tudták de hát sok a tanulatlan buta ember akik ellenük szavaztak...
...ezen lovagolni roppant lemaradottnak kell lenni.
Toller Béla
Lendvai Ildikó férfiszerepben világszám lehetett volna !
Uriel
Undorodom ettől az MSZP-és geci kurvától!
Remélem egyedül fájdalmak közt a saját hányásában fuldokolva fog meghalni.
Frappánsakat mondott és ezzel elviccelődte a baloldali érzelműek érzéseit.
Beteg állat ez a kurva !!!

Ki miatt lett az MSZP egy futottak még pártocsak? Az ilyen gecik miatt!
Jozefina
Lendvai kiváló politikus!!! Az, hogy a fidesz-kdnp csak a Gyurcsánnyal, Sorossal és a Brüsszel elleni harcal tud mindent összemosni és elhitetni annak a hosszútávon csak a magyar ember issza meg a levét, mint ahogyan már látszik is. A fidesz-kdnp szarban van és nekik már semmi nem számít!!??
Nyírfa
@Toller Béla: 08.26

Osztom a véleményed.
jesz
sok sok hülyeséget mondott, ékes példa hogy még mindg reménykedik a feltámadásban (" innen szép nyerni" ) ráadásul ezért pénzt kap.
kereső
Vastagon benne vagytok mindebben Ildikó! Ha nem is személy szerint Te, hanem az mszp megalkuvó, a fideSS-el kollaboráló vezetése. Óriási csalódás, hogy nem Dobrev mellett tettétek le a voksot, hanem inkább tetszelegtetek a "tiszták" szerepében. 2014-ben megfúrtátok Bajnait, majd Botkát- peddig akkor még tényleges esély lett volna a fideSS/orbán diktatúra kiépitésének megakadályozására. Ez történelmi bűn , amit nem fogtok tudni lemosni magatokról-és mindez azért, mert a +gyurcsány" fóbia nálatok talán még a fideSS-nél is erőteljesebben működött/múködik. És akkor csodálkoztok, hogy az mszp-t lassan már pártként sem jegyzik a baloldali választók.Elqrtátok, nem kicsit, hanem nagyon!
kereső
Röviden és tömören HAGYTÁTOK, hogy igy legyen. Ennyi, Ildikó- a többi már csak "ragozás".
ómió
Ezt is a Fideszre kell hazudnod, főcenzor efftársnő!? Az se baj, hogy Böszme vezéred adta ki a "legyetek Gyurcsányok" efftársi jelszavát!?
Nyírfa
@kereső: 09.31

Egyetértek, de Lendvai nem vette magára a Gyurcsány-fóbiát. Az is tény, hogy a szocik először nem akartak beállni MZP mögé, de, lévén minden szempontból gyenge társulat, végül ugyanúgy megalkudtak, mint azt tették a rendszerváltás óta.
Ildikó erős személyiség, nagyon értelmes, jó arc, de nem tudta a baololdalt visszahozni oda, ahol mindenkoron lennie kellene. Ennek oka , felteszem, az, hogy klasszikus baloldal, annak abszolút önérvényesítő erejével, Magyarországon sosem létezett.
Függetlenül attól, hogy az MSZP-t teljesen felesleges pártnak tartom, azt sajnálom, hogy néhány jobb sorsra érdemes képviselőjük bent ragadt a kreativitást lehetetlenné tévő defenzív, túlélő szerepben. Ez már helyrehozhatatlan hiba, de abban igazat adok a politikus asszonynak, hogy baloldalra szükség van, nagyobb szükség mint eddig valaha.
De már nem velük.
Akkor leszünk fejlett társadalom, ha már nem akarjuk megkülönböztetni magunkat bal- vagy jobboldaliként, hanem egyaránt a kollektív jóllét lebeg mindenki - a többség - szeme előtt. De hát, ez, itthon még messze van, nagyon messze.
És ehhez meg is kell maradnunk magyar államként, ami egyre kétségesebb.
Baker
Gyurcsányt pont az MSZP szívatta meg, de ezzel öngólt is rúgtak!
Eladott Ország
@ómió: Orbán: A Gyurcsány kormány akar visszatatérni. Ha valaki 12 év kétharmados kormányzás után nem a sikereivel kampányol, hanem az ellenzékkel riogat, az önmagában lesújó vélemény a teljesítményéről. Egy sikere lett, Hungakurimmá tette a csirkefarhátat. A f*szkalap, aki egy kalap szart sem ér...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272319300_2003214539883270_1229179537844195922_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=kGETmqBe8pIAX-_ltlx&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_atR6ZUH0OUeMQTrDSzdVcjkl_BQMOt5LBKv8sGqJLag&oe=62A9D1D9
Az Orbán banda a mai napig azt hazudja, hogy Gyurcsány kilövette az emberek szemét. Ha annyit kilőttek volna, ahánynak most kilopják, a fél ország vak lenne.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273161835_4570624383065564_8333836369501471224_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=Dy9KN7lKTUcAX-b0Yj4&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_o-1DFHPhGi2Xf6IQQh4hkROIRASquxJaMRM_HgDAUqw&oe=62A9DC37
Gyurcsány kilövette a szemem 1552-ben
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/250631347_3168930896674312_2984954614745159545_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=TmOyDhNmMf0AX_7kl0g&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8N9_RJ7JUVO_Awfme1W18XEbfJzTZLD5t-gf3FbxQPTw&oe=62AA089C
Orbán Viktor kormánya nemcsak törvénytelen, hanem erkölcstelen is!
www.youtube.com/watch?v=LQ8XjtRov9w
Baker
Ha Lendvai a szövetségesed, Orbán csak egy kávét kér.
Uriel
Ti kibaszott faszok!
A magyar genetikailag alkalmatlan jó politikusnak !!!
Uriel
Öld meg mind, Isten majd szétválogatja.
CsipkeRózsa
"Dehát, bukni is meg kell tanulni, az is hasznos tapasztalat egy politikus számára."

Ez a hasznos tapasztalat kellene Orbánnak! A hasznot általában szereti.
Uriel
@Pegero: A kurva anyád, aki a világra szart!
Uriel
Isten tervezte a szemöldököt is - ugye milyen szép?

Te gyalázatos kis csíra senki faszszsopó!!!
Nyírfa
@CsipkeRózsa: tegnap, 14.15

" Ez a hasznos tapasztalat kellene Orbánnak! A hasznot általában szereti. "

:))) A frappáns megjegyzéseidhez egy komoly arcot képzelek, ettől válik számomra még szellemesebb, abszurd humorrá a legszelídebb irónia is.
Edebácsi
Gyurcsány a választások előtt teljesen kivonta magát a kampányból, a Fidesz-propaganda mégis vele hozott mindent összefüggésbe. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy közéleti szereplő-e, vagy sem. A Fidesz tőle tart, mumusként őt használja. A Fideszt támogató álellenzéki gyurcsányfóbiások lényegében a Fidesz-propaganda eszközei. Gyurcsány a vele szemben felhozott rágalmakkal, sejtetésekkel szemben perek sokaságát nyerte meg, de ez nem kapta meg az igazi nyilvánosságot.
ómió
@Eladott Ország: Ekkora kínlódások közepette is ilyen nehezen bírsz Gyurcsánnyá válni, bolsiék gyagyása!? Akkor, most, a hazugság- vagy az aljasságpotenciálod az, ami igen nehezen közelíti Böszme efftársad szintjét? Hát, húzzál már bele! Vagy mínuszos IQ-val az nem megy, vagy csak a "lehetőségeidet" nem látod!? Akkor, talán látogasd meg a "böszmei adakozásból épült" Gyurcsány Szemklinikát! Végtére is, ha szemeket nem lövetett ki, akkor, csak "gyógyíttathat"! Netán ezt se sikerült még valósággá hazudnotok!? Na, ne má'!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.