Újabb példa arra, hogy a lakosság fizeti meg a nagy cégek megadóztatását.

A kormány extraprofitadója miatt több gyógyszer is eltűnhet a patikákbólMTI/Máthé Zoltán

Mint ismert, a kormány június elején egy újabb nagyszabású tervet tett közzé, az extraprofitadó bevezetését. Ennek lényege, hogy a nagyvállalatok egy részének különadókat kell megfizetniük a befolyó „extraprofit” után. Ezek az összegek a honvédelmi és rezsivédelmi alapba kerülnek. Ez pedig többek között a gyógyszergyártást is érinti, ami 30% feletti profitot termel.

A támogatott orvosságok árának minden ötödik forintját a gyógyszergyártók fizetik, júliustól pedig az újabb adót is fizetniük kell. A 10 ezer forintot meg nem haladó termelői áras gyógyszerek esetén 20 százalékos, a 10 ezer forint feletti termelői áras gyógyszerek esetén 28 százalékos mértékű befizetési kötelezettség terheli az ágazati cégeket – részletezi a Népszava.hu.

Mint azt a légitársaságok esetében már láthattuk, most is beigazolódhat az, hogy a fogyasztók isszák meg a levét a kormány döntésének.

A nyilvános adatbázisokban fellelhető számok szerint tavaly a 10 ezer forintnál drágább termékekből 255 milliárd forintért vásároltak a magyar betegek, a 10 ezer forintnál olcsóbbakból 160 milliárdért. Már ezen számok szerint is aránytalan teher hárulhat a piaci szereplőkre. Az innovatív gyógyszereket gyártó mintegy 25 vállalat fizeti meg a gyógyszerekre kirótt extra adó 80 százalékát, míg a hazai cégekre a húszmilliárdos összeg maradéka, mintegy 4 milliárd forint juthat.

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) közleményében már jelezte: a döntést elhibázottnak és veszélyesnek tartják.

Az újabb ágazati adó szerintük veszélyezteti az ellátást biztonságát, ezért egyeztetést kezdeményeznek a kormányzattal. Új megállapodást sürgetnek a gyógyszeriparral, melynek részeként az új termékek befogadásának gyorsítását is szeretnék elérni.

Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója a nepszava.hu-nak elmondta: a majd ezermilliárdos teljes hazai gyógyszerpiac negyedét érintő készítmények után kell a most bevezetett extra adó legnagyobb hányadát befizetni. Így a 20 milliárd forintos „extraprofitadó” több mint 80 százalékát kizárólag az innovatív gyógyszercégek fizetik, mindeközben ezen készítmények biztosítják a magyar betegeknek a legnagyobb egészségnyereséget.

Ezek közé tartoznak például a cukorbetegség, a daganatos megbetegedések, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a pszichiátriai betegségek, vagy akár a ritka megbetegedések kezelésére szolgáló, pótolhatatlan modern készítmények.

Hozzátette, hogy az érintett cégek háromféle módon reagálhatnak az új adókra.

Az első, hogy ha van új gyógyszere valamilyen betegségre, azt nem hozza be a magyar piacra. Az új európai gyógyszerek kétharmada már most se jön be Magyarországra.

A második, hogy a már meglévő terápiák szűkülhetnek azáltal, hogy kisebb mennyiséget szállítanak ide, különösen akkor, ha valamilyen okból (például gyógyszerhiány) a gyártónak is kisebb volumene van egy adott időszakban.

A harmadik, a legdurvább lépés, amikor egy cég kénytelen kivonulni erről a piacról.

Forrás: Népszava.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
"Ezek közé tartoznak például a cukorbetegség, a daganatos megbetegedések, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a pszichiátriai betegségek, vagy akár a ritka megbetegedések kezelésére szolgáló, pótolhatatlan modern készítmények."- ezek a vezető halálokok ma Magyarországon. Némelyikben a világ elsők között vagyunk- daganatos megbettegedések, keringési -és érrendszeri betegségek.
Köszi orbán! Bizonyára ezt a döntést is meggelőzte egy alapos, minden szempotra kiterjedő hatás tanulmány! gyilkosok.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
...hat, het...! Az efftársak tüstént meghazudHATják!
kulabombaafityiszre
@ómió: ma, 09:34
Ajánlom a likamadta zsírt,az jó lesz neked mindenre,Küldöm amint tudom.:))
Nessy
Majd lesz helyettük valami régi,vagy ki tudja ki által gyártott gyógyszer, vagy hol lesz, hol nem lesz. Ilyen már volt! Nem elég, hogy a modern, hatásosabb gyögyszerekről csak olvas az ember, mert arr nem telik a költségvetésből, vannak ugyebár "fontosabb kiadások"! Szakadjon rájuk az ég!
Nessy
@ómió: ha valamiről azt sem tudod, eszik vagy isszák, ahhoz ne írj szamárságokat! ,
kissé felnőttem
ez meg lassan átmegy büncselekménybe ? eltesszük láb alól akire nem akarunk költeni? orbáncos módszerekkel ja megtakariják a pénzt a nyugdijasokból. minő humánus lett az orbán ?
tothjani
Tehát ha valakinek sok milliós kezelésre van szüksége, és a lakosság adja össze a pénzt, mert a Közpénzt Mészáros kapja, akkor eleve 28%-al többet kell gyűjteni??
kereső
"Ezek közé tartoznak például a cukorbetegség, a daganatos megbetegedések, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a pszichiátriai betegségek, vagy akár a ritka megbetegedések kezelésére szolgáló, pótolhatatlan modern készítmények."- ezek a vezető halálokok ma Magyarországon. Némelyikben a világ elsők között vagyunk- daganatos megbettegedések, keringési -és érrendszeri betegségek.
Köszi orbán! Bizonyára ezt a döntést is meggelőzte egy alapos, minden szempotra kiterjedő hatás tanulmány! gyilkosok.
Gauntlet
minden fidesz szavazónak:
veregessétek hátba magatokat, és ha fáj, nem lesz rá gyógyszer !
ómió
@kulabombaafityiszre: Csak turkáljad tovább magadnak! Attól tartod az "efftársi szintedet"!
ómió
@Nessy: Tudod, a te szamárságaid max. csak efftársilag kielégítőek!
csak úgy....
a fidesz pirula minden ellen jó, de föleg gondolkodás ellen...,majd kötelezövé teszik!
rokker33
Érdekes míg ezek a nagyvállalatok az államtól hosszú hosszú évekig támogatást kaptak, addig nem panaszkodtak! Most hogy már nekik is kell/ kéne/ adni a közösbe már keresik a kiskapukat a kifogások q fenyegetések! Komolyan a kisembereken kívül Magyarországon senkinek sem kötelező adózni vagy adni a közösbe!12 év alatt 1x kellene és akkor is inkább elmenekülnek ez elől! Patkányok...
rokker33
@csak úgy...: nyugi öreg neked már nincs rá szükséged! Gyurcsány teljesen elcsavarta azt a buta fejedet így gondolkodni sem tudsz már...:)
Sziszifusz
@rokker33: 10:36
"... inkább elmenekülnek ez elől ! "
Igen, mert lehetőségük van rá és az üzleti érdekük is ezt kívánja.
Egyébként vannak extra profittal rendelkező területek akiket nem sújtanak ilyen különadóval. (Pl szerencsejáték, stb.)
Az, hogy a betegellátással mi lesz sem a kormányt, sem az érintettek nem érdekli.
A gyógyszer nélkül maradt súlyos betegek halála, Orbán háborújában, csupán járulékos veszteség.
drrotf
A cikkben említett három féle reagálási mód a kormány szerint nem veszélyezteti a biztonságos ellátástását a betegeknek, gondolom én, mert ha veszélyeztetné akkor biztos nem csinálnák ezt amit most bevezettek!Csak egy a baj, hogy a kormány magasan tesz arra amit a szakemberek előre megmondanak, és azt hiszik nagy tudatlanságukban hogy a gyártói előrejelzések nem következnek be!Ha meg már bekövetkeztek, akkor széttárják a karjukat és azt mondják, hogy mi nem ilyen lovat akartunk, mi azt gondoltuk hogy...és majd el kezdik magyarázni, hogy azok a csúnya gyártók, azok a gyógyszerhiány okozói!Ez a másban találom meg a bűnbakot jellemző erre a kormányra, mert ők még a 12 év év alatt nem hibáztak!Ennek a magyarázatnak semmi alapja nincs, mert az általuk kinevezett Alkotmány Bíróság is nem egyszer találta alkotmány ellenesnek a meghozott törvényeket, nem beszélve az Európai Bíróságról és a Kúriáról amely néha néha helyre tette a kormányt és Orbán Viktort!
csak úgy....
@rokker33: ki az a gyurcsány te elmebeteg? :) a képzelödéseiddel sürgösen fordulj dokihoz!
Eladott Ország
Úgy örülök hogy mi fizetjük Viktorék habzsidőzsiét. Az állam nem alkalmaz az emberekkel szemben megszorítást, hanem elvégezteti másokkal.
uploads.disquscdn.com/images/b1f5b9176f58420155d1e58afbcda59299e225a3eaeab70b27f5fc2df2a78278.jpg?w=800&h=478
Üres a kassza a választások előtti eszetlen osztogatásnak és az elmúlt 12 év tolvajlásának köszönhetően, amit most próbáltok feltölteni annyira persze a másokéból, hogy ne legyen holnap államcsőd.
pbs.twimg.com/media/DBhzEEgW0AAZ4lP?format=jpg&name=900x900
Kell a vészhelyzet, az indokolt. Ez magában veszélyhelyzet. Ez a kemény, nem a kád széle! Szerintem ez az extraprofit (extraprofit a marxista közgazdaságtan sajátja) szajkózása a parasztvezér Habony ötlete volt. A nonprofit lopócégek erdejében erre a szóra is ugrik a paraszt, ökölrázva. Rogán letesztelte szondáztatással, a parasztok ugrottak a parasztcsalira , most mindenki csak igazodik a hajánál előrángatott ötlethez, senki nem mer szólni, hogy nincs definíció.
uploads.disquscdn.com/images/4784dbeabb309d7d114ed96f3354c485718b597d72a2143414191b3e4db906fe.jpg?w=800&h=622
rokker33
@Sziszifusz: eddig sem érdekelte Orbánt az egészségügy az oktatás az ellenzék és a kisemberek véleménye! Azt csinálnak amit akarnak! Teljes hatalmat szavaztak meg neki és nem biztos hogy a következő 4 évet kibirják ezek a szektorok ... :( Ezt csak a magyaroknak köszönhető és az ellenzék balfaszságának!
Baker
@ómió: Igen, -hat, -het. A Fidesz szövege állandóan a "ha az ellenzék volna kormányon..."!
Kettős mérce?
namihami
Majd hozatnak helyettesítőket Kínából.
""Kici, óccó--és a Mi Viktorunktól van"". Bevált módszer már, miként a vakcina volt. És az ""alkotmányos"" ismét realizálható lesz.
Hogy annyit is ér? Legalább a nyugdíjkasszának is besegít.
Eladott Ország
Ugyanez a helyzet lesz az "olcsó" benzinnel is.
ómió
@Baker: Arról a szóról, hogy "tapasztalat", nem hallottál még!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.