Szabó Tímea szerint elfogadhatatlan, hogy a Fidesz-KDNP tagjainak a fizetése a duplájára nőtt, a Párbeszéd húsz százalékkal csökkentené a kormánytagok és a képviselők bérétA Párbeszéd többek között azt javasolja, hogy a miniszterelnök fizetésének felemelése helyett inkább csökkentsék húsz százalékkal a miniszterek, az államtitkárok, a helyettes államtitkárok és a parlamenti képviselők fizetését.

Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi, online sajtótájékoztatóján azt mondta, tudják, hogy nem ez a fizetéscsökkentés fogja megoldani a válságot, de számításaik szerint évente több mint másfél milliárd forintot lehet vele spórolni.

Szabó Tímea úgy fogalmazott: Orbán Viktor miniszterelnök egy "megszorító csomagot vetett ki a lakosságra", amit a kormány extraprofitadónak "becéz", de a kiskereskedelmi láncok, a pénzintézetek és a légitársaságok ezt a veszteséget nem fogják "benyelni".

A Párbeszéd ezért azt is indítványozza, hogy a jövő évi költségvetési javaslatban található "pazarló tételeket" fordítsák az emberek megsegítésére, mert ezekkel akár 400 milliárd forintot is lehetne spórolni – közölte.

Elmondta, pártja kezdeményezi, hogy például a kaszinók és a "NER építőipari cégei" is fizessenek extraprofitadót.

Forrás: MTI, Facebook/Bors

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Ennél nagyobb pofátlanság Orbán részéről elképzelhetetlen!
A mindenkitől elvonás idején a saját pénzüket, ráadásul ekkora mértékben, megemelni szégyen!

Erre sem árt emlékeznünk:

"A választás előtt még gyorsan megemelik a politikusok fizetését – Kövér László jár a legjobban"

ellenszel.hu/2022/02/23/a-valasztas-elott-meg-gyorsan-megemelik-a-politikusok-fizeteset-kover-laszlo-jar-a-legjobban/

Kétszer kap, aki kétszer ad.

A jónép meg le van sz@rva.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
"Szerintem nincs az a szalonképes cinizmus, amivel ezt überelni lehetne. Ezután mondja bármelyik büdösliberálisbolsevik, hogy ez nem jogállam, hogy nem egy demokratikus fékek és ellensúlyok által kordában tartott demokrácia, hogy itt egyetlen ember pofátlanul visszaél a hatalmával, hogy itt egyetlen ember dönt életről-halálról-fizetésről, hogy itt szart sem számítanak a törvények, hogy itt nem az országnak van miniszterelnöke, hanem a miniszterelnöknek van egy országa. Na ugye. Szép ez, kerek ez, és még csak most kezdődik az igazi buli. Végszó gyanánt: egyébként tényleg boldog ország lehetne ez, ha Orbán 12 éve havi bruttó 4,8 millióba kerülne. Felőlem most akár a tízszeresére is emeltethetné most a fizetését, még mindig tisztességesebb lenne, mint 12 éve módszeresen, jogászkodva, salátatörvényekkel sunnyogva ipari nagyságrendben szétlopni a jelent és a jövőt."
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/07/orbannevetes.jpg
kereső
Ez igy "bohóckodás" Timi, Bence. Hiszen éppen most emelték fel- most szavaz róla a parlament. Az, hogy Ti nem szavazzátok meg, vagy egyáltalán nem is szavaztok- nem oszt, nem szoroz.Kifelé onnan abból a gyalázatból!
Málna
Hogy hülyítik a híveiket...Tudják, hogy nincs tétje annak, amit mondanak.
CsipkeRózsa
Ennél nagyobb pofátlanság Orbán részéről elképzelhetetlen!
A mindenkitől elvonás idején a saját pénzüket, ráadásul ekkora mértékben, megemelni szégyen!

Erre sem árt emlékeznünk:

"A választás előtt még gyorsan megemelik a politikusok fizetését – Kövér László jár a legjobban"

ellenszel.hu/2022/02/23/a-valasztas-elott-meg-gyorsan-megemelik-a-politikusok-fizeteset-kover-laszlo-jar-a-legjobban/

Kétszer kap, aki kétszer ad.

A jónép meg le van sz@rva.
kisfalud
Ugyanúgy hülyítik a híveket, de nem mennek vele semmire, ahogy a fidesz ordas hazugságait hallhatta a jónép a választás előtt, de azt el is hitték, és szavazataikkal cinkosságot vállaltak a korrupt kormánnyal. Most meg majd elhitetik velük, hogy a megszorítások a javukat szolgálják, és amilyen bugyuták a híveik, be is veszik.
kormanyos63
Bocs Timi, de sokkal nagyobb arányban kellene csökkenteni a ti, és a kormánytagok fizetését is!
Én olyan 70%-os csökkentésre gondoltam!
Kurva sokat kerestek ti is, és a kormánytagok is, miközben a magyar nép nyögi a magas adókat, és a brutális élelmiszeráremeléseket, lassan már a fél ország a létminimum alá fog zuhanni, mert a bérek, és a nyugdíjak elviselhetetlenűl, és méltatlanúl alacsonyak!
kissé felnőttem
koldusoktól ne sajnáljátok nem viszik a másvilágra magukkal ők sem most itt verik a nyálukat később a menybe? á dehogy 2 milla a koldusnak havonta hogy legyen megtakaritása.???
rokker33
Rajta van a legnagyobb felelősség,akkor miért ne lehetne normális fizetést adni neki.A bruttó 3.5 millió nem is olyan sok a házelnök is ennyit kap sőt a mnb=ban Matolcsy havi 5 millió ksp a semmiért ! Akkor egy miniszterelnök miért ne kaphatna többet! Még jakab is többet keresett nála a krumplival dobáló elmebajos :)
Aki Én
@rokker33: Keressenek annyit, nem az a sok.
De ne lopjanak.
A keresetük annak töredéke.
Peller Anikó
@rokker33: Miféle felelősség te marha?

Melyiket vonták felelősségre a sok elkúrt pénzért, sikkasztásért, lopásért, a 47 ezer legyilkolt, megfojtott szerencsétlenért, a szavazatvásárlásokért, a 400 forintos euróért, az orosz atomreaktorért, a nagymarosi erőmű elkaszálásáért ecetra he?

Egyébként nem sok az emelésük hiszen a nyugdíjat is duplájára emelik.

Vagy rosszul emlékeztem?
Gyurka80
@Peller Anikó: kálmán olgica kb 6 évvel ezelőtt az atv-nél 4 millát keresett!
Gyurka80
Timike neked hamarosan nem 0 Ft fizetésed lesz, kivágnak a parlamentből!
Peller Anikó
@Gyurka80: Miért kevesled, tán nem sikkasztott eleget?
simmering73
@rokker33: Az eszedbe se jutott, hogy a többinek kellene csökkenteni a fizetését a me fizetése alá.
csipetke
Viktor putyinovics azt mondta,hogy a kormány magán kezdi a spórolást. Ennek örömére asszem ma szavazzák meg orbán fizetésének duplájára emelését, azaz három és fél millióra, teljesen indokolatlanul. Aztán ott a hereverő siserehad, akiket eltart az ország. Soha ennyi miniszteri biztos,és államtitkár nem volt, na meg ezeknek a helyetteseik, mind-mind igen zsíros fizetésekért. Mikor fele ennyi se volt a léhűtők száma,akkor is működött az ország. A gond az,hogy ez a vízfej úgy épült fel, hogy a valaki valakijének is kellett egy állás, hát csináltak neki. Még fingásügyi államtitkár nincs. Na de majd most, hogy tippet adtam...
csipetke
@csipetke: Ez a kép meg biztos akkor készült,mikor már megszavazták orbánnak a fizetésemelést, mert úgy vigyorog, mint a vadkörte
Nessy
Hiteltelen, jellemtelen színtársulat! Orbán ígéretei: Homok a szélben! Már akkor sem igazak, amikor felolvassa őket! Régen az ilyen emelésekre szokták javasolni, hogy mire költse.
rokker33
@Peller Anikó: @simmering73: Ha havi bruttó 10.000.000 forintot szavaznak meg maguknak,akkor sem fog ellene senki semmit tenni!Ezt úgy hívják hogy legális lopás vagyis bár a munkát amit végeznek 500 ezret sem ér, de saját maguknak annyi fizetést,akarom mondani tiszteletdíjat szavaznak meg amennyit csak akarnak!És jól teszik mert mi meg hagyjuk nekik...
csipetke
@rokker33: 14:57 A fizetésüknek már a neve se igaz, mert mi az,hogy tiszteletdíj?Ezeket csak az tiszteli,akinek Béla volt az anyja.
kisfalud
@Gyurka80: ma 14:29. A kivágás akkor lenne igazságos, ha valamilyen bűncselekményt elkövetett volna és előtte már a Dr. Flórit, a Simonkát, a Boldogot stb is kivágták volna, és jogosan letartóztatásban lennének és a Völner sem másokat riogatna a cikkében börtönnel, hanem saját magának ajánlaná meg, és vonulna börtönbe. Mellesleg az általa írt cikk feloldódott azóta a Málnában...
magyar1
@CsipkeRózsa: Igen, a választások előtt is emeltek, most meg újra, mert úgy gondolják, hogy a jó munkájuk miatt nyeretek, pedig csak azért mert nem mentek bele a szankciókba ésa migránsok idetelepítésébe.
De ezzel maguk alatt ássák a fát mert mindig mindenkinek van egy határ.
Gyurka80
@csipetke: Hogy te milyen gyűlölködő gonosz boszorkány vagy! Inkább az unokáiddal foglalkozzál.
Gyurka80
@csipetke: Már nem emlékszel 400-ról 200-ra csökkentette a képviselők számát?!
Néro2
A képhez. Ennyi szemét egy rakáson !
kormanyos63
Öelmebetegsége, vagyis a csuti pszichopata lótolvaj, aki tönkretette, és kifosztotta Magyarországot, és azt teljhatalmú diktátorként irányítja(inkább uralja) nem érdemli meg a havi 3.5-millió forintos tiszteletdíjat(mert ez a hivatalos megnevezés) ugyanúgy, ahogy a az aljadék vén rohadék komcsi házmester, kövér elvtárs SEM!
Ők bontották le hazánkban a jogállamot, és a demokráciát, és én ezért tiszta szívből gyülölöm, és megvetem őket!
Ami pedig az országgyűlési képviselők tiszteletdíját illeti, az is kurva sok, milliókat kapnak havonta(aki valamilyen bizottságban van benne még többet) azért mert nyomogatják a gombot, és sokszor halvány fingjuk nincs, hogy miről szavaznak!
Ha rajtam múlna, max 500-800-ezret kapnának havonta a kormánytagok, és a parlamenti képviselők is, mert többet nem érdemelnek egy forinttal sem!
És amig nem lesznek normális, méltó, a megélhetést biztosító bérek, és nyugdíjak, addig egy fillér emelést sem kapnának!
justhpeter
Nem a " tiszteletdíj" sok, hanem amennyit tesznek ennek fejében az ország felemelkedéséért.
Néro2
@CsipkeRózsa: a jónép kétszer. Is.
Istenakinincsen
Honnan van a pénz amiből fizetést szavaznak meg maguknak?Mindannyiunktól az "államkasszából"...és az urak megszavazzák maguknak.Erről miért nincs népszavazás?Melyik magyar dolgozó ember tudja megszavaztatni a saját fizetését?Szavazzuk meg,hogy mindenki kapjon ugyanannyit!(vagy amennyit megérdemel).Minimálbérben tudnak gondolkodni,ha a dolgozó emberekről van szó.Maximálbér limit a nincs,ha a saját zsebüket kell tömni.
Ezért a harácsolásért nem fizetés hanem közügyektől való végleges eltiltás és minimálbérként 20év járna(demokráciában).
ómió
Végtére is, ugye, bőven elég, ha ti efftársi frakciómutyival "kibuliztok" magatoknak pár milliárdocskát!
Nyírfa
Timi, gyertek ki a Parlamentből, mentsétek, ami menthető! Gyertek ki, hogy több milliónyian mellétek álhassunk, hogy valóban büszkék lehessünk a hazánkra! Gyertek, legyünk, tegyünk együtt a szabadságunkért, Európáért!
Ne asszisztáljatok a fasizmushoz, Timi! Bízzatok a szavazóitokban, a civilizált világ közösségében, gyertek ki, hogy holnapra megváltozzon a világ!
Lepényleső
...na de nem is kérték senkitől a beleegyezést,- ahogy semmi máshoz sem,hiszen övék minden fegyvernem?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.