A meghosszabbított moratórium a mai napon lejárt, így újra elkezdődhetnek a kilakoltatások. A 10 ezer végrehajtási eljárás 20-30 ezer embert veszélyeztet, ezért A Város Mindenkié csoport (AVM) levelet írt a parlament két kormánypárti frakcióvezetőjének, azt kérve, hogy hosszabbítsák meg a kilakoltatási moratóriumot a háborús veszélyhelyzet végéig.

Jogvédők a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását kérik, 20-30 ember kerülhet nagyon nagy bajba rövidesen

Faragó Ferenc Mihályné sír kőbányai lakásában 2013. május 2-án, amelyből hamarosan kilakoltatják 11 tagú családját jelentős rezsitartozása miatt. A Magyar Szociális Fórum (MSZF) Faragónéval közösen sajtótájékoztatót tartott a lakásban. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Emlékeztettek, a május 25-től hatályba lépő háborús veszélyhelyzetet az élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonság védelmében vezették be, így a rendkívüli intézkedések kiterjedhetnének a kilakoltatások megtiltása révén a családok lakhatásának védelmére is – írja az Index.

Mivel a június 6-án elküldött megkeresésre sem Kocsis Máté, sem Simicskó István nem reagált, az AVM az önkormányzatokhoz fordult.

Címlapkép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Forrás: Index

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Nem kell halogatni a kilakoltatásokat, mert ezek az emberek önhibájukból lettek földönfutók...!

Ha mindenkivel, mindig megértőek és elnézőek leszünk, akkor bizonyítva látják, hogy léhán és felelőtlenül kell élni, hiszen úgysem történik sohasem felelősségrevonás...!
rokker33
@verőce21: pontosan így van! Érdekes hogy az én családommal ez nem történhet meg! Ja elfelejtettem hogy mi nem vettük fel a gyurcsótány által ajánlott "olcsó " svájci frank alapú hiteleket!Akik felvették és nem fizetik vissza azoknak azonnal vegyék el a házat értékeit! Aki fizet az maradhat!
verőce21
@rokker33: Mindenki tudhatta, hogy a svájci frank húszévente mindig megháromszorozta az árát a forinthoz képest!
1950/1970/1990/2010...! Mindig legalább a háromszorosa lett...!

A bankok nagyon jól tudták, hogy mit csinálnak! A törlesztési futamidő alatt min. a háromszoros árat kellett volna visszafizetni + a kamat!
Aki hülye az menjen tönkre!
magyar1
@rokker33: Magyarország 2001-ben az uniós csatlakozás miatt liberalizálta a devizaműveleteket, azaz lehetővé tette a szabad tőkeáramlást. Ettől a pillanattól kezdve szabadon lehetett devizát az országhatáron keresztül mozgatni, forintkártyával külföldön fizetni, devizahitelt felvenni. A kétezres évek elején a nemzetközi piacokon nagyon alacsonyak voltak a kamatok, míg a kormány túlköltekezése miatt az MNB rákényszerült arra, hogy a magas kamatokkal megfékezze az infláció elszabadulását. A kialakult kamatkülönbözet kedvezett az olcsóbb devizahiteleknek.
magyar1
@verőce21: Se a felelőtlen, se a pénzügyileg kulturálatlan hitelfelvevőre való hivatkozást nem szeretem. Amikor valaki bemegy a gépkocsi-kereskedőhöz, és megveszi az új autóját, akkor nem fog levizsgázni a belső égésű motorok működéséből, hanem egyszerűen biztonságos, jó autót akar venni.
nepszava.hu/3039311_a-magyar-bankrendszer-sulyos-tevedese-volt-a-svajci-frank-hitel
magyar1
@rokker33: Arról sem szabad megfeledkezni, hogy 2000-2005-ben mindenki úgy gondolta, hogy hónapokon, éveken belül csatlakozunk az eurózónához. Többször volt céldátum is kitűzve... Vagyis szükségszerűen alakult ki a devizahitelezés. Ami a szomorú, hogy nem szükségszerűen alakult ki a svájci frank hitelezés. Ez valóban a magyar bankrendszer súlyos tévedése volt.
nepszava.hu/3039311_a-magyar-bankrendszer-sulyos-tevedese-volt-a-svajci-frank-hitel

Ez éppen olyan, mint a bajnai féle nyugdíjkorhatár emelés és a fidesz nem tett-tesz semmit, az meg fordítva volt a fidesz 2001-ben hagyta és gyurcsányék nem tettek ellene semmit.
Mindig a nép jár rosszul.
verőce21
@magyar1: A bankrendszer súlyos bűnténye volt az állampolgárok ellen maradjunk annyiban!
Ausztriában ~2005-ben le is állították a CHF hitelezést..., ahol felelősségteljes kormánya volt az országnak az állampolgárai iránt...!
Csak itt nem...
Nessy
A "forintosítás" viszont teljesen ember barát intézkedés volt! Matolcsy legalább is két alapítványt is csinált belőle, ahol a közpénz elvesztette a közpénz jellegét!
vacsi
Ha a rezsit sem fizették, akkor mi bajuk a kilakoltatással? Fogadok, hogy minden gyereknek van okostelcsije - ami pl. az én családomban senkinek sincs. Nincs rá szükségünk.
magyar1
@vacsi: Ebben igazad van, ha rezsit sem fizetik és tele vannak okos telefonnal, akkor azok bizony megérdemlik. Csak az a baj, hogy egy kalap alá esnek a rosszhiszemű és a jóhiszemű nemfizetők.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.