Harmincmilliárd forintot akar megspórolni az Orbán-kormány. Már készül a terv az elbocsátásokra.

Brutális elbocsátáshullám kezdődhet az állami szférában – újabb részletek Orbán megszorító csomagjáról

Fotó: pixabay.com

„A központi költségvetésből finanszírozott szervezeteknél végrehajtandó létszámleépítésekből” 30 milliárd forintot akar megspórolni a kormány

– szúrta ki a Népszava a jövő évi büdzsé tervezetében. Szakértők szerint ez azt jelenti, hogy bármelyik állami hivatal, minisztérium vagy háttérintézmény kénytelen lehet megválni több dolgozójától.

– Egyre több jelzést kapunk arról, hogy a komoly leépítést terveznek a kormányhivatalokban, amelyekben több mint 37 ezren dolgoznak – mondta a Népszavának a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Boros Péterné. Információik szerint a kormányhivatalokat nem egységesen érintik majd a kirúgások. Tíz százalék fölötti létszámcsökkentési tervekről tudnak Szabolcsban, de a fővárosi szervezethez nem nyúlnának.

A Népszava kérdésére a Miniszterelnökség nem cáfolt, úgy fogalmazott:

„A kormány elkötelezett a bürokráciacsökkentés mellett. 2018-ban egy nagy létszámleépítést már végrehajtottunk. Továbbra is az a célunk, hogy kizárólag csak annyian dolgozzanak a központi közigazgatásban, mint amennyire feltétlenül szükség van.”

Címlapkép: pixabay.com

Forrás: Népszava

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Orbán fizetését most duplázzák meg, de a dolgozókat kirúgják. Ügyes.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@Yoda69: ...mindenről.
A rezsimek már csak ilyenek.
Gauntlet
a kirúgott előre megy, megtakarításai hátra :(
Nessy
A dolgozókat "leépítik", a léhűtők számát növelik! Ez a sok álomtitkár, helyettes, ilyen, olyan biztos, tanácsadó etc. ha egyszer csak becsületes munkából kellene megélniük, éhen halnának! A hivatalban "ablakok csukva", csak a "főnökök" ülnek az irodába? Hiszen sokuk nem tudná, mit kellene csinálni. Tisztelet a kevés kivételnek!
ómió
A termelő szférában amúgy is munkaerőhiány van!
kisfalud
Hej, milyen jól jönne, ha megint lenne 3000 milliárd MANYUP, vércseként csapnának le rá...
Lendkerék
Ne féljünk, a vidéki okmányirodákból csak az ügyintézőket teszik utcára, az ilyen-olyan kis és közepes, feleslegessé váló főnököknek lesz hely valamelyik más állami cégnél vagy Lölö birodalmában. Arra kell vigyázni, hogy akik a fidesz-birtokolta állami struktúrákban túl sokat tudnak, mindenképpen kapjanak új helyet, de legalább érzékelhető nagyságrendű hallgatási juttatást. Nem csodálkoznék, ha pl. a következő hónapok OTP-s gépkocsinyereményei (amelyek ugye névre jól beazonosítható betétek) azoknál kötnének ki, akiket ki kellett rúgni, de más fideszes intézménynél/cégnél a kutyának sem kellenek, viszont a szájukat be kell fogni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.