Jóval több, mint egymillió fontos vagyont halmozott már fel londoni székhelyű cégében Habony Árpád, a titokzatos politikai tanácsadó, aki nemrég utolsó magyarországi gazdasági érdekeltségét is felszámolta. A néhai Arthur J. Finkelsteinnel közösen alapított cég már csak Habonynak termeli a profitot.

Elhurcolkodott Magyarországról: Habony egymillió fontos vagyont gyűjtött össze Londonban

Habony Árpád a Századvég Alapítvány, a Széll Kálmán Alapítvány és a Heti Válasz Kiadó A magyar modell az átalakuló Európában című közös konferenciáján, a budapesti Larus Rendezvényközpontban 2013. május 30-án MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Miközben nemrég utolsó, sikertelen magyar céges érdekeltségét is felszámolta, a határon túl nyerő szériában van Habony Árpád nem hivatalos kormányzati tanácsadó, akit azért hivatalosan meghívtak májusban a Parlamentbe Orbán Viktor kormányfő, majd miniszterei eskütételére is. Habonynak egy ismert külföldi cége van, a londoni székhelyű Danube Business Consulting. A tanácsadó vállalkozás 2021-es éves mérlege már elérhető a brit kormányzati adatbázisban, és e szerint tavaly is igen jó évet zárt vele Habony – írja a hvg.hu.

A korábbi évek adataival, beszámolóival összevetve kiderül, hogy a cég készpénzállománya és tőkéje is évek óta jelentősen nő: tavaly év végén a saját tőke meghaladta az 1,234 millió fontot, ami mostani, 460 forintos fontárfolyamon számolva több, mint 567 millió forint. Ráadásul ez nagyrészt mozdítható vagyon, mivel ebből az alaptőke mindössze 5 ezer font, a többi, mintegy 565 millió forintnyi összeg pedig eredménytartalékba van helyezve.

Címlapkép:  MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Forrás: hvg.hu

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
mindezt közpénzből. köszi kedves kétharmadot adók.
legalább páran tudni fogják hová menjenek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gauntlet
mindezt közpénzből. köszi kedves kétharmadot adók.
legalább páran tudni fogják hová menjenek.
kereső
Köszönöm, hogy az adóim befizetésével, hozzájárultam ehhez a példátlan gazdasági teljesitményhez. Szakadna rátok az ég is!
ómió
Bár az efftársak húznának már el!
kisfalud
Hogy fog hiányozni nekünk! Pedig várható volt hogy a Karigerinek is ad tanácsot, ahogy a Tarlós Pista bá'-nak is ő volt az esze...
Baker
@ómió: Egyetértek! Mehetne Putyinhoz a Fidesz MSZMP tagozata, vagyis a banda harmada minimum!
dr. prédikátor
EGY RAKÁS SZARRAL KEVESEBB RONTJA ITTHON A LEVEGŐT!!!
colibri
Ott húzzák rá a sárga földet, minél hamarabb, sose lássuk többet!
evacica
Tisztább lesz a levegő, egy szeméttel kevesebb lesz idehaza!
Eladott Ország
@dr. prédikátor: ma, 09:43 ♣ Csak attól tartok, hogy a rakás szart ( vitrinőrt) továbbra is mi fizetjük.
Dr. Proktor
Habony csak egy samesz, az a vagyon se maz övé, csak névleg!
Clavigo
Egy fasz szopó ,bugris ,obsitos " koronaőr "...
Aki Én
...nem csodálom. Itt most nem szerencsés melegnek lenni. Épp az övéi nem tűrik meg.
kisfalud
@KisTehen: ma 11:36. Ha a libsik zavarták volna el, azért csak dicséret illetné őket. Ő inkább jobbnak látta odébbállni, mint a Tiborcz, félelmében, attól tartva, hogy az apósa bukik. A Vejkó, ahogy megnyerték a választást, vissza is tért a bűntényei helyszínére, hátha maradt még valami mozdítható.
ómió
@CsipkeRózsa: Mármint, hogy nélkületek!? Kétlem!
ómió
@Baker: Te még mindig nem ismered fel, kikkel szoktad együtt harsogni a "szent bolsi zsoltár" Internacionálétokat!? Akkor, ettől vagy te ilyen "jó efftárs"!
volvós
egy buzi tündöklése, és egyszer csak hazafelé valaki követi, majd lepuffantja...
lampa laz
Az egykori vitrincsősz, mára milliárdos lett, mert nemcsak angol honban, hanem a környező országokban is szép számmal akadnak vállalkozásai. Terjeszti a fidesz kórt a határontúli magyarság körében a sajtótermékeivel rendesen.
Yoda69
Csak? Ezt nehezen hiszem el. habony a gyulolet propaganda es a megoszto politika kiagyaloja ettol sokkal tobbet "erdemel", amit a fuhrer meg is ad neki.
Istenakinincsen
@KisTehen: június 16., 11:36 Értékelem a humorérzékedet:)
@Gyurka80: Szólj már!!!...valami böszmét legalább
Sámannus
Ezért szar most a forint, mert kifektetik a hazaárulók a bevételt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.