Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolnak – közölték csütörtökön.

Bicskával támadt két nőre egy férfi Budapesten, mert egymás kezét fogták a villamoson

A kép illusztráció. Fotó: Pixabay

A vád szerint a férfi tavaly szeptember 20-án késő este egy budapesti villamoson felfigyelt két nőre, akik egymás kezét fogták. A férfi szidalmazni kezdte, majd azzal fenyegette meg őket, hogy a nála lévő 9 centiméteres bicskával nyakon szúrja, megöli őket. A férfi ezután a nyitott pengéjű bicskával többször szúró mozdulatot tett a két nő irányába.

Ekkor közbelépett a villamos vezetője, aki észlelte a hangos kiabálást. A terhelt – miután a villamos vezetőjét is kérdőre vonta – folytatta a két nő inzultálását, és kitartott amellett, hogy mindkettőjüket megöli. A villamosvezető a végállomásnál a vádlottat leszállította a járműről, míg a két nőt a BKV tartózkodójába kísérte. A támadó a sértetteket figyelve még egy ideig várakozott a megállóban, majd elhagyta a helyszínt, ahova kis idő múlva visszatért, és ekkor elfogták a rendőrök.

A csütörtöki előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte be a bűnösségét, ezért a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. Az eljárás október 6-án folytatódik, amely alkalommal a bíróság tanúkat hallgat meg.

Forrás: hvg.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Idw vezet ez az agyament homofóbia, ami kitört kis hazánkba!
jesz
ebből nekem az jön le, hogy a villamosvezető igen bátor ember..
Nessy
Idw vezet ez az agyament homofóbia, ami kitört kis hazánkba!
namihami
Biztos nehéz gyerekkora volt. Majd erre hivatkozik és a végén a két nőt fogják elitélni.
Meg se lepődnék egy ilyen kimenetel esetén!!!
percsi
@Baker: Szerintem is, nem indult be a fantázia nála, mint legtöbb pasinál :))

A leszbikusok nem számítanak melegnek többé
A WHO egészségügyi szervezet módosította az egyik melegnek tartott csoport megítélését, döntésük értelmében 2020-tól a leszbikusságot kiveszik a homoszexualitás kategóriájából.
hircsarda.hu/2019/07/03/hivatalos-a-leszbikusok-nem-szamitanak-melegnek-tobbe/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.