Nem jogerős ítéletével felmentette a bíróság azt a férfit, akit azzal vádoltak, hogy működésképtelen csőbombát helyezett volt felesége párjának gépkocsijára – közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

Felmentették a férfit, aki csőbombát tett féltékenységből egy gépkocsiba

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A közlemény szerint a férfival szemben alkalmatlan eszközzel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntette miatt indítottak eljárást.

Az ügyészség azzal vádolta a villanyszerelőként dolgozó férfit, hogy csőbombát készített és azt felszerelte volt felesége új párjának kocsijára, azért, hogy megölje őt, mert a férfit hibáztatta válásuk miatt.

A bíróság csütörtökön bizonyítékok hiányában felmentette a vádlottat. Indoklásuk szerint nem volt pontosan megállapítható sem az elkövető személye, sem az, hogy ki készítette a bombát, sem az, hogy azt ki helyezte fel a gépkocsi aljára, továbbá az elkövetés ideje és helye sem volt meghatározható.

A vádlott az eljárásban következetesen tagadta az elkövetést, és indítéka sem volt bizonyítható. Hangsúlyozták: a férfi nem állt haragban sem volt feleségével, sem annak párjával, ezt a tanúvallomások is alátámasztották.

Forrás: mti.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Mindegy, hogy az eszköz alkalmas volt-e, vagy sem, az áldozat ezt nem tudhatta! Milyen bírók működnek ebben az országban?!
Levendula
@vacsi: Milyen bírók??? Tudnék mesélni... Amikor bírónői segédlettel a sértettből vádlottat csináltak...
vacsi
@Levendula: Mit gondolsz, miért írtam? Én is tudnék mesélni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.