Ilyen még nem volt. 

Novák Katalin először nyilatkozott a homoszexuális magyarokról

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Blikk foglalta össze, hogy a Telexnek adott hosszú interjúban Novák Katalin a következő lényeges dolgokról tett említést: 

- Megköszönte a magyar fociválogatottnak az angol–magyaron elért 4-0-ás győzelmet.

- Nem akarta minősíteni, hogy a kormánytagok melyik sajtóorgánumnak adnak, illetve melyiknek nem adnak interjút.

- Megkerülhetetlen eszköznek tartja a közösségi médiát, amit a jövőben is használ majd. Ami a Facebook-, Twitter- és Instagram-oldalán megjelenik, azt figyelemmel kíséri, a posztjait maga is alakítja. Üzeneteiről a kormánnyal és a Miniszterelnöki Kabinetirodával sem egyeztet.

"Nem a gesztusok, hanem a tettek elnöke vagyok. Azt szeretném, ha minél több magyar ember érezné, az ő elnöke is vagyok. Ebbe természetesen beletartoznak a homoszexuális magyar emberek is."

- mondta a Telexnek a köztársasági elnök. 

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
akkor lesz felvonulás az Andrássyn?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
akkor lesz felvonulás az Andrássyn?
orsos vendel
"ha minél több magyar ember érezné, az ő elnöke is vagyok" te senkinek nem vagy az elnöke..."alairogep"
Nyírfa
@orsos vendel: Ha már így ki kell hangsúlyozni, hogy a homoszexuális emberek elnöke is, akkor ez annak a beismerése, hogy a kormányzati politika pályán kívülre helyezte őket.
Amúgy, bocs', de az én elnököm, biztos, hogy nem vagy, Katalin: megmérettél, és könnyűnek találtattál. Ez a jellemedre vonatkozik, mert a súlyodat illetően ellenkező jelű kritikával élek: erre az alkatra, ezekre a kibuggyanó hájacskákra ilyen ruhát felvenni, ízléstelen.
Macskaszem
Köztársaság nélküli köztársasági elnök kb. olyan mint a Qrva nélküli kupleráj.
Málna
@Nyírfa: Azért hangsúlyozta ki, mert kimondottan erre kérdeztek rá. Megdöbbentő, mennyire be van szűkülve a tudatod...
Clavigo
@Málna: Szajjjer Josefin like-olja ezt a Novák nevű ungabunga- matracot ..
volvós
@Nyírfa: 15:14 Szivem !! Ez a nő(?)csak egy elhízott tehén ellések után...
ómió
Pedig az aberrók a "haladók táborához" tartoznak!
Nyírfa
@volvós: És ez a ruha még ki is hangsúlyozza. Fejő lány ünneplőben.
balos
Meg lepődsz "takarító-lányka"!Nekem a tömeggyilkosok választottja SOHA NEM LESZ ELNŐKÖM!Ezzel a seggnyalóidnál keress nyelvészt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.