A DK frakciószóvivőjét arról értesítette a Regionális Nyomozó Ügyészség, hogy határozatuk szerint megszüntették az eljárást a Pegasus-ügyben.

Kálmán Olga megkapta a választ a feljelentésre: "Nem történt bűncselekmény a Pegasus-ügyben. Meglepő, nem?" Fotó: Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja, a szeptemberi ellenzéki előválasztás II. és III. kerületi DK-s jelöltje beszédet mond a párt XI. kongresszusán és ellenzéki előválasztási kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én. MTI/Mohai Balázs

Megkaptam a feljelentésemre az ügyészség válaszát: nem történt bűncselekmény a Pegasus-ügyben. Meglepő, nem?

- írta korábban közösségi oldalán.

Mint ismert, egy kémszoftver segítségével az Orbán-kormány ellenzéki politikusokat, újságírókat figyeltetett meg a telefonjukon keresztül. A nemzetközi sajtó beszámolt a botrányról, a törvénytelen Orbán-kormány azonban úgy tett és tesz, mintha semmi sem történt volna

- olvasható a Kálmán Olga közleményében.

Az eljárást megszüntető határozat szerint a jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazása nem bűncselekmény.

Ez történik Orbán Viktor kormányzása, Varga Judit igazságügyi miniszterkedése és Polt Péter legfőbb ügyészi működése idején. És csodálkozunk, ha nem jön az uniós pénz, mert Magyarország nem jogállam.

- írja.

Közleményében hangsúlyozta:

A Demokratikus Koalíció azonban nem hagyja ennyiben. Az unió Pegasus-bizottságának főtagjaként Rónai Sándor európai parlamenti képviselő dolgozik a botrány feltárásán, a bizottság a közeljövőben Magyarországon is vizsgálódni fog.

Forrás: Facebook, MTI

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Németh István
Persze,hogy nem a pegazus lopott sikkasztott, hanem a gyurcsány-famillia, a moslék dobrev meg a szeretője!
namihami
@Virág Árpád: 16.16:. Utánatok? Nem vagyok hívő, de ha az Istenetek lövi nektek a mennyek országát, akkor inkább a pokol!
Az nektek népélelmezési cikk. Ti kapjátok még mindig 9.8%-os inflációval. És csak nektek. A többi ugyanis
namihami
...ugyanis nekünk, libsiknek, sorosistáknak (vagyis a zembereknek) már régóta két számjegyű inflációval megy. Ti még olcsón étkezhettek, a Sziszikonyha el is készíti.
kulabombaafityiszre
@Virág Árpád: ma, 16:16
Anyád meg lepetélt veled,miután valamelyik kommunista felcsinálta.Virág elvtárs,jelenlegi foglalkozás szopógép a fidernyák központban.
Virág Árpád
@kulabombaafityiszre: Téves! Lipsi vagyok! Úgy kommunikálok, mint te!!! Undorítóan, mert tőled tanultam!
Németh István
Olyan magasröptű hülyeségáradatot löktök, hogy menten hasmenésem lett! Köszönöm nektek mert nem kell a ricinus, olcsóbban megúsztam! Nem spricceltelek le benneteket!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.