Varga Judit nem bánja, hogy az uniós tárgyalásokba mellette Navracsics Tibor is bekapcsolódik.

Varga Judit: megkapjuk az uniós pénzeket, mert az jár nekünk

Varga Judit igazságügyi miniszter a kormány fogyasztóvédelmi politikájáról tartott sajtótájékoztatón a minisztérium könyvtártermében 2022. június 14-én. MTI/Soós Lajos

Az egyeztetések végén megérkeznek majd Magyarországra az EU forrásai, hiszen, ahogy Varga Judit fogalmazott: az Unióban „nem mi vagyunk a rossz gyerekek.”

„Megmosolyogtatónak” tartja az igazságügyi miniszter azokat a sajtóban megjelent feltevéseket, hogy miután az ötödik Orbán-kormányban Navracsics Tibor felel az uniós források felhasználásáért, így egyesek az EU vezetésével folytatott tárgyalásoknál „belharcra” számítanak Varga és Navracsics között.

„Meg fogjuk kapni a nekünk járó uniós pénzeket a tárgyalási folyamat végén” – szögezte le a kormánytag. Mint fogalmazott:

„ez ugyanis jár a magyar embereknek mind jogi, mind politikai értelemben.”

Arról, hogy az Európai Bizottsággal ennek érdekében hosszú tárgyalásokra van szükség, Varga kifejtette: „hiába beszéljük jól a nyelvet és hiába mondjuk kedvesen és diplomatikusan, brüsszeli ellenfeleink számára akkor is az a meghökkentő, hogy a véleményhegemónia világában ki merünk állni a nemzeti érdekekért.”

Címlapkép: MTI/Soós Lajos

Forrás: atv.hu, Index

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Tudod mi jár nektek Juci úr, a pofátok. Be kell lépni az Európai Ügyészségbe, oszt jöni fog a pénz is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
a régi bölcsesség szerint járni jár, csak nem jut.

Varga hiába rutinos brüsszeles, hiába okos, ott a sok gyökér közt bizony csak ködöt szurkál..
Tehenész
Már megint a lopáson jár az esze. Milyen miniszter ez ? Lopást legalizáló muzsikus ?
Macskaszem
Tudod mi jár nektek Juci úr, a pofátok. Be kell lépni az Európai Ügyészségbe, oszt jöni fog a pénz is.
Qqberci
Csak a szád, az jár, nyuszómuszó... Pénz majd akkor lesz, ha teljesítitek a feltételeket és garantálsátok, hogy nem Lölő meg a Nemzeth Veje zsebében köt ki...
kereső
A posztjában azt irja: " beszélek brüsszeliül"...nem kéne magyarul is beszélni???
Rockxy
cseléd státuszban léptünk be és ez azóta nem változott.
kivéve a sok százezer milliárd, amit kivittek a multik.
az úgy változik, hogy napról-napra több lesz.
kereső
Jár???A lepénylesőd, az ami jár. Az uniós 460 milliós tábora ( minusz 3 millió fideSS szavazó), meg úgy gondolja, hogy nem jár!!. Majd, ha garantáljátok, hogy nem az orbán&Co zsebébe megy , és csatzlakoztok az európai ügyészséghez, visszaállitjátok a demokratikus jogállamot-akkor mondhatod, hogy jár.
kereső
@Gazella: Talán világositsd fel erről a miniszterasszonyt.
bencemacska
Önbizalom, az van!
Embernek kellene lenni!!!
Tehenész
@KisTehen: Te csak addig kérődzél nyugodtan, de mire a pénz ideér már rég el lesz költve.
justhpeter
A gyenge képességú háziszárnyas ismét böffentett egyt.
ágimami
Ezt is tudja? Nem hiszem, mert akkor nem beszélne ekkora baromságokat!!
Ja, hogy az "jár nekünk"!! Persze, hisz ő a megmondó!! Mi lesz itt??? Bele sem merek gondolni!!!:DDD

index.hu/gazdasag/2022/06/20/gazdasagpolitika-protekcionizmus-neoliberalis-europai-unio-magyarorszag/
Galway
És a norvégokat feljelentették/beperelték már?
Galway
"a véleményhegemónia világában ki merünk állni a nemzeti érdekekért.”
Juci, Juci, a te korodban már a Mátyás téri hölgyek se nagyon mernek kiállni! Nem jó reklám!
kereső
@Tehenész: 15:08 Már rég el van költve- csak éppen hitelekből.Nem gondolták, hogy az EP beperli az EB-t, ha nem inditja el a jogállami mechanizmust Magyarországgal szemben. Az EB meg csak nem mehet szembe az unió parlamentjével- nem hülye harakirit elkövetni.
teuton
Juci, nektek csak a pofatok jar! Szepen leterdelni, szopni, aztan kaptok valamicsket! Valamit valamiert, nem ingyen!
vitriol
varga asszonyságnak mindig akkor van nagy hangja, amikor követelőzik, de amikor a magyarok elvárják az ig.ügyi miniszter magyarázatát a lehallgatási botrányról meg a végrehajtók sikkasztásáról, akkor az asszonyság némasági fogadalmat tesz!
libellle
Hülye liba. A szádon kivül semmi mas nem jár.
Gyurka80
@Macskaszem: Persze az ügyészségbe belépni hülyegyerek.Akkor naponta indítanának jogállamiságnak hazudott cseszegetéseket!
Gazella
@kereső: Nem ereszkedem le ilyen vonyós némberhez !
Dr. Proktor
@libellle: Ne firtassuk merre jár a szája...
percsi
@Macskaszem: "Be kell lépni az Európai Ügyészségbe"
Hogyne! Akkor fejek hullnának, és vissza kellene adni az országnak a többezer milliárdot!
percsi
@Macskaszem: Ja és a fidfanok ezt nem szeretnék, mert minden magyar jobban élne!
evacica
Juditka tudod mi jár nekünk? Egy nagy § meg a szád! Talán teljesíteni kéne az elvárásokat, és kevesebbet lopni! Én elbujdosnék a szégyenembe, persze az nálatok ismeretlen fogalom az államtitkárod korrupciós balhéja miatt, s ki tudja mi van még ott!!!
ómió
Megkapjuk? Legfeljebb 100 év múlva, ha majd újra neobolsi "kormányunk" lesz! Az majd a "lopnivalók" közt megkapja!
balos
@szódómió: Jár neki az XXXXLes műpénisz miután a száddal sikosítottad!Ja elemet pedig vegyél neki a júdás pénzből!Köcsög!szódó-le-mió!
baxi
A dolgozó népnek kéne megkapni , nem a tolvaj mocsok pofátoknak, hogy ezt is ellopjátok.
Most ne állítsuk meg Brüsszelt? A pénz az jöhet,a hazudós adóbevallásod szerint úgysincs egy filléred sem.
bence
Mi az , hogy jár ?! Nektek a szátokon kívül semmi nem jár ! Amit loptatok tegyétek vissza !
Peller Anikó
@baxi: Azt hallottad, hogy a héten itt járt nálunk szegeden a Jenő?

- Milyen Jenő?
- Hát a hjenő.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.