Ahogy arról korábban beszámoltunk, két holttestet találtak egy aszódi társasház egyik lakásában. Meghallgatták és letartóztatták azt az aszódi férfit, aki a gyanú szerint megölte két tizenéves lányát, majd öngyilkosságot kísérelt meg – írja az Index.

Letartóztatták az aszódi férfit, akit lányai megölésével gyanúsítanakFotó: Police

A Budakörnyéki Járásbíróság a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el a gyanúsított meghallgatása után.

Az aszódi férfi a gyanú szerint 2022. május 20-án az éjszakai órákban megölte mindkét gyerekét, majd másnap délelőtt öngyilkosságot kísérelt meg. A férfi Adács közelében egy vonat elé lépett, a helyszínről életveszélyes állapotban szállították el.

A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint

a gyanúsított és felesége házassága 2015–2016 körül megromlott, a nő a két lányukkal 2018-ban elköltözött a férjétől és 2019-ben kezdeményezte a házasság felbontását. A bíróság gyámhatósági, rendőrségi iratokat, pedagógusi véleményt, környezettanulmányt és igazságügyi pszichológus szakértői véleményt szerzett be.

A kirendelt szakértő véleménye szerint sem az anya, sem az apa esetében nem volt feltárható pszichés zavar, a gyerekek nevelésére mindkét szülő alkalmas volt, és egyik szülő részéről sem volt kimutatható veszélyeztető tényező a gyermekek vonatkozásában.

A közlemény szerint a házasságot 2022 áprilisában bontották fel. A két gyereket az anyjuknál helyezték el, míg az apa kéthetente személyesen találkozhatott velük. A férfi ezután döntötte el, hogy a lányaival és magával is végez.

Megbocsátottam mindent neki. Mert nem lehet az életet haraggal és lelki terhekkel élni. Hiszem hogy a lányaim a tengernyi szenvedésük után ott vannak az Úr Jézus színe előtt. Eddig is drága volt számomra az élet, most is. Minden napom ajándék és tengernyi öröm. Nem a halál a fájdalom, hanem a buta önző szeretetlen önpusztító élet

- nyilatkozta korábban az édesanya.

A bíróság szerint, figyelemmel a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés mértékére, szabadlábon hagyása esetén fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Emellett a bűncselekmény jellege és a nyomozás állása is a letartóztatás elrendelését indokolja

– derül ki a törvényszék közleményéből.

Forrás: Index

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.