Mélyen a zsebbe kell nyúlni, ha valaki Balatonon venne ingatlant. 

A NER nyertesei átvették a hatalmat a Balatonon: minimum 70 millió forintot kell fizetni egy házért

Zászlófelvonás a 176. balatoni hajózási szezon megnyitása alkalmából tarott balatonfüredi rendezvényen 2022. április 16-án. MTI/Varga György

Balaton délnyugati medencéjében, elsősorban Balatonmáriafürdő és Balatonfenyves településcentrumoktól messzebb eső részein egy 200-300 négyzetméteres telken álló 35-45 négyzetméteres, jellemzően könnyű szerkezetes házat 3,5-6 millió forintért meg lehetett venni még bő tíz évvel ezelőtt is – mondta Sághy Tamás ingatlanszakértő a Népszavának. 

Ehhez képest most bőven 70 millió forint felett alakulnak az átlagárak. Mindössze négy olyan település akad, ahol ennél alacsonyabb az átlagár: Máriafürdőn 69,9 millió, Fenyvesen pedig 78,5 millió az ingatlanok átlagos kínálati ára.

Balaton nagy része sokáig az átlagemberek nyaralóhelyének számított, az igazán gazdagok még bő tíz éve is inkább horvát, olasz vagy görög tengerparti nyaralókat vásároltak, de felkapott helynek számított például Thaiföld is

– jegyezte meg Sághy Tamás.

Aztán megjelentek a tóparton a NER nyertesei, ezzel együtt pedig elképesztő fejlesztések és befektetések kezdődtek, magukkal hozva egy, addig a Balatonnál nem jellemző, a legmagasabb luxust is simán kifizető réteget

- tette hozzá a szakértő. 

"A koronavírus-járvány kezdete óta 60-70 százalékkal emelkedtek az árak" – tette hozzá Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Jelenleg a Balatonnál, legalábbis a közvetlen tóparti településeken magasabbak a négyzetméterárak, mint Budapesten.

Forrás: Napi.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Maxipocak
@KisTehen: Mint Marbellán ugye, ahol Európa söpredéke, bűnözői összegyűltek? Balatonon már az egy főre jutó nergecik száma, két fő.
Eladott Ország
A “mindenki” pedig – mint tudjuk – a NER-t jelenti, nem pedig a magyar embereket, hiszen ha ez így lenne, nem árusították volna ki a fél országot egy csapat oligarchának és csalátagnak. A Balaton ma már Tiborcz Istváné és Mészáros Lőrincé, aki pedig valóban nyaralni szeretne menni, jobban teszi, ha elautózik a horvát tengerpartra, bár már ott is elkezdte megvetni a lábát Mészáros. Kezdenek ugyanis elfogyni azok a helyek és szolgáltatások Magyarországon, amik még nem az ő kezében vannak, ezért a határon túli terjeszkedés volt a következő lépés."
A Balaton elesett.
sp-ao.shortpixel.ai/client/to_auto,q_lossy,ret_img,w_625,h_386/https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/06/Balaton_abra_1806k.jpg
ómió
A világinflációt efftársilag NER-nek hazudják!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.