Nincsenek könnyű helyzetben a balatoni vendéglátósok, ott vannak a rendkívül árérzékeny turisták, és az infláció, a munkaerőhiány.

Brutális ár-horror a Balatonnál? Utána jártunk mi az igazság: mutatjuk mennyi az annyi

Utánajártunk annak, hogy milyen árak várnak a turistákra idén nyáron a balatoni strandokon, és mennyivel drágult elmúlt évhez képest az evés-ivás a magyar tenger mellett.

Sok vendéglátós szerint annyival drágábbak az alapanyagok, hogy minimum 15 százalékot kellett emelniük. Ahogy arról már beszámoltunk, az idei nyáron ezer forint alatt egy sima lángost aligha lehet majd megúszni.

Na de mi az igazság valójában, mennyibe kerül a hamburger, palacsinta, vagy egy korsó sör 2022 nyarán?

A Propeller.hu munkatársa egy a Balaton északi partján található, ám családias településre Balatonudvariba látogatott el, hogy választ adjon a kérdésekre, és megmutathassuk mennyi az annyi.

Belépő:

A strandbelépő 8-19 óra között 600 forintba kerül, de van lehetőség 2 órás jegyet venni, ez 300 forint úgy ahogy a délutáni jegy is. Ezért WC-t és hideg vizes zuhanyzó helyiségeket, kültéri zuhanyzót, öltözőhelyiségeket, vendéglátó egységeket, minősített gyermek játszótéret, gyermek animációs helyiséget, ingyenes strandröplabda pályát és focipályát, vízisporteszköz kölcsönző, elsősegélynyújtást, vízi mentőszolgálatot, ingyenes parkolási lehetőséget és kerékpártárolót valamint díjmentes közérdekű információs hangosbemondó szolgáltatást kapunk.

Brutális ár-horror a Balatonnál? Utána jártunk mi az igazság: mutatjuk mennyi az annyi

Sportlehetőségek:

Mi az idei és slágere? A vízi-bicikli az elmúlt évtizedek legkedveltebb, legnépszerűbb vízparti strandeszköze. A strandokon fellelhető vízi eszközök közötti vezető szerepe elvitathatatlan, ezért óránként 3 ezer forintot kell fizetni, de ugyan ennyibe kerül a SUP és a kajak is. Ám napágy is bérelhető ennek díja pedig 800 forint egy napra.

Evés-ivás:

A strandon több büfé is várja a látogatókat. A sima lángos 950 forint, a sajtos-tejfölös már 1300. Az ételek tekintetében nagy a szórás, de az olyan népszerű ételek mint a hekk 6000 ft/kg áron kapható. Egy halászlé 2500 forintba, egy rántott ponty körettel pedig 2850 forintba kerül. Egy sült csirkemellért grillzöldséggel, vagy egy bécsi szeletért 3500 forintot kell fizetni, de kapható friss lecsó is 1990 forintért.

Brutális ár-horror a Balatonnál? Utána jártunk mi az igazság: mutatjuk mennyi az annyi

A gyros és a retró hamburger 1500 forint körül alakul, de egy somlóiért már 1300 forintot kell fizetni.

Brutális ár-horror a Balatonnál? Utána jártunk mi az igazság: mutatjuk mennyi az annyi

A sörök 600 forint körül vannak, 4 cl égetett szesz 950-1300 forint körül van, de egy mojito vagy egy Aperol Spritz 1700 forintot kóstál. A fél literes üdítő üdítő 500 forint a szóda 50 forint decinként.

Összefoglalva:

valóban áremeléssel indult az idei nyári szezon, de a sajtóhírek általában a végleteket hangsúlyozzák, és simán lehet még jó áron szállást foglalni, strandra menni, és ott megebédelni a büfében, csak oda kell figyelni, mire is költünk.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Pedig az efftársak kommunizmust akartak bevezetni: minden ingyen! Nekik ezt elmebajban már de genere "kimérték"!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rokker33
Akinek nincs pénze az ne menjen nyaralni! 1000 ft egy lángos?? És? Egyszer kétszer kilehet bírni még egy nagyobb családnak is! A lángos elkészítése nem 1=200 ft ba kerül,mint ahogyan ezt sokan gondolják! Elkészítése+ olaj + alapanyag, munkás dija, bérleti díj rezsi stb! Jó ha 2=400 forint haszna van egy darab 1000 ftos lángoson a tulajnak! Nem sok...
Emmersson71
Ez nagyon megéri, bazzeg - kerékpártárolót KÉTSZER IS kapsz 600-ért!
Galway
@rokker33: Akinek nincs fogalma a helyesírásról, az meg ne írogasson össze-vissza, mert csak magát égeti!
ila51
@Pegero: Ez nem is azoknak szól , akik elmennek , hanem azokat hergeli akik itthon maradnak ...
teuton
A közlemeny termeszetesen egy demagog kommunikacios hazugsag! Nem 809ezer ukrant fogadtak be, hanem 800ezer jött be - es ment 90%ban tovabb! De ez a szam is egy nagyon felfele kerekitett becsles, mert nincsenek a belepök regisztralva, arrol pedig hallgat a kormany, hogy hanyan kaptak letelepedesi engedelyt/lakast/egyeb juttatast. Ezt a szamot csak azert dobtak be, mert "fejpenzt" akarnak az EUtol kicsikarni...
Rockxy
a nyávogás nem brutális, csak szánalmas.
terlasz
@Pegero: Van helyesírási hiba, de nem vészes, nyugodtan koncentrálhatunk a tartalomra, amivel vagy egyetértünk vagy nem.
rokker33
@Galway: ezért kár volt nekem
kommentálnod hülyegyerek!! Mi vagy te egy nyelvtan tanár :) ?? Analfabéta!
Aki Én
@Pegero: ,,különben hülyén fogok meghalni!"

Ez nem ezen múlik.
Aki Én
@Pegero: Elmondanád mivel hergeli olvasóit? Mert itt tényeket írtak le.
Azt viszont nem írták, hogy ez az egyik legolcsóbb strand.
Csopakon pl 1.600,- a belépő.
Számold ki egy családnak egyheti nyaralás alatt. És nem ettél, ittál semmit.
Egy fanta 800,-
Igen, qrva drága lett sajnos, de szerencsére sokaknak még belefér.
ómió
Pedig az efftársak kommunizmust akartak bevezetni: minden ingyen! Nekik ezt elmebajban már de genere "kimérték"!
Aki Én
@ómió: ...igen, a gazdád és családja szorgosan építették is. A gazdád és összes csicskája odaadó munkát végzett ifjú kommunista titkárként.
Igen, akkor voltak komcsik, mikor az arra való törekvés igencsak bimbózott.
szegfue
@rokker33: tegnap 17:21 Szerintem meg sok, ha 1 db lángoson 200 Ft haszna van, mert ez 20 %-os haszon. Azért, mert az Általad irt tételek után marad immár "tisztán" 200 Ft. Általában a kisboltosok 30-40 %-ot tesznek a beszerzési árra -- ezért is "drágák" --, akkor ők ebből fedezik a bért, járulékot, rezsit, stb., igy nem gondolom, hogy náluk 20 % a haszon.
rokker33
@szegfue: valami haszon nekik is kell! Meg nem is q lángos a fontos, hanem az italok! Étteremben dolgozom tudom a főnök megveszi a 2 literes Coca-Colat 1.50€ ért és fél liter kerül 4.00 € ba! Ez már jó nagy profit és naponta rengeteg kólát megisznak!De ennyi kell!
szegfue
@rokker33: Jóóóóó, ebben igazad van! De azért az étterem egy kicsit más, mint egy lángossütő. Az éttermekben is jóval többet kell fizetni, mint 1-2 éve... de hát mi lett olcsóbb?
balos
@szegfue: Az ember élet!Lásd a megvédett lelkek ott a föld alatt!Ami itt az árstop felszabadítása után lesz,azzal remélem már betelik a pohár a polgári cöfös nemzethy kipcsak seggtúróknál is!
szegfue
@balos: Sajnos, igazad van, ami az "emberéletet" illeti... személyes tapasztalatból is tudom. Azt viszont számomra beláthatatlan, hogy mikor jön el az az idő, amikor a fidesz szimpatizánsoknak is elege lesz:(
ómió
@Aki Én:Elmebeteg Gyurcsányok legböszmébbike, te most, "efftársi dicsőségként", éppen arról aljaskodsz, amikor efftársi eleid mindenkit, aki vinni akarta valamire, a maguk mocsokbolsi klánjába kényszerítettek!? Hát, ennél nagyobb aljasságdiadalotok még talán sosem volt! Ti meg azt se tudtátok, ugye, hogy magatok vagytok a fekabolsi alfaj "élcsapata"!? Ennél nagyobb "diadalotok" manapság már csak a népnyúzó elmebajotok szintjén szokott mutatkozni!
Aki Én
@ómió: orbánodat és családját kényszerítették? Az én családomat miért nem?
Ma is kényszerítik? Lehet, hogy holnap mai elveit is feladja, mint eddig oly sokszor? Mi lesz akkor veletek?
Ja, tudom. Átálltok zökkenőmentesen.
Hogy te mekkora buta balfasz vagy...
ómió
@Aki Én: Látom, elmebeteg Gyurcsányok legböszmébbike, neked a kényszer fogalma is egy efftársi hiátus ott az elmeosztály munkásőr tagozatán! És ezt csak az "elvhűséged" teszi, vagy de genere lettél ekkora idióta!? Szóval, marad számodra az elmebeteg tetves bolsiságod másrahazudásának kényszere?! Ez az "efftársi perspektíva"!?
Aki Én
@ómió: Mondanám, hogy épelméjű vagy, de félek ezzel ugyanúgy félrevezetnélek mint apád, akit bátyádként ismersz.
balos
@Aki Én: a szódómió szerű két lábon járó éppen most kapta vissza a jogát hogy a főispán seggét nyalhassa jussként!
ómió
@Aki Én: Onnét az elmeosztályról te annyi mindent "mondhatsz"...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.