A Fidesz frakcióvezetője kedd este nyújtotta be az Alaptörvény-módosítási javaslatát, amelyben ez a változtatás is szerepel.

A Fidesz frakcióvezetője vármegyének nevezné át a megyéket

A történelmi hagyományokra, a történeti alkotmányunk vívmányaira való tekintettel vármegyékre nevezné át Kocsis Máté a megyéket.

Az indoklásban azt írja Kocsis, hogy a magyar közigazgatás alapvető területi egységei az államalapítástól kezdve egészen 1949-ig a vármegyék voltak.

A vármegye szó használatát a korábbi magyar alkotmányos és államigazgatási rendszerrel teljesen szakítani kívánó diktatórikus kommunista rendszer szüntette meg. A vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek.

Szerinte emellett a vármegye szó használata a nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését és egyben a magyar demokrácia nemzeti karakterét is erősíti

Kedden Varga Mihály is benyújtott egy törvényjavaslatot, amelyben többek közt az szerepel, hogy főispánokra neveznék át a kormánymegbizottakat.

Forrás: Telex

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
colibri
Nem is értettem, hogy lehet valaki ilyen begyepesedett, maradi, ócska fiatal létére, de nagyon gyorsan rájöttem, hogy ez nem a Kocsis fejéből pattant ki! Ez a visszatérés a vármegye megnevezéshez biztos, hogy orbán agyszüleménye, csak most ezt nem semmilyen zsolt tolta be, hanem ez a kis b frakcióvezető,
nemkati
A Kúriával kezdődött. Lesznek vármegyés ispánok, meg a király által kinevezett főispán (az vajon ki lesz?). Szóval a következő átnevezéshez javaslom a miniszterelnök helyett a király vagy nagyfejedelem elnevezést. És végre nem csak múzeumi darab lenne a korona.
Apfelbaum
Szájer bácsi is új értelmet adott az eresznek...Máté,akkor téged vazelines ispánnak kell majd szólítani,jah és Jucus bácsival akkor mi lesz!??
csak úgy....
hmmm.. "vár állott, most köhalom...",értem a logikát!
csak úgy....
ez mátétól egy nagyon meleg ötlet,remélem a shikari jobbágyok a tehenek a birkákkal együtt támogatják!
Nessy
Ami azt illeti az oktatásunk, az egészségügy, az egyházak szerepe lassan valóban egyre inkább a száz évvel ezelőttire hasonlít.
namihami
A Karmelitában bekapcsolódott az időgép. Még egy-két év és a Mi Istenáldásos Vezérünk felkerekedik és újra betöri Bizánc kapuját. Rémusz bácsi nyilait ismét rettegi Európa.
csak úgy....
a következö 4 éves ciklusukban,talán már lovagi torna oktatás is lesz :)
fodrászoknak érvágás oktatás ? csak a fidesz...,ha meg akarsz örülni (természetesen hosszú ö vel) ;)
justhpeter
Varga és Kocsis az igazi igazolás arra, hogy a hatalom kezelhetetlen bolonddá teszi az embert.
Dr. Proktor
... ez csak az első lépés a királyság felé!
Lesz majd Első Csuti Viktor királyunk, a gazságos...
magyar1
Mit szed ez a Kocsis, hogy így elszállt vele a világ?
Dr. Proktor
@justhpeter: Pontosítok: egy bolond százat csinál...
Baker
Ha ezt a sok baromságot az ellenzéjlk vetette volna fel, biztosan szerveztek volna egy birkamenetet és kezdeményeztek volna egy népszavazást!
szép új világ
Ezzel lépéssel közelebb kerülne a dagadt ahhoz, hogy viselhesse a koronát és a jogart.
Dr. Proktor
@Horizont: Majd tekintetes úrnak kell őket szólítani vagy nemzetes uramnak?
Dr. Proktor
@Horizont: Méltóság? A NER-ben? Ugyanmá'
drrotf
Az Alaptörvény helyett Arany Bullát, benne az ellenállás jogával!Mátékám !Miért nem ezt javasoltad visszaállítani?Ettől a javaslatodtól jobb lesz az államigazgatás?Gyorsabban és szakszerűbben fognak működni az állami hivatalok?Eddig sem volt egyszerű kiigazodni az államigazgatási eljárás útvesztőiben, de most a már megszokott eljárási ismereteket ezzel az új intézménnyel ha megint megkavarják akkor már tényleg nem fogunk tudni eligazodni, hogy államigazgatási ügyeinket ki és hol intézi.Lehet hogy az urakat nem zavarja, de az átlátható és egyszerű eljárás az nagyban segítené az emberek tisztánlátását, amit szerintem az Kocsis félék nem szeretnének!Kérdésem, hogy a megyék akkor várat is kapnak, mert régen a vármegye rendszerek kialakulásakor minden megyéhez egy egy vár is tartozott, és ha a hagyományokhoz annyira ragaszkodtok, akkor várat is kell hogy adjatok Mátém!
Dr. Proktor
@drrotf: Pont az a cél, hogy semmi ne legyen átlátható, egyszerű és tiszta...
A király esztelen!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.