Az euró bevezetését még nem tartja kardinális kérdésnek Navracsics Tibor.

Navracsics Tibor szerint még nem szükségszerű az euró bevezetése Magyarországon

Fotó: MTI/Mónus Márton

A magyar államháztartás hiánya is erősen megugrott az elmúlt időszakban, a központi költségvetés 2669,7 milliárd forintos deficitet mutatott május elejéig. Ebben nagy szerepe van annak, hogy az idei évben akadozik az Európai Uniótól érkező támogatások lehívása.

Navracsics Tibor a VG-nek adott interjújában arról beszélt ennek kapcsán, hogy még a 2014–2020-as ciklus sem lezárt fejezet.

„Ne feledjük, hét plusz hároméves az elszámolási időszak, azaz a jövő év végéig kell minden egyes fejlesztési számlának és eurócentnek a helyére kerülnie. Ha a legutóbbi számokat nézzük, az előző hét évből 7,1 milliárd eurót kell még hazahoznunk, ami a teljes, 27,15 milliárd eurós forráskeret 26 százaléka”

– mondta a miniszter a lapnak.

Navracsics arról is beszélt, hogy bár a forint árfolyama sokat gyengült az elmúlt időben, benézve a 400 forintos váltási szint fölé, a pályázatok lehívásánál ez érdemben nem jelent többletösszegeket. 

Szóba került az euró bevezetése is, erről ezt mondta Navracsics: 

„Nem szükségszerű a bevezetés, van olyan ország, amely vígan él tovább a saját valutájával, azt viszont az euróhoz kötötték, és ezzel lényegében bent is van a zónában, meg kint is, miközben megőrzi a nemzeti szimbolikát”

– mondta a politikus. 

Szerinte enyhén túldimenzionált az euró magyarországi bevezetésének kérdése, mert fontos, hogy milyen árfolyamon vezetik be, valamint hogy milyen pénzügyi manőverek kísérik a folyamatot. 

"Számomra teljesen elfogadható és vállalható a magyar kormány álláspontja, hogy most nem kell az euró"

– mondta el véleményét Navracsics Tibor a magyar euróról.

Forrás: Index.hu, vg.hu

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@nezelodo: ma, 12:58 ☺ Azért a HUXIT nem fog olyan simám menni, ahogy a bűnöző cigány és politikai prostituált bandája gondolja!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Vajön ö miben tartja a pénzét és melyik bankban? Nagy a gyanúm, hogy EURO-ban és nem magyar bankban.
Maccska
Nem gond.Nekem jó a forint is.
A sok hülye azt hiszi hogy az euro majd megoldja a problémáit.
Az átlagembernek teljesen mindegy.Sőt sok előnye is van.Például megvédi a munkahelyeket.
Az kinek segít ha euróban kapja a munkanélküli segélyt???
kereső
@Maccska: az a hülye magyar be megy a boltba- és azzal szembesül, hogy az árak- nap-,mint nap emelkednek- mert sok-sok termék azért van a boltok polcain MÉG!!, mert importál a kereskedő. Teszi ezt mindaddig, amig lesz fizetőképse kereslet- amint az csökken, mert az emberek előbb-utóbb felélik a fegyverpénzt, az szja visszatéritést, a 13. havi nyugdijat...akkor egyre kevesebb árut fog importálni a kerskedő, megjelennek az üres polcok-és az üres pénztárcák.Üres pénztárcák- azért, mert a vállalatok nem fogják birni, nem tudják kitermelni a termelésükhöz szükséges import áru beszerzését... kicsit azért gondolkodhatnál is. Magyarország nem dúskál a "földi javakban", technológiák sora rá van szorulva a külföldi beszerzésre, szóval csak csinján azzal a megjegyzéssel, hogy "jó nekünk a forint is".
volvós
...arról beszélj vidéki buta tanítóbácsi, hogy te már összekoldultad Brüsszelben az EURÓDAT...hogy a választóiddal mi fog történni, magasról leszarod...erkölcstelen a hozzáállásod...
ómió
Sőt! Közgazdaságilag még "ellenjavallt" is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.