A Fidesz vármegyés-ispános ötletével kapcsolatban kérte ki Nagy Feró véleményét a Magyar Hang.

Nagy Feró: Ha a fideszesek akarják bevezetni, akkor rendben van
Fotó: MIT/Zih Zsolt

Mint ismert, a zenész nagy Fidesz-rajongó, de 1990-ben még azt vallotta, hogy ezek a fogalmak egy borzasztó elnyomó rendszer képviselői voltak, és a génjeiben is tiltakozik ellenük.

Most viszont már nem így gondolja, a lap kérdésére ugyanis Feró azt felelte, 

ha a fideszesek akarják bevezetni, akkor rendben van a dolog.

Mondhat az ember ma mindenféle okosságot, de bízzuk ezt a mostani kormánypártokra – tette hozzá Nagy Feró.

Arra a felvetésre, hogy a fideszesek között is vita van erről, azt mondta: bízzunk benne, hogy jól fognak majd dönteni. A maga részéről úgy látja, nem kell mindenbe beleszólnia, rábízta a fideszesekre az ország vezetését, nekik kell dönteniük.

Forrás: hang.hu

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Ha az ellenzék, akkor az ördögtől van. Agyhúgyköves vén geci.
Yoda69
Kit érdekel mit böfög egy patkány.
kereső
Meg a tej sem volt sohasem fehér, hanem fekete- ha fideSS/orbán mondja! Ugye te schegghülye?!!
Nessy
Azért egy "csótányban" több tartás van! Kivéve, ha szervilis fideszes??
kulabombaafityiszre
Ez az ember állítólag harcolt annó a diktatúra ellen,miközben most a seggét nyalja egy diktátornak.
Nem harcolt senki ellen,simán csak egy senkiházi spicli volt,semmi több.
m73
Te is egy hazaáruló volt spicli ifjúkommunista vagy. Pénzért szopsz,nyalsz,gombot varsz.
Nyírfa
Tipikus gyermeteg hozzáállás. Lehet nagypapa korú, de szellemileg, erkölcsileg sosem nő fel.
drrotf
Ez a Nagy Feró egy igazi példakép, ilyen embereket akar a FIDESZ látni az élet minden területén!Most hogy a FIDESZ javasolja a vármegyéket, főispánokat Feró génjei elvesztették gén jellegüket és már semmi ellen nem tudnak tiltakozni amit a fideszesek javasolnak!Ilyen képlékeny , gerinctelen és elvtelen embert még a 70 év felettiek között is keveset találni , de mint látjuk vannak ilyen lények is közöttünk.S ez a lény azt hazudja magáról, hogy ő most is ellenálló!Ilyen ellenállókat sokat találhattunk 1945 után, mert kiderült, hogy a magyarok nagy része ellenálló volt, ahogy akkor ők mondták magukról!
Horizont
Jesszusom de egy szar ember lett belőle.
jesz
Mondhat bárki bármit...Feró: - "nyolc óra munka, nyolc óra pihenés..." száma, amit az irigy miriggyel ad elő, az mindent visz...akár fasiszta, akár komcsi, akár fideszes, ha szop, ha lop, ha a fingra gombot varr, akkor is valaki...
Ferónak múltja van...

Lehet köpködni.
Eladott Ország
Nem vagyok én részeg boros. Nem keskeny az utca, csak szoros. Nem tántorgok, csak a lépést cifrázom. Kossuth díjat ért a nyalásom. Nemzetünk Nagybetűs Büszkesége, akit az utóbbi években kitüntettek A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, Petőfi Zenei Életmű díjjal, valamint Kossuth díjjal is. Gratulálok, Művész Úr! Na ez sem tudja merre van arcal! Jól bevan [email protected]! Együtt pálinkázott a Viktorral, pár szem Rivotril után! Mert a nézését meg a járását! Egy igazi Kossuth díjas fütyeszes ripacs. Szerintem most ért haza az 1848-as szabadság harcból! A nemzet csótányából lett a nemzet patkánya.
uploads.disquscdn.com/images/2b3246be2909c7ea6e8bf4233233cca53355c866baa3583c9d55a39ef0cbee63.png
Házi oltár ...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/277509142_508638247549801_149009757257881499_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=0LAiU84grncAX-jD88z&_nc_oc=AQkxxN4B0q30Ggjz0yWHzdfTYcR0-m_HQP93IPnATzKVcCh3iime8mPp4KPkpfyZ96M&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_7qpPIetoVncZrqVFGBSwccS_TKjy6GsYuy-90syvaog&oe=62B9E785
Emmersson71
@jesz: Jaa..proli múltja, egy nímand! Diszkós buzernyák :P
Macskaszem
@jesz: Éppen azért van köpködve, mert pénzért megtagadja a múltját.
Clavigo
Idióta fasz vagy...Fero " Csóró gyerek voltam,nem volt pénzem "...Idióta görény...
Bogatir
Amíg ezt az isten barmát nem vonják be, akár jól is dönthetnek.
balos
Azt kell mondanom,hogy aki ennyire tudja változtatni a véleményét az csak a fideSSes "csodában" hihet!Ahogy a hitler támogatói is vakon hittek,de azt sem tudták,hogy a szomszéd miért lett füstté a lágerban(pedig ö jelentette fel,mert megtetszett az erkélye)!A csoda pedig az ezer éves hűbéri rendszer vissza építése az ilyen két lábon vegetáló állatok miatt van!
Béla333
Ha a Fideszeseké, akkor Ferónak még a szaruk is kölniillatú...
namihami
Kossuth díj! Meg lehet azt többször is kapni...
drrotf
@jesz: Igen, múltja az van, de a jelenje???Génjei is volt ami tiltakozott, de mára a génjei is elhagyták, már az sincs neki , nem is tiltakozik!
csak úgy....
nyugi! feró a várólistákra és a katéterre gondolt...
csak úgy....
ugye nem ö dalolta,hogy múlnak a gyermek évek,nincs vissza út.. ? :)
nem is tudom,hogy mikor kezdtem megútálni a pénzért,kitüntetésért vetteket ...
lampa laz
Nem is vártam más okosságot 1 trágyával etetett gombától.
Clavigo
@jesz: kicsit későn születtél. ,...
Maccska
Feró belehozta az ideget pár tucat libsibe.
Régen a komcsikkal tette ugyanezt.
A világ nem sokat változott.
Logogrif
Csótány..."..chawbacon..." magyarul : Bunkó !
csak úgy....
@Maccska: ti hajlamosak vagytok arra,hogy túlértékelitek a senkiket!
Maccska
@csak úgy...: Nem gondolom.
Az ellenzéket is csak kiröhögjük.
leszholnapis
Feró! Ahogy öregszel ugy hülyülsz...
Németh István
@Peller Anikó: @leszholnapis: @csak úgy...: képzeljétek el ezek a szar alatt még kapnak levegőt.
Mint egy lerongyolódott agyú senkiházik különösen ez a @Peller Anikó: valószínű, hogy mindig is hülyék, beteg agyúak voltak, igazából csodálkozni sem kell, hogy fel sem tudják fogni a "vármegyés" időszak neveinek visszavételével járó valóságos történelem-tudatosítás fontos állomását! Ezek nem magyarok ezek Magyarországra serte-pertélt gennyzacskók - sperma csökevények! A pofájukat se tudják szégyellni mert az sincs nekik!
Shikari
Támogatom a nyíltan liberálisok abortuszát! Nézzünk rá Vadaira, vagy Baranyira!
Innentől minden egyértelmű!
kereső
@Maccska: t18:39. Ideget???Ne mond! Legtöbben itt tényként állapitottuk meg, hogy elhülyült-és ezt saját maga kürtöli világgá, beállt vezérkosnak a nyájba.
szép új világ
Feró, Feró, betudjuk a korodnak meg az eü ellátás színvonalának a mentális állapotod ily mérvű romlását.
csipetke
Feró megint csontig nyalt a hatalomnak. Ahogy szokta. Meg kell dolgozni a Kossuth díjért..Bár inkább csak a Nagy Valag-rend alumínium fokozatát érdemelte ki.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.