A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten az Együtt, szabadon – Magyar cigány hősök című vándorkiállítás megnyitóján szólalt fel. 

A cigány közösség közülünk való és velünk él évszázadok óta, a magyar Alaptörvény is világosan fogalmaz: a cigányság a magyar nemzet államalkotó tényezője

- hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Gulyás: a cigányság a magyar nemzet államalkotó tényezője

Fotó: Facebook

Amikor a magyar nemzetről beszülünk, a cigányokról is beszélünk

- tette hozzá Gulyás Gergely.

A roma hősöket bemutató vándorkiállítás az elmúlt fél évben 25 helyszínen volt látható az ország minden részén: falvakban, kisvárosokban, de megfordult megyeszékhelyeken és eddig sok tízezren látták

- hívta fel a figyelmet Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.

"Csak azok tudnak hősökké válni, akik mindenük fölé közösségük javát helyezik és azt szolgáljak. A mi hőseink, akik cigányként a magyarságukat őrizték és ápolták: példaképeink"

- hangsúlyozta Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos.

A tárlat tablókon keresztül mutatja az 1956-os forradalom és a rendszerváltozás idején példaértékű szerepet vállalt magyar cigányság hőseit.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Gulás Gergely, ezt a putrikban is elmondanád? Tudod, ahová a krumplikat vitetitek választások idején.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@CsipkeRózsa: A cigányságot, szerintem, nem az alaptákolmány érdekli, hanem a tisztes megélhetés lehetősége, és az , hogy mindenkoron emberszámba vegyék.
Gulyás pedig elmehet a búsba, de az lenne a legautentikusabb, ha a cigányok számon kérnék rajta az állításait.
Persze, nem fogják, nincs, aki ezt megtegye. A tanultabbak inkább letagadják a származásukat is, csak közük ne legyen a cigánykérdésként emlegetett problémákhoz. A putrik népe pedig arra van ítélve, hogy ott is maradjon, nem tud, nem mer, nem akar fejlődni. Persze, mindig vannak kivételek, de ezek azok az esetek, amelyek erősítik a szabályt.
Ferge Zsuzsára kellett volna hallgatni már 20 évvel ezelőtt is. De a Parlamenttől nagyon messze vannak ezek a falvak, nem is hallatják a hangjukat, úgy gondolják a politikusok, jó ez így. Majd. Majd egyszer rájuk is sor kerül. Pedig nem.
Nyírfa
@CsipkeRózsa: 19.41

Elalélok Kálmán György hangjától. :)
gina
Látszik mit alkotnak,, jó példa a zsiros disznó OV gazdád melegecske...
Rockxy
aha, az érvénytelen alaptörvény világosan fogalmaz.
veoh.com/watch/v1421767712Y2aE44g
telegdilaci
@Nyírfa:Ez igaz csak az a legnagyobb baj ezekkel a Magyarokkal hogy többségüket,a Tisztességesen dolgozó Magyarok adó forintjaiból kell el tartani,ENNYI!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.