Az illegális bevándorlók radikálisan növekvő száma és az egyre agresszívebben fellépő embercsempészek miatt "forró nyárra és forró őszre" kell számítani a déli határon – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence közölte: az idén már meghaladta a százezret a déli magyar határnál illegálisan próbálkozó migránsok száma, a magyar rendőrök eddig 750 embercsempészt fogtak el, miközben az elmúlt év hasonló időszakában csupán 400-at.

Utóbbiak – folytatta – egyre agresszívebben lépnek fel, autóval próbálnak áttörni a határon, de volt közöttük olyan, aki fegyverrel, kézigránáttal fenyegetőzött.

Az államtitkár prognózisa szerint az ukrajnai háború nyomán az egész világon, így az Afrikában is növekvő élelmiszerárak miatt még többen fognak elindulni Európa felé, emiatt hónapok múlva Magyarország déli határán egyre több és több emberre kell számítani.

Miközben mindenki a háborúra figyel, az illegális migráció fokozódik – rögzítette az államtitkár, aki úgy fogalmazott a migrációval kapcsolatban, Európa "eddig becsukta a szemét, de most az arcát is másfelé fordítja".

Rétvári Bence szólt arról is, hogy Európában ott, ahol baloldali kormány van – mint Szlovéniában – nemcsak a háborús áremelkedés ellen nem védik az embereket, de lebontják a határkerítést.

Minden baloldali fordulat migrációpártisággal is jár

- hangoztatta a kereszténydemokrata politikus, aki úgy vélte, hogy az EU az embercsempész-hálózatok ellen semmilyen hatékony lépést nem tudott tenni, "kudarcot vallott" ellenük.

Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta: további erősítésre van szükség a déli határszakaszon, a kormánynak pedig ennek megvalósításán kell dolgoznia.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro2
Mi van Retek Bence egyre jobban nyakatokig ér a saját xarotok , hogy megint jönnek a migráncsok van ?
Néro2
Mi van Retek Bence egyre jobban nyakatokig ér a saját xarotok , hogy megint jönnek a migráncsok van ?
ómió
Pedig a migráncsok efftársilag egy "pozitív fenoména"!
verőce21
A spanyol határőrök már megunták az illegális betolakodókat! Előbb gumibottal elverik őket utána visszalökik a határon őket...
Mivel kommunista kormányuk van, ezért gondolom nem lesznek meghetescikkelyezve...!
szaboria1
A hivő Bence nem fél az istentől, hogy ennyit hazudik. Igaz jó pénzért azt mond amit elvárnak tőle.
magyar1
A curva anyjukat a migránsok kormányainak akik nem születésszabályoznak, hanem engedik az ösztön
általi gyerekgyártást!
magyar1
Szlovéniában nem érdekel mennyi migráns van, csak ne engedjék tovább erre Mo felé.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.