A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 507 500 forint, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 518 500 forint volt.

A bruttó átlagkereset 507 ezer forint volt áprilisban

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 349 700 forintot ért el, kedvezmények nélkül 337 500 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 15,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – ismertette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint azonban 2020-ban például 58 ezer forinttal becsülte túl a KSH az átlagkeresetet.

A KSH szerint a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 14,8 százalékos emelkedésével és a 9,5 százalékos áprilisi inflációval számolva a reálkeresetek növekedése 4,8 százalékos volt. A rendszeres bruttó átlagkereset 457 300 forintra becsülhető, 14,1 százalékkal meghaladta az előző év áprilisit.

A munkáltatók teljes körében, azaz az ötnél kevesebb alkalmazottal működő vállalkozásokat is beleszámítva a bruttó átlagkereset 492 ezer forint volt, 15,1 százalékkal több, mint tavaly áprilisban. A bruttó kereset mediánértéke 396 800 forintot ért el, 14,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Az átlagkereset emelkedéséhez elsősorban a már részben előre ütemezett béremelések, a magas nem rendszeres keresetek (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás), valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése járult hozzá – jegyezte meg a KSH.

Forrás: Index.hu

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Amit az átlagfizetésről tudni kell. Így jönnek ki a szép KSH adatok az átlagkeresetről. Olyan ez mint az öregség: nagyot hallok kicsit látok.
i.pinimg.com/originals/ab/00/e6/ab00e645a69b3485861a0ab37acc3bb5.jpg
A pártállam/állampárt által irányított, illetve utasított KSH ( lánykori néven: Központi Siker Hálózat) adatai sem érnek egy fabatkát sem, úgy mint a kormány.
biztonsagpiac.hu/wp-content/uploads/2015/06/forint-fabatka.jpg
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Folyamatosan hazudnak.
De a lényeg, hogy mindenki elégedett orbanviktor fizetésével, hiszen az Unióban o a 3. legjobban megfizetett miniszterelnök, amivel mar igy dobogós.
Csak az nem fér a fejembe a jobbagyoknak miért olyan alacsony a bére, hogy az Unióban csak hátulról a második helyre elég.
Nem ártana a kettőt összhangba hozni.
Yoda69
@ómió: Bolsi!
2008-ban volt egy gazdasagi vilagvalsag. Ezert vettek fel az IMF hitelt, amit vegul nem is hasznaltak fel.
Ezzel szemben a gazdad mar 50 evre eladositotta az orszagok ruszki es kinai hitelekkel, plusz extra adot vet a magyarok nyakaba.
ómió
@Yoda69: Elmebetegséged gátolja a magadéi felismerését is? Ezért bolsizol le mindenkit, efftársak fajkreténje!? Szólj az ápolóidnak, keressenek neked valami hatékony terápiát! Ami meg a pénzügyi világválságot illeti, az 2008-ban tényleg volt, viszont az államcsőd csak a hozzáértő elkúrók - mint Böszme gazdádék - ajtaján kopogtatott! Azok adósították el úgy magukat, hogy mára pusztán az akkor felvett adóssághegyeik kamatos kamatai megduplázták az ország adósságállományát! Erről brekegsz 50 éves eladósítást, bolsiék elmebetege!? Mert akkor ez másokra hazudás nélkül stimmel igazán! Extra adók kivetése meg olyasmikre történt, amik még csak tovább hízlalnák a hájasbolsi valagatokat!
Eladott Ország
@ómió: mas, 08:45 ♦ Kedves orbánjugendi konzervatív és mélykeresztény nemzethy' egyetem hallgatója? Az elmúlt évtized szabadrablása kiürítette az államkasszát, a jogállamiság eltörlése elzárta az EU-s pénzcsapok nagyrészét, a mostani választás eredménye pedig a maradékot. Ezen felül Viktornak nemhogy az EU-ban, de már a V4-ben sincs szövetségese, szóval, összegezve ez a választás az ország összeomlásának első lépése.”Boldog államcsődöt mindenkinek! Visszaveheti a családtagjaitól, barátaitól, a NER olichgarháktól a sok-sok milliárdot, van ott elég!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/278447323_2064505707087486_3045824349706268736_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=T5IQMB7WffQAX9_RJGB&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-2rJbyZ18aqWsjXfVsco1b0IVMClcEv8L3Cd3kavDdNA&oe=62BD7A79
A többség választott! Országcsőd! A kétharmad és a valóság. A Fidesz - KDNP kormány „ nyerte?” a választást, most megtudják a szavazatuk igazi mivoltát az emberek. Nincs aki finanszíroza Orbán Viktor hatalmát, nincs EU -s pénz és hitel sincs. Mi a gond? Még a csúcson van a kis felfújódott Putyinpincsi, nem?! Most tessék nagyon örülni, amíg nem jön az a rész, hogy a csúti messiás elsüllyed a saját szarában. De lagalább nem megyünk háborúba, hülyegyerek!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/278472763_2064195267118530_1462608825243996301_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=6uQGg5GB72EAX8vLC2p&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8eD1kCi1PVLEUqJSQ7-vv78lXKdZENjTLBNoGJ2zHiyg&oe=62BDF2C8
amortizáltok
a svájcidat is ? akkor felkopik az álad lemegy a pocakod ármész csont és bőrbe? mikortól?
ómió
@Eladott Ország: Az államkasszát, bolsiék fajkreténje, az "emúttnyócévetek" szabadrablása, elkúrása és államcsődje "ürítette ki", de nemcsak kiürítette, hanem még akkora adósságheggyel is "gazdagította", aminek a kamatos kamatai 12 év alatt önmagukban megduplázták azt! És mindezt "tele szövetségessel (nyalnivaló efftársi seggel) produkálta" a bolsi rablóbandátok! Ugye, de "sokra mentetek" vele! Va most mit a "Zorbánra" hazudnotok, moslékfi! Na, ekkor (2002-2010.) volt az ország összeomlása, még, ha a bolsi "fáziskésésed" mostanra hazudtatja is veled! Ahhoz, efftársék gyagyása, hogy a jelen "államcsődjét" a köztudatba hazudhasd még az se elég, ha a bolsi tetütestvéreid Brüsszelben sikeresen gátolják (nyilván "mély efftársi hazafiságból") a Magyarországnak járó uniós pénzek kifizetését, mert ehhez még a hitelminősítős efftársaitokat is tele kéne hazudnotok, hogy legalább ők időről-időre ne a ti aljasbolsi hazugságaitok szöges ellentétét publikálják az egyes értékeléseikben! Aljadékja! Erre nem gondoltatok!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.