Szerinte a háttérben leginkább a jól működő gazdaság áll. 

Pintér Sándor elmagyarázta: azért van rendőrhiány, mert jól megy a gazdaság

Fotó: MTI/Kovács Attila

Interjút készített Trócsányi László volt igazságügyi miniszter Pintér Sándor belügyminiszterrel – írta meg az Index.

Amikor a Károli Gáspár Református Egyetem rektora azt kérdezte a tárcavezetőtől, hogy minek látja magát, Pintér Sándor azt felelte: „rendőrnek”.

„A pályafutásomat a rendőrség alapozta meg, a jogi ismereteknek a megszerzése, betartása, betartatása, a fegyelem kérdése, a szervezés és az irányítás összhangja – ezek azok a tulajdonságok, amelyek a Belügyminisztériumnak minden más területére is ki kell hogy terjedjenek”

– mondta Pintér. 

A tárcavezető beszélt arról is, hogy Orbán Viktortól csak kereteket kap, és bár 126 nap múlva a legtovább hivatalban lévő magyar belügyminiszter lesz, egyelőre nem tervezi a nyugdíjba vonulást.

Pintér Sándor reagált a Mi Hazánk ötletére is, miszerint vissza kellene hozni a csendőrséget – ha már a kormány vármegyékben és főispánokban gondolkodik.

„Csendőrségre nincs szükség” – mondta a belügyminiszter, aki a rendőrhiányról is beszélt. Elismerte, hogy van hiány, de álláspontja szerint az elsősorban azért alakult ki, mert a gazdaság jól megy, a hivatásos múlttal rendelkezőket pedig ott is szívesen látják.

Azt már a 444 írta meg, hogy Pintér pénteken bejelentette, hogy idén ősszel, szeptember-október elején felmérést készítenek a magyar diákok képességeiről.

Forrás: Index.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
Hát a felszópáson kivül kábé ezer éves börtönt a fideSSes nemzeth megvezetők "olajszőkítéséről"!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
mit tudhat ez a demens hülye,hogy még helyén van?--
balos
Hát a felszópáson kivül kábé ezer éves börtönt a fideSSes nemzeth megvezetők "olajszőkítéséről"!
Nyírfa
Két hét se kell, és átülünk egy másik országba. Oszt' jó napot!
rokker33
Vén szarházi bolond! Orbánról vagy sokat tud vagy hosszú a nyelve és nem bánja, ha szaros lesz! Ezek tényleg csak akkor mennek nyugdijba, ha már megdögöltek,vagy alkalnatlanok lesznek még az önálló wécézéshez is :)
Gazella
@Pálinkás Pál: nagyon jól nyalja a vezire seggét. Azér' van még a helyén.
justhpeter
Pintér miniszterkénti léte a fideSS eszme teljes igazolása, valamint annak bizonyítása, hogy a politikusnak semmi hasznos tulajdonságra nincs szüksége ahhoz, hogy élete végéig kormánytag maradhasson.
Gazella
Debililitásnak egyik eleme ez az aszott valaki. Elmebetegség alapfoka lobog az élen.
Eladott Ország
Borogasd magad te vén hülye barom! A legszomorúbb az, hogy ilyen rohadt tróger - az ország egyik legnagyobb bűnözője - lehet az országban miniszter, ráadásul még három tárcában. Gyalázatos maffiállam!
Úgy látom, olajozottan mennek itt a dolgok. Meghiszem azt! Főként, ha I. Olajos Pintér Sándor bűnöző mondja! Szőkitős Sanya te hiányoztál , de nagyon, a börtön meg üres, te gané!...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/279089891_527343289012630_1606897966044220589_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=2thWp_3pd1gAX-ZBEF1&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-vwrbyTgTfRBv40KfRFovJ3Y4k9bXKUI1PyYX8_HB1XQ&oe=62BC4033
Pintér, belügyminiszter, oktatási miniszter, egészségügyi miniszter. A polihisztor.. „milyen volt szőkesége nem tudom már...” Három az egyben.
uploads.disquscdn.com/images/1e02c79db35333bed6a3bbdc473991f489b2e6048d8806a6432dbf29450e6cf7.jpg?w=800&h=1736
Amikor az összeszerelő országban kellenek emberek a szalag mellé. Menj dolgozni...
uploads.disquscdn.com/images/dcb646d687f643cd1d9de2d36c5d27e777b5b48a2140fa218c1405ca2facf65a.jpg?w=800&h=635
magyar1
Legalább józanul látja, hogy csendőrségre nincs szükség.
csipetke
Azért kevés a rendőr,mert jól megy a gazdaság?Bakker,azt halljuk évek óta,hogy dübörög a gazdaság, (ami a német autóösszeszerelő gyárakból áll) akkor hogy lehet az,hogy orbán 12 éve alatt a béka sgge alá került az ország. Sőt, a bolgároknál nemsoká euró lesz,és valószínűleg ők is lehagynak majd minket,mint a többi volt szoci ország. Nyilván ebben a négy évben se lesz változás,mert orbánnak arra nem futja a "tehetségéből", hogy ki is húzza onnan az országot,ahova áldozatos,kemény munkával lekormányozta, a gödör aljába. A rendőröknek meg nem kéne szabadszemmel jól látható béremelést adni,hogy ne hagyják ott a pályát annyian? Egy szempontból van haszna, ha a nép egyszer megunja a birkaságot, és az utcára megy, nem lesz,aki megvédje a leendő ispánokat,főispánokat,meg a franc tudja,minek akarják magukat elnevezni a maffiózók.
csipetke
@Nyírfa: 18:38 ...vagy átfekszünk egy másik kórházba...
tudode
Előkotorva emlékezetből, a ma már mindenre ható, másképpen működő logiKÁJA szerint működő, jobb sorsra érdemes ország 4+13. éve bizalmat adó, sűrün, akár naponta változó logiKÁJÁVAL működő ÚJ állaMÁVAL akkora fülest adott saját hazájával együtt a népes családjának is, hogy a FAL ADJA A MÁSIKAT, olyan kilátástalanságba, bizonytalanságot „teremtve” amelyre nem volt példa – szinte minden szinten –bizonyára a honfoglalás óta, visszafelé, amely visszatükröződik pl. a nyugalmazott rendőrtisztnek átadott egészségüggyel/oktatással kapcsolatban is, visszaröhögve őfélesége múltja, kapeszkedve a győzelmi kényszerével a sírig tartó hatalomért!!!
.
Lássuk csak? megér egy misét a vizitdíjas NÉPSZAVAZÁSA:
.
---Orbán Viktor az atv műsorában (2007. december 16.)
www.youtube.com/watch?v=VhQSquzUzk4&t=201s
.
Az Orbánnak saját orgánuma szerint a normálistól eltérően másképpen működött/dik a mai napig a logikája!!!
.
Az idő nagyobb úr bármely halandónál, ennek a ámokfutásnak több tanulsága lett SS uralkodása alatt!

Kitartásból jeles, kormányzásból elégtelen, a kor előrehaladtával az alaptermészet romlik, őfélesége sem kivétel ez alól, és a mindenre hatót a konfrontáció élteti, mert szirénhangjával megteheti, különben azon feladatok, amelyek a mindenkori tagállam feladatkörébe tartozik, képessége arányában csupán a béka alteste alatt működteti!
.
Oszt' ki tudja, hogy a családi GÁNTKŐ holl áll meg!!!
.
???
szép új világ
Pintér a tudása miatt lett belügyminiszter! Orbán minden mocskosságáról tud és a hallgatásért cserébe lehet örökös belügyminiszter. A tudás hatalom - Pintér módra.
ómió
A "gazdaság" jobban fizet? Akkor, "van miről tenni"!
kisfalud
Szarkasztikus a humora a Sanya Bá'-nak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.