A politikus már korábban beszámolt róla, hogy az átlagosnál is jóval szegényebb településen először a polgármester fiai vették meg gyorsan a telkeket, amit aztán az önkormányzat vett meg tőlük, hogy házakat építsen az EU-s pénzből romáknak.

A telkek vásárolgatásával aztán szépen elment az idő, hiába kapták meg már 2018-ban a pénzt, a legutóbbi időkben megnőtt építési árak miatt már nemhogy alkotmányos költségre nem jut pénz, de úgy tűnik, tetőre sem

-írja. 

Hadházy Ákos szerint Fulókércsen a polgármester és fiai mahinálnak az EU-s pénzekkel, a helyiek elképesztő megfélemlítésben élnek, volt, akit meg is vertek

Fotó: Facebook

Most azzal a céllal ment vissza a faluba, hogy megüzenje, nem felejtette el őket. Amint fogalmaz, ugyan a propagandának és a fideszes polgármester nyomásának köszönhetően ebben a túlnyomó részt mélyszegénységben élő romák lakta faluban is 75 százalékkal nyert a Fidesz, de természetesen a faluban is vannak kritikus hangok, akik mernek megszólalni a polgármester visszaélései ellen.

Azonban az is igaz, hogy többük jelezte, hogy nagyon komoly fenyegetéseket kapnak, a mellékelt képek tanulsága szerint pedig egyiküket fizikailag is bántalmazták (!), emiatt feljelentést is tett.

Forrás: Facebook

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
fideszéknek marhára fáj az igazság ha kiderül,hogy a "szeretteik" lopnak,csalnak,hazudoznak! szomorú,hogy a fidesz maffia a @Pegero: félék egyetértésével müködhet..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Pegero: Úgy néz ki, hogy a tolerancia olyan szintre jut, hogy az okosoknak tilos lesz gondolkodni, azért hogy ne sértse a hülyék döntéseit, érzéseit! " Olyan világ jön, amikor mindenki gyanús, aki szép. És aki tehetséges. És akinek jelleme van." (Márai Sándor) Ebben az országban a rendszerváltás óta igy van, világelsők vagyunk a visszafejlődésben az ilyen fideszes bunkó , tahó, barmok miatt !
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/285543476_2102030006668389_761746046783927391_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=2kxUU5ev6WMAX8Z3oDQ&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT90r6yUnlr-RRfqM0OP6gkduJRDYVvtMRrnhydAPqhNtA&oe=62BC9D13
ómió
@Clavigo: Felszínre tempóztál, bolsiék elmebeteg latrinabúvára!? Szabin vagy a böszmeánuszból!? Merülj alá, addig se bűzlesz itt külön!
Nessy
Tessen mondani lehet fotókkal cáfolni Hadházit? Elkészültek a házak? Lakhatóak?Vagy szokás szerint maradt az ígéret, a pár kiló krumplin vett szavazás, némi fenyegetéssel megfejelve?
Eladott Ország
Doktorosított Ricsi, a keleti régiók szegénységének egyik legnagyobb vámszedője a gengszterváltás óta! Ő és sleppje, családi holdingja már szarrá lopták magukat, megmilliárdosodtak!
Hörcsik Richárd fideszes képviselő annyit tankolt , hogy háromszor megkerülhette volna a földet. A 199 parlamenti képviselőből 125-en használják rendszeresen a közpénzből finanszírozott benzinkártyájukat. Mint a Blikk adatkéréséből kiderült, a fideszes Hörcsik Richárd a legnagyobb tankoló, tavaly január és idén április közt 3,6 milliót költött benzinre. Vagyis havonta átlagosan 225 ezret, de volt 289 ezres hónapja is. A lap további érdekes számításokat végzett, és arra jutott, hogy ennyi pénzből háromszor kerülhette volna meg a földet az egyenlítő mentén, 460-szor járhatta volna meg a Budapest-Sátoraljaújhely távot (Hörcsik az ottani választókerület képviselője),
- ez az összeg majdnem 10 ezer liter üzemanyagra elég.
A fidesz-frakció annyit írt az ügyről, hogy: „Minden képviselő a törvényben meghatározott értékig jogosult üzemanyagkártyára, a frakció pedig aktív és lelkiismeretes képviselői munkát vár el.”
Eladott Ország
@Pegero: ma, 08:44 ☺ Te fideszes ondógyurma!

Én elszabtam,
te elszabtad,
ő elszabta,
mi elszabtuk;
ha elszabtuk,
hát elszabtuk,
utólag már szabhatjuk
(szab–tara–raram... –hatjuk!). ( Hofi)

Magyar vagyok nem fideszes!
memgyar.net/items/7185.jpeg

Volt valaha a család történetében pszichiátria eset? Hát őszintén szólva van egy nagybátyám, aki még mindig fideszes.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/27540323_144913586312726_4704559291183056511_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=O8ONtF5vD38AX-qqz7A&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-CL0tvYq2Tny7G53Bw6YCwPyrm_384k1jolk1JtlQmlQ&oe=62DC346B
Clavigo
@Shikari: Inkább a tiedének ,bozgor...Próbálkozik- próbálkozik a muterod... De drága is,öreg is,,,meg nem akarok a juksógorod lenni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.