Mint arról korábban hírt adtunk, Milák Kristóf második aranyát nyerte pénteken a magyarországi vizes vb-n, a sikerre pedig Orbán Viktor villámgyorsan ráhiénázott a 2022-es választási rigmusával ("piros lett a paradicsom").

"Uhh, de bekapnám neki!" – Orbán Viktor Facebook-posztja alatt szárnyra keltek a vágyak
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A miniszterelnök Facebook-bejegyzése alatt megoszlanak a vélemények arról, hogy – ha már muszáj rátelepednie minden sportsikerre - jó ötlet volt-e így tálalnia a pénteki aranyat. 

Politikustársai természetesen – mint bármire, amit a főni mond – most is helyeselnek, kritikusabb rajongók fanyalognak, az ellentábor harsányan cikizi Orbánt.

Akad azonban olyan gyöngyszem is, amelynek felbukkanására nem feltétlenül a miniszterelnök bejegyzése alatt számítottunk. Egy fiatal tiktokker lány például bármiféle sallang nélkül azt írta:

Uhh, de bekapnám neki.

Majd miután kérték, hogy fejtse ki bővebben, részben egyértelműsítette vágyai tárgyát:

A hímvesszőjét.

"Uhh, de bekapnám neki!" – Orbán Viktor Facebook-posztja alatt szárnyra keltek a vágyak

Hogy kiére gondolt, az egyelőre nem derül ki a csevejből, de talán jobb is így.

Itt lehet gratulálni miniszterelnök úr sajátjának érzett sikeréhez:

Forrás: Facebook

88 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Istenakinincsen
@Clavigo: Több ismeretlenes egyenlet:)Shikarit kizárnám,mert egy pozitív tulajdosága van:Nem buzi(legalábbis nagyon tiltakozik ha így szólítom).Pegero vagy Gyurka80 esélyesebb.
Baker
@Istenakinincsen: látensék még a tagadás fázisában vannak :)
Majd lebukik (mikor épp rábukik), aztán jön a muszáj coming out :P
csak úgy....
@Istenakinincsen: aki orbánt annyira szereti mint ök,annak nö sosem fordult meg a fejében! mindent elnéznek neki és az ö szemükben viktor a leg szebb és leg okosabb a leg leg leg..
nejlontacskó
@Istenakinincsen: nem lehet, hogy Shikari látens? :)))
gina
Ha a lánynak van izlése ehhez az undoritó cigány vesszőjéhez meg is érdemli,vannak agybetegek---de ne is nyomuljon, vannak elötte Juditka, meg az államfő hahahahahha sorba állni kedeve !!!
gina
@csak úgy...: Igaz a leg undoritóbb zsiros elmebeteg féreg OV
Istenakinincsen
@nejlontacskó: Bármi lehetséges,talán épp ezért tiltakozik:)))Lehet hogy azért mutatja hogy útálja a buzikat mert nem tűri a riválisokat.Nem látni bele senkibe.
nejlontacskó
@Istenakinincsen: Szájer is, hasonlóan tett. :)
Istenakinincsen
@Maccska: Elég nagy vereség a világnak hogy te megszülettél...nem érzed?
Ki az a libcsi és hogy kerül sorra te szerencsétlen???
csak úgy....
@Maccska: tibim, csak óvatosan a fenyegetözésekkel,hiszen ezt te mint schikari szoktad említeni! :) kezdesz magaddal összefolyni...,erre vigyázz mert "rizikós" a lebukás.
Németh István
Emitt vannak egyáltalán magyarok?? ugyan is alázni, szemétkedni, mocskolni tudtok, de tenni akár magatokért, a családotokért, az országért biztos, hogy nem! Amolyan aljas szar, tróger banda vagytok! Nektek az a siker ha farkatok mell üttök az öt kilós kalapáccsal A pinások meg akkor amikor a csecsüket szívva a porszívó túlmelegedés miatt leáll!
nejlontacskó
@Maccska: téged aztán rendesen felizgatott, hogy a főninél egy nő, be mert jelentkezni. :) Nyugalom mirrmurr, miután jól seggbe rakta a tiktoker csajt, lepippanthatod te is. Elvégre, valakinek tisztán kell tartania, a diktátori falloszt!
Istenakinincsen
@csak úgy...: Hát ez röhejes,de inkább szánalmas.Ez az ökör is ugyanaz???Kísérteties a hasonlóság!
Akárhogy próbáltam beazonosítani a legjellemzőbb:"buzikuss" hozzászólásait tervszerűen kerüli.
csak úgy....
@Németh István: gyogyós pisti,hiszen neked még a neved is németh! :)
csak úgy....
@Istenakinincsen: a macsska barátunkról,mikor "megszületett" 2 napra rá tudtam ,hogy ö a shikari (is) !
tibink egy igazi ságvári endre,akinek (állítólag) 32 neve volt..
Baker
@Maccska: te önként szopkodod a dagit :P
Istenakinincsen
@Németh István: Megint kezded Pista?Higgadj le és olvasd el amit irkálsz mielőtt elküldöd.Túl nagy kérés?
Biztos le tudnád ugyanezt írni értelmesen.Mindenki szar tróger banda?Lehet hogy többet kéne innod mielőtt írsz vagy kevesebbet:).
A hasonlatodról csak ennyit:Neked nyilván van egy kalapácsod ezért mindent és mindenkit szögnek nézel...
A porszívós dolgot meg végképp nem értem.A nők a csecsüket szívatják a porszívóval???Hol láttál ilyet és hogy jön ez ide?
Akárhány nőt megkérdeztem,mindegyik lakástakarításra használja a poszívóját,illetve néha a gyermek orrszívására.
Istenakinincsen
@csak úgy...: Ez nekem sokk.Ugyanazzal vívok csak három(vagy több)neve van?Így sem jön ki a 2/3ad...
Csak annyit szeretnék végre megérteni,hogy miért jó ez neki?
Erre kár elpocsékolni az időt.
csak úgy....
@Istenakinincsen: erröl csak az elmeorvosa tudna nyilatkozni ,akit köt az orvosi titoktartás!
Istenakinincsen
@Maccska: Mindegy hány neved volt vagy van.Bármelyik neveden egy rakás szar vagy.
Vili?
csak úgy....
@Maccska: liberális cenzúra a propelleren..., :) te kis nyomott elnyomott...
-tibim,neked a buta szövegeid miatt nincsen csajod...
Clavigo
@Maccska: Te tényleg cigany vagy ? Telivér,,vagy csak mesztíc.
csak úgy....
@Maccska: nem is tudtam,hogy te fekete macsska...,mesélj még magadról tibi barátom!
csak úgy....
@Maccska: nem panaszkodhatok mióta kiiktattam a hozzád és a vezéredhez hasonlókat az életemböl! :) mesélj még tibim de most valami okosat!
Istenakinincsen
@Maccska: Cigány vagy és még buzi is?Akkor már értem miért nem kedvellek annyira.Nem vagyok rasszista csak a cigányokat és a buzikat utálom:))
csak úgy....
@Maccska: tibim,sajnos te egy csomó dolgot nem értesz , te mindent a fidesztöl szarrá beszélt értelmedre alapozol és nem a tapasztalataidra!
tibim,te semmi esetre sem lehetsz fajtatiszta magyar,hiszen akkor nem itt lopnád a napot reggeltöl-estig! se nöd,se családod csak egy csodaszarvasod,ami nem azt jelenti,hogy te attól automatikusan magyar, inkább azt,hogy marhára kuka..
csak úgy....
@Maccska: 21:29 tibim,te hajlamos vagy a hófehérke 7 törpéjét keverni a 7 vezérrel...,
talán az álmos (szundi) ,vagy tétény- töhötöm ( a kuka) miatt..
valami dokumentumod van arról,hogy te magyar? -minimum 7-ed iziglen? -és a háziállatok nem számítanak bele...
csak úgy....
@Maccska: a kínai piacon vett kutyabör nem érvényes! :) egy genetikai teszt csak 50 euró...,ha meg mered kockáztatni és a magyarságod 1 lapra tenni...
Istenakinincsen
@Maccska:ma, 21:34
Ezt meg honnan kukáztad?Te tényleg ennyire nem vagy tisztában a fogalmak és az egyszerű szavak jelentésével?
Homofóbiám már biztos van,te kis köcsög.Cigányfóbiám gyerekkorom óta kísért...és valamiért akaratomon kívűl,minden eddigi előítéletet félretéve a legnagyobb jóindulattal kezelve is(hátha ez nem olyan mint a többi)mindig belefutok egy újabb de ugyanolyan simlis cigányba.Biztos vannak normális cigányok is,viccesek meg jól bazseválók.
Annyit már megtanultam:Cigánytól nem veszek és cigánynak nem adok el semmit.
Most alakul a shikari-riziko-maccska-gyurka80-pegero-némethpista-durbincs fóbiám.
csak úgy....
@Maccska: naked eszed nincs ,nekem meg fiam van ! :) ha lányom lenne,inkább egy értelmes arabhoz adnám feleségül,mint egy hozzád hasonló nincstelen , buta ,csóró senkihez,aki az elözö házasságában sem fizetett a gyerekei után tartásdíjat...
csak úgy....
@Maccska: fiamnak van egy szép és okos felesége és kettö,náladnál sokkal okosabb kiskorú gyermeke!
Istenakinincsen
@Maccska: ma, 21:29
Te szerencsétlen idióta!Tényleg az őseid elsők között lovagoltak be Vereckénél?Kik az őseid?Honnan jöttek?Ök is nyiván 100%-os magyarok voltak.Tehát szerinted voltak valahol máshol magyarok,akik idelovagoltak és létrehoztak téged,mint a legnagyobb magyart.(most ezt nem részletezném hogy képzelem el,mert az felülmúlná báygúnár Író-publicista lovagkeresztes írnok úr szóhasználatát) .
Szóval szerinted aki belovagolt vereckénél és ilyen suttyókat támogat mint te az magyar,aki ide született és szereti a hazáját az menjen el?Menj el te a francba vagy ahová akarsz!Ahogy idelovagoltattak az őseid ugyanúgy távozhatnál.
Ülj fel a lovadra és kotródj!
Istenakinincsen
@Maccska: Te ki a fasz vagy hogy megtürsz?Addig örülj míg téged elvisel a föld a hátán.
Ki az a "nálunk"???Nálatok cigányéknál?Vagy a buziknál?Tudod hol a te országod?A pokolban te féreg.Undorodom tőled és a fajtádtól.
Istenakinincsen
@Maccska: tegnap, 23:00
Neked az honnan "köztudott hogy a cigányok utálják a legjobban a cigányokat."?Én ilyenről még nem hallottam.Akkor te valami másfajta cigány lehetsz.Egy dolog amiről tudok és ezt becsülöm azért bennük,hogy erősen összetartanak.
Te cigány vagy és még velük sem tartasz össze?Ne értsd félre nincs bajom a cigányokkal amig nem akarnak eladni vagy venni valamit.
Istenakinincsen
@Maccska: Ti mint magyarok?Ki az a "mi"???Többen vagy egyedül?Ilyen tahó magyar nincs.Ülj fel a lovadra és vágtass oda ahonnan jöttél.Vereckénél lovagolj ki innen,és takarodj az őseidhez te barom.
balos
@Maccska: hát olvasva a mondataid,nem ez jön át!Persze 1 romlott spermából,csak ennyi jött ki!
balos
@Maccska: Annyira vagy agyar,amennyire az ide hányt soraid!Hozzád képest 1 szálasi betonból volt!Pedig az is csak a szarát akarta eladni a családodnak sikerrel!
Németh István
Moslékok itt FENT! ti nem vagytok magyarok, ti hányadék-bödön férgei vagytok! - akinek nem inge gatyája ne vegye magára !!! DE az is kapja be a harapós lóét, hogy nem lép fel ellenetek, mocskos szemetek!
Németh István
IGEN-IGEN!! Ez a moslékok gyülekező helye! Mi lenne, ha nem lennék kibaszná le a moslékokat így rendesen, ki nevelne benneteket ganajtúrók!???
Yoda69
@Németh István: "Mi lenne, ha nem lennék"?
Egy szarzabalo bolsevik féreggel kevesebb lenne.
nemkati
"Uhh, de bekapnám neki." - ki írhatta ezt?
Szerintem @Málna:
Málna
@nemkati: Olyan gyerekesek vagytok...Gondolom, a kor teszi.
Németh István
Konklúzió >> ahhoz, hogy hülyék legyetek ahhoz is hülyék vagytok!
Németh István
@Yoda69:- @Yoda69: megmaradtál minősíthetetlennek!
Istenakinincsen
@Németh István: ma, 12:48
"Tudni, hogy amit tudunk, azt tudjuk, ám amit nem tudunk, azt nem tudjuk; ez az igazi tudás"
KUNGFU-CE
(Kr. e. 551-479)
Apfelbaum
A fideszes jobbágyok saját méltóságukat is képesek meghazudtolni mikor a felcsúti szélhámost éltetik,egy régi mondás jut eszembe az egész fideszes csürhére vonatkozóan:
" Az intelligencia sok dologra képessé teszi az embert,a hiánya mindenre!!"
balos
@Apfelbaum: Akinek van humora az mindent tud,akinek nincs az fideSSes és mindenre képes!Még a minuszból is pluszt csinál!
nemkati
@Málna: Az eddigi írásaid alapján téged képesnek talállak arra, hogy lelkendezzél 0rbán fészbukján. Feltétlen híve vagy, mindegy, mit tesz vagy mond, te helyeselsz.
Az is érdekes, hogy egy sportoló teljesítményéhez miért 0rbán oldalán gratulálnak.Ez is mindent elmond a birkáiról.
Málna
@nemkati: Az eddigi írásaim alapján nem hiszem, hogy bárki - akinek van egy minimális intelligenciája - képesnek talál arra, hogy én ilyen közönségesen nyilvánuljak meg. Gondolom, te is csak poénos akartál lenni - olyan kínosan öregesen.
nemkati
@Málna: Öreganyó, kínosan öregesen te poénkodol. :)
Aki Én
@Maccska: Néha olvasd vissza magad, és láthatod, amit itt mindenki.
Szánalmasan ostoba ember vagy.
És ehhez mi nem is kellünk, intézed egyedül.
Aki nem olyan buta, gondolkodni képtelen csicska mint te, az lipcsi. Bravó! Ezt kár is ragozni, beszédesebb mindennél.
Te, illipcsi, te...
Clavigo
@Málna: Affektálhatnál máshol is...Lendvay utca,,birkamenet,,,valamelyik stadijjjonban..hatvanpusztán,,stb
Aki Én
@Málna: ,,olyan kínosan öregesen
Gondolom, a kor teszi..."

Állítólag te fiatal vagy, rendre be is ugatsz másoknak a korára.
Viszont ami über ciki, hogy megint itt töltötted a hétvégédet, jobb híján a 36 fokos kánikulai hétvégén, mert qrvára egyedül vagy, qrvára nincsenek barátaid, társaságod, qrvára magányos vagy, már fiatalon. Qrvára nem kíváncsi rád senki, mert egy kellemetlen ember vagy.
Ezért van az is, hogy amikor egyedül ebédelsz, míg elkészül a kajád, itt kommentelsz. Ezt magad mondtad.
Na, ez a vérciki, vagy inkább extrém szánalmas.
De mi lehet ennek az oka?
Na, ezen töprengj el, te önimádó, önelégült, baszatlan, buta picsa.
Málna
@Clavigo: Még mindig nem olvastam tőled értelmes mondatot. Már nem is fogok...
Málna
@Aki Én: Na, neked már megint szar napod van? Mitől vagy ilyen agresszív, mi nem sikerült már megint?:-)
Clavigo
@Málna: Csak firkálok,,,nem várom el tőled,hogy felfogjál bármit is .
Clavigo
@Málna: Ha lenne agyad,,,veszélyes lennél a Gazdaállatodra...
Aki Én
@Málna: ...miért, csak akkor tud valaki betalálni, ha szar napja van?
Málna
@Aki Én: Neked mindig szar napod van...Azt nem értem, ha nekem olyan rossz, akkor miért te vagy mindig ilyen feszült és agresszív?..:-)
Málna
@Aki Én: Nincs szükségem vígaszra, nagyon jól érzem magam. Téged akartalak elgondolkodtatni...Tudod, a kommentjeid beszédesek...:-)
Aki Én
@Málna: ...nem vigaszra, hanem segítségre van szükséged.
Kórosan egyedül vagy, aminek megvan az oka.
Tudod, a kommentjeid beszédesek... :-(
Málna
@Aki Én: Mint már mondtam, én jól vagyok. Kimondottan jól.:-)A te állandó feszültségednek viszont oka van, azzal kellene foglalkoznod. Amíg nem késő...
Aki Én
@Málna: ...igen, mindig bizonygatod vadidegeneknek, hogy mennyire jól vagy.
hhmmm...
Aki Én
@Málna: ...csak tudod aki tényleg jól van, az fiatalon 36 fokban nem a Propelleren tölti a komplett hétvégét, ahol másokat kritizál szüntelen.
Ez nem a ,,jólvagyok" emberek ismertetője.
Nekem mindegy, csak szóltam, mert jó emberismerő vagyok.
Málna
@Aki Én: Ezt már annyiszor megbeszéltük, csórikám...Az irigységtől úgysem érted...
Aki Én
@Málna: ...mégis képtelen vagy tenni ellene.
Irigyelném, hogy te itt kritizálsz idegeneket, itt ünnepelteted magad idegenek előtt, miközben én a családommal és barátokkal vitorlázom a Balatonon 3 napon át?
Ez olyan életszerű... :)
Mondom, nekem mindegy, de egy nyitott könyv vagy.
Amikor magyarázkodsz, az meg már nekem fáj.
Málna
@Aki Én: Dehogy vitorlázol...Miért kell itt hazudni? Úgysem ismerjük egymást. Álmodozol...Nem baj, csak feleslegesen próbálsz hülyének nézni minket.(De tegyük fel egy pillanatra, hogy igaz: még nagyobb baj van veled, ha ilyen hangulatban jöttél vissza...:-))
Aki Én
@Málna: ...mondtam már, hogy az irigységed az elviselhetetlenséged egyik oka. Értem, hogy neked elképzelhetetlen távolság, pláne barátikör híján.
Mondom, gondold újra magad, mert szenvedsz.
Málna
@Aki Én: Mindig ugyanazt mantrázod. Beteg vagy. Nekem mondjuk mindegy...
Tudod, én tényleg megyek holnap a Balatonra...Drukkolok, hogy neked is összejöjjön egyszer.:-)
Aki Én
@Málna: Attól, hogy még hülyébbnek tetteted magad, nekem nem lesz rosszabb, sem jobb.
Remélem, hogy tényleg mész, és nem egyedül.
Én drukkolok!
tomsawyer - régről
Már elnézést, de a balatoni nyaralás úgy van felvezetve és hájpolva itt, mintha legalább - minimum - Bora Bora vagy Mauritius, esetleg Réunion vagy Madagaszkár lenne az úti cél.
Málna
@tomsawyer - régről: Dehát állandóan azt halljuk/olvassuk, hogy már olyan drága a Balaton, mint egy külföldi utazás. És hogy milyen sokaknak elérhetetlen. Akkor kezeljük is így...
csak úgy....
@Málna: látom a hétfö nem öröm, nagy a pangás lányoknál...
Málna
@csak úgy...: Ennek fuss neki még egyszer...hogy értelme is legyen...:-)
Lepényleső
("piros lett a paradicsom")? Sosem hull le a vörös csillag ... ( Ady) - akkor szem ha közepében narancsból a mag?
Néro2
Agymosás után ez van. Nagyon kéne keresgélned röfid hasa alatt már régóta ö se látja még tükörben sem.
Dr. Proktor
Váljék kedves egészségére a csajnak...
Aztán nyelje is le!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.