Az országgyűlés elnöke szerint a DK-s képviselő többször nem volt ott a szavazásokon, ezért elrendelte a tiszteletdíja csökkentését. Más DK-s képviselők is így jártak.

A Facebook-oldalán számolt be arról vasárnap reggel Kálmán Olga DK-s képviselő, korábbi tévés műsorvezető, hogy Kövér László, az országgyűlés elnöke megbüntette őt – írja a 168 óra online kiadása.

Megbüntette Kálmán Olgát Kövér László, mert nem volt benn több szavazáson

Fotó: Facebook/Kálmán Olga

Kálmán Olga a Facebook-bejegyzéséhez mellékelte a hivatalos dokumentumot, abból derül ki, hogy ugyan a DK frakcióvezetője a távollétek miatt igazolást adott be, de azt Kövér nem fogadta el, és csökkenteni fogja a képviselő tiszteletdíját. 

Kálmán Olga a bejegyzésében rámutatott, nemcsak ő, hanem más DK-s képviselők is így jártak.

"Természetesen az alakuló ülésről és azokról a szavazásokról van szó, amelyekről a politikai véleménynyilvánítás keretében kivonultunk. Ők azt szerették volna, hogy ott üljünk, bólogassunk, szavazzunk és tegyünk úgy, mintha ez is csak egy normális hétköznap lenne egy normális parlamenti demokráciában.

Mi nem tettük meg ezt a szívességet, mert tartjuk magunkat ahhoz, amit a képviselői mandátumunk felvételekor mondtunk: ahol lehet, gyengíteni kell ezt a hatalmat, de legitimálni soha nem szabad. Mert ez egy törvénytelen kormány, amely megszállta Magyarországot, felszámolta a köztársaságot és tönkretette a hazát. Ez, a DK politikai véleménye nem tetszett Kövér Lászlónak, ezért saját kezűleg igazolta, hogy minden úgy van, ahogy mondjuk: 30 éves parlamenti gyakorlatot felrúgva, a távolmaradásunkról szóló frakcióvezetői igazolás ellenére büntetett meg mindannyiunkat"

- olvasható a bejegyzésben, amelyben a volt tévés hozzátette, hogy tartani fogják magukat ahhoz, hogy törvénytelen miniszterelnököt, minisztereket és államtitkárokat nem fognak megszavazni.

Egyenként bünteti végig Kövér László a DK képviselőit! Tanulságos levelet kaptam a minap Kövér Lászlótól. A Fidesz...

Közzétette: Kálmán Olga – 2022. június 25., szombat

Forrás: 168ora.hu

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Giovanni Alba
Akkor bezzeg nem volt ennyire rigorózus a zsúpfedeles házmester, amikor a nemzetbiztonsági bizottság ülésére a fideszka el sem ment, akkor nem hisztizett. Pedig a fijjug még büszkék is voltak, hogy milyen rafináltan tudják a bizottságot határozatképtelenné tenni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gyurka80
@namihami: Csalás a bal-libsik műfaja, be is vallotta a böszme hazudtunk ...!
csagyi
@Gyurka80: 10:11Amire te hívatkozol az 2006-ban hangzott el.Ennek a beszédnek csak egy "jól" kiemelt részleteivel próbálta elérni az akkori ellenzék a puccsot.Bár "sikeresnek" mondható eseményeket sikerült egy csoporttal elérniük. (Bp-t feldúlását) A "beszéd" igazi értelmezéséig csak nagyon kevesek jutottak el.Ha erre emlékszel akkor gondolom arra a "dicsőséges" napokra-hetekre is hogyan dúlták fel a Kossuth teret,a TV székházat és többi helyszint. Törtek-zúztak gyújtogattak ahol végig vonultak. Az akkori HÍRTV élőben és hitelesen közvetítette a szervezett dúlást.Ajánlanám (bár neked feleslegesen) hallgasd végig egyszer a teljes hanganyagot és akkor nyilatkozzál erről legközelebb.Ma is elkelne (nem kicsit nagyon) egy őszinte vallomás "arról" ami még a Holdról is látható, a jelenlegi "állapotról" Lenne egy kérésem:az izmusokat láthatóan nem tudod a maguk helyén értelmezni ezért szaladjál neki pl.a liberalizmus értelmezésének,de nem ártana átnézned az un.baloldali kifejezést sem.Talán (?) az is fel fog neked derengeni hogy 2006-tól 2010-ig kik nem jártak be sűrűn a parlamentbe. Kellemes művelődést kívánok! Szia Gyurimurci.
Emmersson71
@Shikari: Bizony, főleg visszamenőlegesen! Hány NER csicska fizetne, ha a házmester igazságos volna?!
namihami
@Gyurka80: 10.11: Te magyar vagy? Beszéled a magyar nyelvet és érted is?
A csalás és a hazugság nem ugyanazt jelenti. Ettől szép az ún ""anyanyelv"". A szavak nemcsak másként néznek ki, de mást is jelentenek.
És olvasd el Csagyi 11.31:-as kommentjét, ami még arra az önbevallott (fogod: bevallott) hazugsággal is foglalkozik. Aminek éppen a lényegét vagy nem akarjátok vagy nem vagytok képesek felérni.
Ilyet a te Orbánodtól sose hallottunk. Pedig csak egyszer hazudik---percenként.
Gyurka80
@namihami: Én értek magyarul,de te nem! Aki úgy nyer választást, hogy hazudik(trükkök százai stb) az csalással nyerte okostojás!
Gyurka80
@csagyi: Te is azok közé tartozol, akik beszopták a teddy és libsi féle dumát az igazságbeszédről? Szomorú, hogy vannak ilyen hülyék! Böszmeferi elqrta , normális országban ezért azonnal lemondanak, és akkor nem történt volna az!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.