Az egyetlen jelöltként induló Manninger Jenő (Fidesz-KDNP), a térség korábbi fideszes országgyűlési képviselője lett vasárnap Keszthely polgármestere.

Hoppá! Manninger Jenő lett Keszthely polgármestere

Fotó: MTI/Varga György

Gábor Hajnalka, a település jegyzője a helyi választási iroda vezetőjeként az MTI-nek elmondta: a 15 760 keszthelyi szavazópolgár közül 1696 vett részt a polgármester-választáson, közülük 1510-en adtak érvényes szavazatot az egyetlen jelöltre.

A Balaton-parti városban egy új önkormányzati képviselőt is választottak, a 8. választókerületben élő 2119 választópolgár közül 351 ment el szavazni, 11-en azonban érvénytelenül voksoltak. A szavazók közül 258-an Bánhegyi Renáta (Fidesz-KDNP) mellett tették le a voksukat, Kovács Viktória (Demokratikus Koalíció) 82 szavazatot kapott.

Keszthelyen azért kellett új polgármestert választani, mert Nagy Bálint, az eddigi településvezető áprilisban a Fidesz színeiben országgyűlési képviselő lett, ezért le kellett mondania polgármesteri címéről. Manninger Jenő, a városvezetői pozícióra most megválasztott utódja áprilisig a térség fideszes országgyűlési képviselőjeként dolgozott.

A keszthelyi 8. választókerületben azért volt szükség időközi választásra, mert az előző képviselő, Ifi Ferenc (Fidesz-KDNP) 2020 decemberében elhunyt.

Forrás: mti.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Apfelbaum
Úgy döntöttem,hogy eddig a tv csatornák közül zártam ki minden politikai jellegű adót,most pedig azt tartom legjobb megoldásnak ha még az írott sajtót is likvidálom az érdeklődési körömből, maradnak a piramisok,az idegen élet,sportjellegű témák,stb...már bánom,hogy egy percet is szenteltem erre az erkölcsi és emberi fertőre amit politikának hívunk, egyedül úgy se tudnék tenni ellene,beleilvadni soha nem engedné a büszkeségem így lezárom még olvasási szintén is
teuton
@KisTehen: Nagy Marha! Mar megint bebizonyitottad, hogy mekkora analfabeta vagy! Az uj polgi a szavazatok KEVESEBB MINT 10%val aratott "elsöprö gyözelmet"! Na erre aztan igazan büszekenk lehet lenne, gyakorlatilag a beosztottai, rokonai es szomszedai szavaztak csak ra...Meg esetleg nehany krumpliert megvasarolt -hozzad hasonloan analfabeta- cigany...
Gauntlet
egyetlen???
visszatért az MSZMP korszak? egyetlen jelölt a lapon?
verőce21
Nincsen édesebb a liberális könnyeknél...!
justhpeter
9,6% szavazattal lett ez a régi nyalonc polgármester ? Siker siker hátán!!!
kereső
Az ellenzék parlamenti képviselői nem bojkottálnak- a szavazói igen. Talán oda kellene figyelni erre, ha még labdába akartok rúgni.
Pági
Hatalmas érdeklődés! Most látszott, hogy szavazók hány százaléka fideszes. Csak azok mentek el.
amortizáltok
@Horizont: mindkettőtöknek: sajnos mindenki olyan kalappal tud itt köszönni amilyenje van, de ami itt zajlik és zajlótt a tudat, az erkölcs, a tudás, a szókimondás ledegradálása. Meghazudtolva a törvényt a jogot a sajtót, elvonva a teljes médiát egy kézbe? akkor az emberek elfásulnak kiüresednek életteret vesztenek átmennek ám hamarosan 2 millió koldussá, és nem 1,5 millás a béremelésük sem. LÁSD: ottkint megszavazza itthon elhazudja és itt megszavaztatja 133 bohoccal eredmény max engem visznek sittre? igen. Ujhelyi megirta és...etetés 24-48 órában.Európa legkevesebbet kereső miniszterelnöke ? kalapozzunk tán mint irina csajcseszkunak.hogy mehessen Párizsba fodrászhoz meg divatszalonba.Sajnálkoznunk kéne mire fel?
Nessy
Óriási eredmény! 16 ezer választóból 1600 fő (10%) ment el szavazni!
Nessy
@Pegero: Ezek szerint nem! Már elnézést, én két adatot tettem egymás mellé. Miért, nem ennyien szavaztak? Nem 10%-a választópolgárok számának? Itt nincs mit "magyarázkodni"!
ómió
A "demokratikus ellenzék" meg sehol? Hál' Isten!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.