Rengeteg településen tartottak időközi választást vasárnap, a legtöbb helyen pedig a kormánypárti jelöltek nyertek. Karácsony Gergely budapesti főpolgármester szerint ez üzenet volt a választóktól az ellenzéknek.

Vasárnap az ország számos településén tartottak időközi választásokat, ugyanis a koronavírus-járvány sokáig gátolta ennek megrendezését a kormány szerint. A legtöbb településen a fideszes jelöltek győztek, az ellenzék nem sok helyen tudott labdába rúgni. Keszthelyen például a polgármester-választásra nem is állítottak ki jelöltet, így ott a fideszes jelölt Manninger Jenő volt az egyetlen opció – meg is nyerte a választást. A Balaton-parti városban az egyik választókerületben is időközi volt, ott az ellenzéki jelölt kikapott a fideszessel szemben. Szegeden nagy fölénnyel nyert a fideszes jelölt.

Karácsony szerint a választók azt üzenték az ellenzéknek, hogy "ébresztő!"

Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

A fővárosban a VII. és VIII. kerületben is veszített az ellenzék, a két kerületben kiírt időközin a kormánypárti jelöltek futottak be – Józsefvárosban azonban ez nem rengette meg a képviselőtestületben az ellenzéki többséget. Budapesten csak az újpesti időközin tudott nyerni ellenzéki pártok közös jelöltje, Vasvári László – írja a hvg.hu.

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester az időközi választások kapcsán a Facebookon írta ki magából vasárnap este, hogy mit is gondol erről -  szúrta ki a hvg.hu.

Karácsony a bejegyzésében úgy fogalmazott, "csalódást keltő eredmény, kár lenne tagadni, nem is szabad és nincs mit szépíteni ezen." A választói részvételi adatok alacsony voltából azt szűrte le a főpolgármester, hogy 

az ellenzéki szavazók távolmaradásukkal büntették az ellenzéki pártokat azért a teljesítményért, amit április 3-a óta produkálnak. Megüzenték, hogy ez az április 3-a óta bemutatott „melyikünk a legnagyobb kicsi” játék nem vezet sehova.

Megüzenték, hogy nem vezet sehova az az ellenzéki hozzáállás, hogy „ha a Fideszt nem tudjuk legyőzni, hát győzzük le egymást”. A választók megüzenték: ébresztő! Ideje hát felébredni és szembesülni az üzenettel, mert erre a politikai teljesítményre nem mehetnek rá a szabadság utolsó „kis körei”, az önkormányzatok, a szabad városok, a szabad kerületek. Még nem késő…

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Németh István
@sgl: a Kertészt sem üldözte senki amerikába, hanem egy lusta zsidó volt, egy kosszmog, dolgozni sem akart irogatott hülyeségeket - ezenközben eltalálta leírni a holokauszt igazságát is! Menj a búbánatos picsába! >>> @Horizont: gondolom te szereted a dugót >> akkor nyald ki a dugonics tifusz valagát, fizesd a drágább és szarabb közlekedést a moslék parkolást, szívd a mocskos üzemanyaggőzös kártékony levegőt, stb.! Persze meghagyom van igazad is !! Mert a kormány ott bassza mag saját magát ahol van, hogy nem tesz az ország fővárosáért! nyilván valahol a bahamákon élnek, de lehet, hogy az adrián, ám lehet hogy a Rózsadombon, meg a várban, esetleg felcsúton jobb a levegő, de hogy rohadjanak meg ők is ha nem tesznek ezért a városért és polgáraiért > a csaknem 700˙000 kiskorúért az idegenforgalom ellehetetleniítésének felszámolásáért!!! >>> Bármennyire is nemzeti érdekű intézkedéseik és elismert országos érdekű tevékenységeik vannak>>>> menjenek a büdös picsába, hogy ezt eltűrik amit ez a moslék agyú, szemét, barom, hülye állat, trágyalé, alakzat - tévedés ne essék a moslék kari-geri -geci-faszi - művel - koszos és a fertővé fejlődött ellehetetlenített FŐVÁROSUNKKAL!!
NA ez beillik egy PETÍCIÓNAK IS! >> DE LEGYEN ULTIMÁTUM!! > hanem tesznek tényleg menjenek a picsába! nem igaz, hogy ezt a moslékot el kell tűrni immáron 3.éve!
Németh István
@Horizont: a magyar baloldalnak az a nevezetessége, hogy nem magyar! Alapvetően fingjuk nincs mit akarnak, annak van-e realitása - ha netán valami újjal jönnek elő, persze azzal az újjal amit az adott regnálásuk idején ők tönkre vágtak és most hiányolják, - rendőrbér, tűzoltók kártérítése, bére, az eü. lebontása, stb. Egy here-buzi, banda az egész > ezek akarnak hatalomra kerülni amikor mindenhez, mindenhez hülyék csak a lopáshoz nem!
Clavigo
@Németh István: @Shikari: Melyikőtök a másik mutterja,,kretének ?
Németh István
@Mirabilis: @Clavigo: ti mindketten gyurcsány és bandája szaros-fostos seggnyalók vagytok! gyanítom, hogy tolvaj és és aljas rablóbanda tagjai vagytok! MERT magyarok biztos nem gecik! Kiszáradt spermák!
surdilloFUJT
@Németh István: Már megint a tükörrel veszekszel te 1bites,genetikai korc,fidessnyalonc!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.