Szerinte ugyanis Magyarország energiaellátásának biztonsága nem lehet kompromisszum kérdése. Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban beszélt.

Szijjártó: Magyarország még csak tárgyalni sem hajlandó az esetleges gázembargórólSzijjártó Péter/Facebook

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az energiaügyekkel foglalkozó európai uniós tagállami miniszterek ülésére érkezve arról számolt be, hogy világos mandátummal vesz részt a találkozón, eszerint a kormány még csak tárgyalni sem hajlandó a gázembargóról – írja az MTI. Ennek oka, hogy hazánkban ez

gyakorlatilag a gazdaság és az ország működőképtelenségét jelentené.

Elmondta, hogy a tanácskozáson szó lesz közös beszerzési platformok létrehozásáról is.

Nekünk azzal semmi bajunk, ha az Európai Unió újabb gázforrások után néz, de az ebben való részvétel kizárólag önkéntes lehet, semmifajta kötelességet beszerzés tekintetében a tagállamokra róni nem lehet.

Szijjártó Péter ezt követően kitért arra is, hogy jelenleg súlyos technikai problémákat jeleznek az Oroszországból Nyugat-Európába irányuló földgázszállítási útvonalakon. Mint közölte, ezzel kapcsolatban Magyarország azt várja el az Európai Bizottságtól, hogy vizsgálja ki, ezt valóban az okozza-e, hogy nem érkeztek vissza Kanadából a vezetékrendszer üzemeltetéséhez szükséges, korábban karbantartásra küldött eszközök.

Ha ez igaz, akkor valamifajta intézkedéseket várunk el az Európai Bizottságtól annak érdekében, hogy az európai földgázellátás ne kerüljön rövid távon válságba

– mondta.

A miniszter kiemelte: látható, hogy Nyugat-Európában már több országban nemzeti vészhelyzetet kellett kihirdetni.

A szomszédságunkban zajló háború és az annak nyomán kivetett szankciók nagyon komoly áremelkedést okoztak az európai energiapiacon, majd második lépésként nagyon komoly mennyiségi probléma is előállt, aztán ez belekerült egy ördögi körbe, és a mennyiségi kihívások újabb áremelkedést jelentettek

– mutatott rá.

Végül pedig közölte, hogy a gáztárolás kapcsán az EU által előírt kötelező mennyiségnek Magyarország már most a háromnegyedénél jár.

89 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
pötyim,nálatok nagy a gáz , ha van-ha nincs gáz...,gyakorlatilag bünbakokat keresgélsz az utóbbi pár évben elbaxarintott, kül-bel és gazdasági politikátokhoz.
még jó,hogy a kuka hívek hiszékenyek...,gyurcsányt, hasonló szituban már fölnégyeltétek volna.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gazella
@KisTehen: mit tudsz te a németekről :D
volvós
Petyakislány !! Te csak hiszed, hogy szopással mindent el tudsz intézni...
KisTehen
@Gazella: hol is tartanak? 2. fokú vészhelyzetnél?
durbincs
@csak húgy...: Csak Mert maga vizelte le a német Leopard harckocsikat ? amiért elzárták a gázt ?:most meg grmány gyertya kéz- melegedöket vizelget ? @csak húgy...:Ezt @Emmersson71: -t pénzért vizeli ? igaz ? @human: ?
durbincs
@Aki Én: ha buta ,legalább ne okoskodjon ,vegyen példát a @Nessy: névűről ,aki néha+néha már nem is fénymásól ?de @tomsawyer - régről: @kisfalud: @csak húgy...: @Eladott Ország: @Gazella: @Yoda69: @Qqberci: @m73: @sgl: @terlasz: @Istenakinincsen: @CsipkeRózsa:@Giovanni Alba:@namihami: @csipetke:no meg @simmering73:a Bezzeg Tahó ? + még mindig az 50IQ-s bányaszint alatt teljesítenek ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.