Megszólalt a tegnapi érthetetlen baleset egyik érintettje.

„Felnéztünk, és zuhant a harmadik emelet, konkrétan ránk. Elkezdtünk szaladni, Niki elengedte a kezemet. Mindenhol por, nem láttunk semmit”

– idézte fel a délelőtt történteket az RTL Klubnak Babácsi Benjamin, aki barátnőjével épp a VI. kerületi Jókai utcában sétált, amikor leomlott az egyik ház tetőszerkezete.

Le is bénulhat az a 26 éves balerina, akire tegnap rászakadt a tető a Jókai utcában

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A lehulló törmeléktől az utcán négyen sérültek meg. Hárman megúszták könnyebb sérülésekkel, egy nő azonban súlyosabb sérüléseket szenvedett. Mint kiderült, az Operettszínház táncművésze, aki barátjával a munkahelyére tartott.

Miután leülepedett a por, Babácsi a barátnője nevét kiabálta, de nem kapott választ, majd a törmelékek alatt, eszméletlenül találta meg Nikolettet. Az Operettszínház színésze barátja elmondása szerint fej-, nyaki csigolya- és gerincvelő-sérülést szenvedett. Ez utóbbi a legsúlyosabb, hatórás műtét várt a 26 éves balerinára. Barátja szerint akár mindkét lába lebénulhat, ha nem jár sikerrel a műtét. „Ezért valaki felelni fog, de nagyon” – mondta Babácsi Benjamin a Fókusznak.

Forrás: Telex.hu

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
Gyógyulj meg balerina, izgulunk érted!
Remélem a felelősökre örökre rárohad a műanyaglakat!
emerencia
Gyógyulj meg balerina, izgulunk érted!
Remélem a felelősökre örökre rárohad a műanyaglakat!
jesz
az összes felelős kibújik a felelősség alól...egymásra mutogatnak, a vád állandóan változik, az első tárgyalás évek múlva lesz, amikor kiderül, hogy mégsem...

A táncművészért aggódom, remélem a tudomány, az orvosok ügyessége talpraállítja...aztán az ő pere is évekig tart az élete végéig tartó sérelmi díjért...

Jobbulást kívánok a művésznőnek, és a többi sérültnek.
jesz
friss hír: a házomlással kapcsolatban még senkit nem tartóztattak le.

...na itt a baj...ahogy elült a por, az építésvezetőt, a művezetőt, statikust, műszaki ellenőrt azonnal bilincsben elvinni...persze külön, és külön cellába..

Így most megbeszélik ki mit mond(persze menteni a menthetőt)
amortizáltok
@Horizont: ez pld ennek a korlátlan hatalomnak is a mellékterméke.7-10 év pereskedéssel sem fogják lezárni az ilyen ügyeket .statikailag elszállhattak a tervezéssel is a bármi áron itt érvényesül.észér és esztelen mert gondolok egy nagyot és se terv se engedély majd csak fennmaradási engedély ? ja ha isten a barátom akkor ???
evacica
@Horizont: Miért miért? Biztos valami haver megszerezte és nagyon jól akart járni! Befejezhetnék ezeknek a régi házaknak az emelet ráépítgetését, meg a padlásterek beépítést! Még nem volt elég baj ebből?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.