Idén július 19-24. között rendezik meg a 31. Tusványost – nyilatkozta Németh Zsolt az atv.hu-nak. Most a “Van, ami örök” lesz a mottó Tusnádfürdőn, és hagyományosan Orbán Viktor miniszterelnök lesz a fő szónok.

Idén július 19.-24. között rendezik meg a Bálványosi Szabadegyetemet Tusnádfürdőn – ezt Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának az elnöke nyilatkozta. Hagyományosan Orbán Viktor miniszterelnök lesz Tusványos fő szónoka, várhatóan július 23-án mond beszédet.

Orbán Viktor 2019 óta először mond majd beszédet Tusványoson

Fotó: LUDOVIC MARIN / AFP

Utoljára a 30. tábort rendezték meg 2019-ben, a koronavírus-járvány miatt azonban a 2020-as és ‘21-es tusnádfürdői tábor elmaradt.

“De egy olyan rendezvénynek, mint Tusványos, folytatódnia kell"

- fogalmazott most a fideszes politikus.

Németh Zsolt, aki a Tusványosi szenátus társelnöke is, a kérdésünkre elmondta: a mostani rendezvény mottója a “Van, ami örök” lesz.

“Ez a mottó azt tükrözi, hogy vannak örök értékek az emberi életben és a politikának ezeket kell követnie. Másrészt pedig vannak olyan intézmények is, amelyek hosszú életűek, egyfajta rendszerváltó intézménynek lehet tekinteni most már Tusványost”

- jelentette ki. Reméljük, ha nem is örök, de nagyon hosszú életű lesz – mondta Németh Zsolt.

Orbán Viktor hagyományosan mond Tusnádfürdőn minden évben beszédet ( ha nincs valamilyen vis major, CoVid).

A miniszterelnök 2014-es beszéde az egyik legemlékezetesebb, amit az “illiberális demokráciáról” mondott, ez rendkívül nagy politikai vihart kavart – nemzetközi színtéren is komoly visszhangja volt.

Arról, hogy a miniszterelnök pontosan mit is mondott 2019-ben az illiberális demokráciáról, az ATV.hu cikkében olvashatnak.

Forrás: ATV.hu

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
Az tetszett a mostani brüsszeli, kormányfők tanácskozásán, hogy Orbánt körbevették Leyenék... Miközben látszott rajta, OV. azt gondolta: "de elvernélek mindannyiótokat egy választáson...!"
verőce21
@Clavigo: (18:30) Aztán a gázszámlát ki tudod majd fizetni belőle...?
kormanyos63
Alig "várom" már, hogy a csuti pszichopata lótolvaj törpediktátor posványoson újra ossza az észt, és folytassa az idióták agymosását!
Sajnos erre is van igény, mert általában sokan szokták meghallgatni öelmebetegségét, akinek már régen a diliházban lenne a helye, és nem a miniszterelnöki székben!
Ez az ember(???) egy mocsok, aljas, illiberális féreg, a rendszerváltás legnagyobb szégyene!
ómió
Az efftársaknak ehelyett egy hiánypótló böszmei "igazságbeszéd" jöhetne! Akár "reggel, éjjel meg este"! Népzsebivel maga lenne az "efftársi tökély"!
evacica
Na megy hülyíteni a határon túli gerincteleneket, aztán majd megsértődik, ha a Román kormány beszól neki!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.