A Jobbik egyetért azzal a fideszes javaslattal, hogy „ha valaki szándékosan, politikai céllal bojkottálja” a parlamenti eskütételt, annak „legyen retorziója”, mondta Brenner Koloman, a párt vezérszónoka az Országgyűlésben – írja a 444.hu.

A Jobbik szerint Hadházy Ákosnak bűnhődnie kell

Fotó: Facebook

A Brenner által Lex Hadházynak nevezett javaslat értelmében a megválasztott parlamenti képviselők nem kérhetnének tájékoztatást az állami szervek vezetőitől, és minősített adatokhoz sem férhetnének hozzá. Ez egyetlen embert érint, Hadházy Ákost, aki nem vett részt a parlament alakuló ülésén, mert „nem kívánta legitimálni a tisztességtelen választás eredményét”. A független képviselő azóta jelezte, hogy letenné az esküt, ezt viszont Kövér László házelnök közel két hónapja nem engedi.

Arról, hogy a többi párt képviselői hogyan vélekednek az esetről, illetve mikorra várható a Lex Hadházy megszavazása, a 444.hu cikkében olvashatnak. 

Forrás: 444.hu

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro2
Csak így tovább Jobbik ! Lesz még lejjebb de hát ti tudjátok. Egyébként ti összesen ha annak a tizedét megcsináltátok volna amit Ö már kihúzhatnátok magatokat egy kicsit. Mivel NEM jobb lenne ha legalább a pofátokat befognátok. Bölcsebb lenne.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
"Nem, nem Hadházy csinál magából bohócot, ellenben a pöffeszkedő, hatalmával sokszorosan visszaélő, az ellenfelet lenéző, megvető állampárt züllesztette olyan kocsmai cirkusszá a parlamentet, amiben minden képviselő, aki eljátssza, hogy egy demokratikus törvényhozó testületben politizál, valójában bohócszerepet játszik. Hadházy azt teszi, amit a választási kampány során is vállalt: az elvei mellett áll ki akkor is, amikor egyedül marad. Akkor teszi le az esküt, amikor akarja, joga van hozzá. Kövérnek meg kötelessége ennek időpontját kijelölni, és nem úgy viselkedni, mintha Hadházy a képviselői fizetését a kormány kegyéből, nem pedig az adófizető polgárok által összedobott közpénzből kapná. Ahogy Orbánnak és csahosainak joga volt nem bejárni a parlamentbe, hanem az utcán hőbörgni és pártot szervezni, úgy az egy szem Hadházynak is joga van megtagadni a bohóc szerepét, és nem legitimálni a Kövér által hazug bohócok melegedőjévé züllesztett parlamenti önkényt. Minden joga megvan arra, hogy politikusi tevékenységét a parlament falain kívül folytassa, és ehhez Kövérnek kurvára semmi köze nincs." A Hadházy féle humánum és igazságra törekvés irritálja, ingerlékennyé tesz, mert kénytelen tőle tükörbe nézni és ott látja, milyen pocsék.
De hát mit lehet tenni, a 4. 2/3-nak ez az igénye.
Clavigo
Akkor nincs más hátra már Brenner Koleman ( ősi magyar név ) pajtásnak,,minthogy hanyatt pipázza Kövér elvtársat ...,,szépen sorban állva a párttársai között.
fergeteg
Az Hatházi vagy kicsoda különben ki is volna ott nálatok?
Még egy hatökör sem szerepel annyit az ujságokban mint ő. Kiket is képviselne ez akkor?
Maxipocak
@fergeteg: hát nem a te fajtádat az fix. Azokat képviseli, akiknek tele a tökük a fideszmaffiával, a korrupcióval. "Nálatok" te ki a faszom vagy? Kövér elvtárs személyesen?
gina
Én meg azt mondom elöbb OV nek kell a fejére egy tüzes korona, hogy dögöljön meg ez a putris szemét
Néro2
Csak így tovább Jobbik ! Lesz még lejjebb de hát ti tudjátok. Egyébként ti összesen ha annak a tizedét megcsináltátok volna amit Ö már kihúzhatnátok magatokat egy kicsit. Mivel NEM jobb lenne ha legalább a pofátokat befognátok. Bölcsebb lenne.
gina
@durbincs: A stilus az embert de te messze vagy még a majomtól is, proli
verőce21
Hadházynak semmi keresni valója sincsen a parlamentben de a közéletben sem...! Jellemtelen, beképzelt, magamutogató nagypofájú, aki nem való normális emberek közé...

Nem is tudja az általa megnyert Zuglót képviselni, mert mindig egyedi, kisfalvak vélt-, vagy valós problémái után szaladgál...
Macskaszem
@verőce21: Idióta fidióta, mért az csípi a szemed aki leleplezi a milliárdos lopásokat, és mért nem az, aki elköveti ezeket a bűnöket?
verőce21
@Macskaszem: Csak az izgatás derült ki, az még sosem, hogy megalapozott volt a felhajtás...!
Macskaszem
@verőce21: Mert Polt efftárs fiókba süllyeszti, lehet az bármilyen megalapozott. Őt ugyanis azért tartják, hogy sikamikáljon.
Macskaszem
@verőce21: Reklámozod a butaságodat majom.
verőce21
@Macskaszem: Ezt a szarházi reklámozta éppen a Parlamentben...! :)
Macskaszem
@verőce21: Én is küldök neked kettő olyat, legyen szép napod! Ehhh nagyvonalú leszek, küldök egy csokorral.
verőce21
@Macskaszem: Te tátott szájjal a f@szerdőben...?
bence
A fidesz hatalom nem bírja megemészteni , hogy Hadházy napvilágra hozta a milliárdos lopásukat , szennyes ügyeiket , rámutatva az EU által küldött milliárdok hollétére ! Ő az egyedüli politikus aki kiáll az elvei mellett ! Ez az , amitől megőrül kövér ! Erkölcstelen személyeskedő magatartásával próbálja elhallgattatni az igazságot ! Ami utóbb úgyis kiderül ! Ő az aki meggátolja Hadházy eskütételét jogtalanul !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.