Nagy volt a csend az érvénytelen, gyerekvédelminek mondott népszavazás óta a kormány részéről ezen a téren, de most szóba került a téma abban az interjúban, amit a Mandiner készített Répássy Róbert igazságügyi államtitkárral – írja a Telex.hu.

Azt kérdezték tőle, hogy bár a gyermekvédelemről szóló népszavazás közjogilag érvénytelen volt, „de erős felhatalmazást adott a kormánynak. Változhatnak-e még az erre vonatkozó jogszabályok ebben a megközelítésben?”

Hiába lett érvénytelen a "nemváltó ovisos" népszavazás, a kormány mégis véghez viszi az abban meghatározottakat

Fotó: 123RF.com

Répássy azt mondta, hogy még a nyári ülésszakban kerülhetnek olyan javaslatok az Országgyűlés napirendjére, amik gyakorlatilag végrehajtják a referendumban meghatározott célokat,

„azaz távol tartják az LMBTQ-propagandát a gyermekektől, az óvodáktól, az iskoláktól. A szülők jogait tovább kell erősíteni a gyermekvédelem tekintetében, így azt, hogy ők határozhassák meg a gyermekek szexuális nevelését vagy hogy milyen felvilágosítást kaphatnak az iskolában ilyen témákban. Ezekből a szabályokból fog egyébként világossá válni az is, hogy a referendum célja nem a szexuális kisebbségek elleni támadás volt”

– mondta.

A gyerekvédelminek mondott népszavazáson legalább 1,5 millió érvénytelen szavazat született. 

Forrás: Telex.hu

150 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Itt csak a fideSSes NER-társak, kaleta, szajjer es többi hasonszőrű beteg ember veszélyes a gyermekeinkre.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
amortizáltok
a fejetlen halfarka kinek készíti vajon a napi listát 50 iq val meg töcskölös bányarémmel
nezelodo
@amortizáltok: Nemrég ébredt a Borkai szüzes csikkóla féle révületből, és névsort olvas. Lehet hogy valamikor a kaptárlakó lehetett, és ott éget bele a névsorolvasás réme.
amortizáltok
@nezelodo: volt anno régen egy összejövetel amin szavaztak is na érdekessége 60 néhányan voltak ott a kérdéseket nem publikálták de azt rögzitették sumák modszerrel ki hol ült a lányokkal úgy szedették össze a lapokat hogy az ülési sorrend legyen a fő feladat. tehát névre tudták ki hogyan és kire mire szavzott. odament az egyik barátjához pár perc után és rosz helyre tetted az x et.a srác azóta családostól távozott .
mára meg az ur magára maradt itthon, csak van barátai haverjai alig alig de le fog telleni aztán koldusbot lesz.
nezelodo
@amortizáltok: Hatalmas erő az olyanfajta pártfegyelem, aminek a következtében egymástól is rettegnek. Én is tudok jónéhányat, amikor menteni kellett a saját bőrét annak aki ellent merészelt mondani. Talán a korai Rákosi féle pártfegyelemhez lehet hasonlítani őket, de működik a dolog.
icegygenabro
@Maccska: azt ti már szájjeljózsival megoldottátok...
icegygenabro
tényleg ha az apa férfi akkor szájeréknél ezt hogy oldják meg?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.