A VI. kerületi Jókai utca és Ó utca sarkán álló épület tetőszerkezetének részleges leomlásakor súlyosan megsérült a Budapesti Operettszínház egyik táncművésze, akit koponya- és gerincsérüléssel vittek kórházba.

Az Operettszínházat igazgató Kiss-B. Atilla ezért imaláncot indít a Mária Rádióban,

„amelynek során minden nap a hallgatókkal együtt egy emberként imádkozunk kollégánk, fiatal táncművészünk gyógyulásáéért”

– fogalmaz az intézmény közleménye.

Imaláncot indítanak a Mária Rádióban a házomlásban megsérült balerináért

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Azt írják, hogy a táncművész éppen a munkahelyére tartott, amikor a leomló épületdarabok következtében megsérült.

„Munkatársunk jelenleg is kórházi, baleseti ellátásban részesül. Színházunk vezetése és társulata támogatásáról biztosítja, és mindenben segíti sérült társulati tagunkat és családját”

– teszik hozzá.

A négyemeletes társasház tetőszerkezetének egy része hétfő reggel szakadt le, a ledőlő törmelék több erkélyt is magával sodort. Ezek jókora kőtömbjei és a tetőgerendák darabjai borították be teljes szélességében a Jókai utcát a Zichy Jenő utca sarkáig.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro2
Idióta Mengele utánzat szerint is az ima a megoldás a korházban. Inkább orvost kerítenétek imalánc helyett!!!
drrotf
Nem megbántva a hívőket kérdezem, hogy az imánál nem lenne hasznosabb azt követelni a kormánytól, hogy a munkavédelmi intézkedéseket szigorún tartsák be. Építeni, felújítana csak úgy lehessen ha a biztonság technikai és a munkavédelmi szabályokat a kivitelező maradéktalanul betartotta és lakott területen a járókelők , a bent lakók védelme 100%-osan megoldott!A kivitelezőknek egy alapot kellene létrehozniuk, amelyből már első pillanattól anyagilag és orvosilag is segítenék a balesetet szenvedett embereket.Sokkal szigorúbban és sűrűbben kellene ellenőrizni, hogy az kivitelezők betartják e ,illetve betartatják e a az építési és a biztonságtechnikai szabályokat!Ezzel jelentősen csökkenne a balesetek száma!j
CsipkeRózsa
Az imádkozók kezdjenek el pénzt is gyűjteni, mert sokba kerülhet a felgyógyulásáig tartó út, sőt, valószínű, már szakma után kell néznie, amihez a tanulást is fizetnie kell.
Néro2
@drrotf: Hívőket nem igen lehet megbántani. Az az ő privilégiumok mindenkivel szemben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.