A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával egyezően a bíróság helybenhagyta azoknak a férfiaknak a büntetését, akik gondatlanságukkal maradandó fogyatékosságot okoztak egy gyermeknek.

Leszakadt a kisfiú ujjvége az élményfürdőben: két férfit ítéltek el veszélyeztetés miatt

Fotó: pixabay.com

A jogerős ítélet szerint a 10 éves gyermek 2015 júliusában egy élményfürdőben csúszdázott. Az egyik csúszás alkalmával az érkezőmedencében felállt, a lába azonban megcsúszott, ezért bal kezével a medence oldalfalának tetejében megpróbált megkapaszkodni.

A medence oldalfalán azonban egy kb. 1,5 cm-es rés húzódott, s a középső ujja abba beszorult. A gyermek az egyensúlyát elvesztette, a medence lépcsőjére esett, aminek következtében a rés elemének éles széle az ujja végpercét leszakította – írják az ügyészség honlapján.

A balesetet megelőzően hónapokkal korábban a vízicsúszda tervezését, gyártását végző lengyel cég képviselője irányította és felügyelte a csúszda helyszíni kivitelezési munkáit. Ennek során azonban a férfi nem a kellő odafigyeléssel járt el, nem észlelte a fenti balesetveszélyes rést, így annak megszüntetése érdekében sem tett semmit. A csúszda helyszíni megfelelősségi vizsgálatát már egy magyar cég képviselője végezte, s igazolta, hogy a vízicsúszda biztonságos használatra alkalmas. A férfi a nem megfelelő alapossággal elvégzett vizsgálat miatt szintén nem vette észre a rést.

Az élményfürdő 2014 decemberében megkapta a használatba vételi engedélyt, ezt követően a vendégek használhatták a létesítmény berendezéseit, így a vízicsúszdát is.

A férfiak a rájuk vonatkozó foglalkozási szabályokat gondatlanul megszegték, ezért következett be a súlyos sérüléssel járó baleset.

A Sárvári Járásbíróság a férfiakat bizonyítottság hiányában felmentette, amely döntés ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be.

A Szombathelyi Törvényszék a férfiak bűnösségét megállapította 1-1 rendbeli, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében, és ezért őket 750.000, illetve 600.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

A harmadfokon eljáró Győri Ítélőtábla a 2022. június 28-án kihirdetett végzésével egyetértett a Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványával, a férfiak büntetését helybenhagyta.

Címlapkép: pixabay.com

Forrás: ugyeszseg.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
nevetséges ítélet...ez egy sajnálatos baleset volt...főleg hogy gondolom ki van írva hogy mindenki saját felelősségére veheti igénybe...arról nem beszélve...ha át kellett venni és átvették, attól a pillanattól mi köze a kivitelezőnek a dologhoz?..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.