Ha lesz béke, nem lesz háborús infláció; mi a béke pártján állunk – közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a hivatalos közösségi oldalán közzétett videóban.

Orbán közölte: felgyorsítja a fegyverkezési programot

Fotó: Facebook

A kormányfő a kétnapos madridi NATO-csúcsról azt mondta: súlyos kérdések vannak napirenden, köztük az egyre romló ukrán háborús helyzet, az élelmiszerválság, a háborús infláció és a fenyegető gazdasági válság – írja az MTI.

"A mi álláspontunk és a magyar érdekek világosak: ebből a háborúból nekünk ki kell maradni"

- hangsúlyozta Orbán Viktor Facebook-videójában.

A NATO egy védelmi szervezet – rögzítette a miniszterelnök, aki ezért fontosnak nevezte, hogy a szövetség se sodródjon bele a háborúba.

Szavai szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a béke beköszöntsön.

A háborús inflációnak és a fenyegető háborús gazdasági válságnak csak a béke vethet véget – emelte ki. Ezért szorgalmazták, hogy minél hamarabb legyen tűzszünet és kezdődjenek meg a béketárgyalások.

Orbán Viktor jelezte: "azt javasoltuk, hogy a NATO erőfeszítéseinek középpontjába most már a béke megteremtését helyezzük". Ugyanakkor a békéhez erő is kell – jelentette ki.

Orbán Viktor közölte: ezért azt is bejelentették, hogy Magyarország a katonai célú kiadásokat a tervezett 2024-es évnél egy esztendővel hamarabb, 2023-ban felemeli a nemzeti össztermék két százalékának szintjére.

Ha lesz béke, akkor lesz újra gazdasági fellendülés, ha lesz béke nem lesz infláció és véget érnek azok a kockázatok, amelyek ma Magyarország biztonságát veszélyeztetik – zárta szavait a kormányfő.

Címlapkép: Facebook

Forrás: MTI

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vacsi
@KisTehen: Mi a francnak nekünk Kárpátalja?! Attól függetlenül, hogy vannak ott is rokonaim...
vacsi
@Ludmilla: Akinek esze van, az nem veszi fel...
vacsi
@Havanagi: A háborúból - sajnos - nem lehet kimaradni - ezt a NATO jelenléte garantálja. És ebben a felálításban mindegy is, hogy a 2/3-ad mire használja az agyát...
simmering73
"ha lesz béke nem lesz infláció" A hét vicce. Köszönjük meeee.
balos
@durbincs: A családodat légyszi ne hagyd ki a felsorolásból,mert még megorrolnak a kitartottjukra!
balos
Ez a crazy genya olyan "okosakat" mond,hogy az amőbái is megértsék!Lásd kurbincs-szódómió és stb!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.