Ha lesz béke, nem lesz háborús infláció; mi a béke pártján állunk – közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a hivatalos közösségi oldalán közzétett videóban.

Orbán közölte: felgyorsítja a fegyverkezési programot

Fotó: Facebook

A kormányfő a kétnapos madridi NATO-csúcsról azt mondta: súlyos kérdések vannak napirenden, köztük az egyre romló ukrán háborús helyzet, az élelmiszerválság, a háborús infláció és a fenyegető gazdasági válság – írja az MTI.

"A mi álláspontunk és a magyar érdekek világosak: ebből a háborúból nekünk ki kell maradni"

- hangsúlyozta Orbán Viktor Facebook-videójában.

A NATO egy védelmi szervezet – rögzítette a miniszterelnök, aki ezért fontosnak nevezte, hogy a szövetség se sodródjon bele a háborúba.

Szavai szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a béke beköszöntsön.

A háborús inflációnak és a fenyegető háborús gazdasági válságnak csak a béke vethet véget – emelte ki. Ezért szorgalmazták, hogy minél hamarabb legyen tűzszünet és kezdődjenek meg a béketárgyalások.

Orbán Viktor jelezte: "azt javasoltuk, hogy a NATO erőfeszítéseinek középpontjába most már a béke megteremtését helyezzük". Ugyanakkor a békéhez erő is kell – jelentette ki.

Orbán Viktor közölte: ezért azt is bejelentették, hogy Magyarország a katonai célú kiadásokat a tervezett 2024-es évnél egy esztendővel hamarabb, 2023-ban felemeli a nemzeti össztermék két százalékának szintjére.

Ha lesz béke, akkor lesz újra gazdasági fellendülés, ha lesz béke nem lesz infláció és véget érnek azok a kockázatok, amelyek ma Magyarország biztonságát veszélyeztetik – zárta szavait a kormányfő.

Címlapkép: Facebook

Forrás: MTI

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Neked már kampó, te idióta geci! Ha békét akarsz miért fegyverkezel?! Ja abból még több közpénzt lehet lopni, te geci!
Ne feledd börtönben rohadsz meg és számon kérünk, genyóláda !
„Kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete! ”...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/277573448_510585587355067_3398544957828358104_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=mrUnZEyabx4AX_Gs03w&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8at1Xb6i99qvaaXeJh4IwPBI-vm8-_69lbuhkkID37ww&oe=62C2162E
verőce21
Jól mondja: "ki kell maradni ebből a testvérháborúból" - sajnos a nyugat és a nátó másképp gondolja...
minél nagyobb fegyvereladást akarnak ott elérni, minél tovább...!
Ludmilla
aggódva figyelem a középiskolai kadét programot... 30.000 forintot kap a gyerek havint...Vajon mi a cél velük? Nem kötelező,de ki ezért,ki azért felveszi a képzést... Na közgazdasági szakközépben minek?
CsipkeRózsa
Miért kell felgyorsítania a fegyverkezést, már nem vagyunk NATO-tagok?

Az infláció növekedését nagyrészt Orbán okozta, nem a háború.
Béla333
Mert a hülyemagyar maffiahívő még mindig úgy gondolja, hogy az ellenzék az aki háborúpárti, a maffiózók meg a békepártiak!
Mert ennyi eszük van, azért maffiapártiak!
tudode
Ne már .. többek között a reFORMÁLÓ hobbyjával, mint már a jogikar megreformálásakor::
.
----- Szeplőtelen fogantatás (10)
nol.hu/archivum/archiv-20733-10120

„”””A Fidesz korai történetével foglalkozó sorozatunk mostani témája a szakkollégium. Mondhatjuk úgy is: az alapozás, az átmenet időszaka. Elsősorban arról szól a történet, hogy milyen előzmények hozták létre a Fideszt? Miért Rajk és Bibó lett a leghíresebb szakkollégiumok neve, és mi is történt a falakon kívül és belül? A körülményekről lesz szó, a start előtti készülődésről.””””(…)
-
Részlet a cikkből:
.
(...) """"- Negyedéves korunkban érkezett Simicska, Orbán Viktor és társaik a Budaörsi úti kollégiumba - idézi fel Gyekiczki András. - Belépőjük nagyon visszhangos volt. Berúgtak, az üvegajtó kitört, de még nagyobb visszhangja volt annak, hogy alapjaiban akarták megreformálni a kari életet.""" (...)
---------------
.
Azzal az érdekérvényesítéssel, amije megmaradt, hazája után, az EU-t is át szerette volna reFORMÁLNI, de ebbe mindannyiunk bugylibicsKÁJA töredezik, keresve az EU-s szélsőjobboSOKAT, akiknek na mije? vezetője akar lenni: Ennek a játszMÁNAK még nincs vége!!!
.
------ Orbán az EU-s szélsőjobb vezetője akar lenni, de homofóbiával ez nem fog menni:.
hvg.hu/itthon/20210702_Orban_europai_jobboldal_homofobia
------------/
.
A LINKEK beszédesek!!!
..
Kitartásból JELES, képviseletből – szinte minden szinten -- KARÓ!
.
!!!
csak úgy....
ezen a fotón, úgy néz ki viktor mint göring a nürnbergi per közben...
tothjani
Ha csak az a 2% háborús Infláció lenne, akkor a kedves mamának lehet hogy lenne ideje felöltözni !! :(
Nessy
Aztán a több éve egyre az eu átlag felett növekvő infláció. amikor még se járvány, se háború nem volt, annak mi az oka? A régióban is nálunk nőttek a legjobban az árak. a közelmúltban!
justhpeter
@fideszes gyökér: 18:48:
1) A megnövelt védelmi költségvetésből többet lehet lopni.
2) A hadibeszállítóink tovább gazdagodhatnak
Havanagi
@fideszes gyökér: Illeszkedik a tervébe a sorkatonaság visszaállítása.Módszeresen megy itt minden.Csak kíváncsi lennék,hogy a sok fidesz gyökér-akik el is hitték a propaganda dumát ,kimaradunk a háborúból (ja,csak fegyverkezünk,)ellentétben az ellenzékkel,nem lesz megszorítás(csak kiigazitás) mit szól majd,ha besorozzák fiacskáját/unokáját/testvérét egy háborúba.Mert nem az oligarchák csemetéit fogják oda küldeni,ennek már kitaposott útja van a történelemben.Aki az ördöggel cimborál,ebül vész el.-Na erre aztán igazán van 100 éves példánk.Jó lenne,ha a 2/3 használná már az agyát és nem dísztökként mutogatná nyaktól felfelé.
Pálinkás Pál
@KisTehen: hát csak foglaljátok...bár látnám...az ukránok megritkítanák alaposan a nemzethy csürhéteket...vihetitek harcolni a külhoni parazitákat is,,...
balos
@kurva-bincs: Szóval az ökör mondja meg a tutit?Pedig már rég beárazott a gazdid!Amire felébredsz már az sem fog lógni a gyatyódban,mert rezsi csökkentik!
Peller Anikó
@Nessy: Ha lesz béke nem lesz infláció.

Lám lám, már megint igazat szólt szeretvetisztelt vezérürünk, sosem hazudik.

Ha lesz béke nem lesz infláció valahol máshol. Japánban? Svájcban? A Holdon?
Jozefina
Ki ellen fogja használni???!! Valószínűleg belső használatra izmozik!!!???
ómió
És Maki efftársék "harcolnak már" ebben a "mi háborúnk"-ban!? Vagy már a Fideszre hazudják!?
amortizáltok
soha sem mondta ho van illen programja mi a fene, vett egyet és gyorsítóval, ja úgy mint a PEGAZUS-t a hangsebességről fénysebességre vált? lássuk a medvét.
magyar1
na ugye, hogy nekünk is csak kell fegyvert vásárolnunk, nagyon eladó az...
vacsi
@KisTehen: Mi a francnak nekünk Kárpátalja?! Attól függetlenül, hogy vannak ott is rokonaim...
vacsi
@Ludmilla: Akinek esze van, az nem veszi fel...
vacsi
@Havanagi: A háborúból - sajnos - nem lehet kimaradni - ezt a NATO jelenléte garantálja. És ebben a felálításban mindegy is, hogy a 2/3-ad mire használja az agyát...
simmering73
"ha lesz béke nem lesz infláció" A hét vicce. Köszönjük meeee.
balos
@durbincs: A családodat légyszi ne hagyd ki a felsorolásból,mert még megorrolnak a kitartottjukra!
balos
Ez a crazy genya olyan "okosakat" mond,hogy az amőbái is megértsék!Lásd kurbincs-szódómió és stb!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.