Az Aldi 8-19%-kal emeli dolgozóinak fizetését, annak függvényében, milyen pozíciót töltenek be. 

Így egy új belépő áruházi dolgozók kezdőbére 8 órás munkaviszony mellett havi bruttó 391 600 forintra, a budapesti üzletekben bruttó 407 300 forintra emelkedik. Az ebben a pozícióban elérhető legmagasabb bér bruttó 542 400 forint lesz – közölte a kiskereskedelmi lánc.

Az Aldinál akár havi bruttó egymilliót is lehet keresni a mostani fizetésemelések után

Fotó: 123RF.com

A biatorbágyi központi raktár logisztikai dolgozóinak kezdőfizetése havi bruttó 433 700 forintra, a 6. évtől bruttó 503 300 forintra nő, míg az itt elérhető legmagasabb fizetés bruttó 522 400 forint – így a cég a város környéki régióban kiemelkedő bért nyújt a logisztika területén dolgozni vágyóknak – olvasható a közleményben.

Az üzletvezetők bére július 1-jétől bruttó 749 500 forinttól indul, míg a 10 éve a hálózatnál dolgozó áruházvezetőké a 11. évtől akár bruttó 1 157 000 forint is lehet. Az irodai dolgozók bére egységesen 8 százalékkal nő.

A rendkívüli, évközi béremelést az utóbbi hónapok jelentős áremelkedéseivel, és a hirtelen megugró inflációval indokolta.

Forrás: Telex.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Milyen szerencse, hogy az Aldi ilyen pénz képes fizetni a dolgozóinak.
Akkor itt az ideje annak is, hogy hasonló nívón élő vásárlókkal is ellássák az üzleteiket.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rokker33
Milyen szar Magyarországon élni?? Ja nem,mert egy árufeltöltő is 300 ezer felett keres,a Balatonnál meg akár 4=500 at is meglehet keresni és mégis munkaerő hiány van!Már román gecik dolgoznak mindenhol a magyar meg sír, hogy nincs pénze.. .
Emmersson71
- Mi szeretnél lenni, fiam?
- Tanár.
Puff egy maflás...
- Hülye vagy, fiam?! Asztalos leszel vagy árufeltöltő, de pedagógus nem!
namihami
Milyen szerencse, hogy az Aldi ilyen pénz képes fizetni a dolgozóinak.
Akkor itt az ideje annak is, hogy hasonló nívón élő vásárlókkal is ellássák az üzleteiket.
jesz
még anyit, hogy felvételkor megkérdezik beszél-e németül? Ha igen, az jóval több fizetéssel jár, bizonyos munkakörben kötelező.
simmering73
Már megint ez a sumák, alattomosan tálalt cikk. Mennyivel korrektebb lett volna, ha így szól a cím: Az Aldinál akár havi bruttó egymilliót is lehet keresni EGY 10 ÉVE A HÁLÓZATNÁL DOLGOZÓ ÜZLETVEZETŐNEK a mostani fizetésemelések után. Mindjárt nem olvassa el a kutya se a cikket.
balos
@simmering73: Akkor mire vonyítana a sok fideSSes ciki-diler!
Néro2
Mit ne mondjak jobbnak tűnik mint Fitymák kölkeit oktatni matematikára. Vagy bármi másra.
ómió
"Akkó' má' ércsük" ezt a "mélyszegénységet"!
namihami
@ómió: 09.38: Akkor itt a gazdaság és az emberek problémájának egycsapásra tökéletes megoldása? Mint a karikacsapás, olyan ""orbános, matolcsys, rezsibuzis és társai"" villámcsapásos.
Az országban mindenki legyen az Aldi dolgozója. És az /"""Akkó' má' ércsük" ezt a "mélyszegénységet"!""/ kommented máris új értelmet nyert.
A gondot csak azok a települések alkotják, ahol nincs Aldi üzlet. De majd behordják őket vállalatibusszal. És csupa gazdag (de legalábbis ""nemmódos"") fog itt élni.
ómió
@namihami: Az "egycsapásra tökéletes megoldást" keresed?! De, hisz', az nálatok totál más! "Elfelejtetted"?! Böszme efftársadék a fizu- meg a nyugdíjlenyulásra "esküdtek"! Sőt! Summa cum laude végre is hajtották!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.