Az elmúlt két és fél évben megszokhattuk, hogy a koronavírusnak van egyfajta ritmusa: tavasszal és ősszel tetőzik, nyáron pedig visszaesik. Ehhez képest múlt héten jelentősen megugrott a regisztrált covid-fertőzöttek száma és nem csak nálunk.

Magyarországon azonban kifejezetten nehéz tendenciákat megállapítani, ugyanis az információáramlás igencsak hiányos. Előbb a hétvégi adatszolgáltatást szüntette meg a kormányzat, majd a hétköznapit is, áttérve májustól a heti jelentésre, a kedvező járványhelyzetre hivatkozva. Azóta nem lehet tudni, hogy a feltüntetett pozitív tesztek hány vizsgálatból származnak. Ez egyébként azt is mutatná, hogy mennyire kiterjedt a vírus, és arra is adna magyarázatot, hogy valóban 55 százalékkal nőtt-e a regisztrált fertőzöttek száma, vagy csak sokkal több tesztet végeznek – írja a 444.hu

Szépen csendben emelkedik a fertőzöttek száma helyzet Magyarországon, de "amiről nem beszélünk, az nincs"

Fotó: 123RF.com

Ráadásul sokan nem is gyanakodnak arra, hogy a torokfájásukat koronavírus okozza, hiszen nyár van, amikor eddig nem volt „szezon”, pedig érdemes gyanakodni és tesztelni. Más kérdés, hogy a covidosok jó része az egyre nehézkesebb hivatalos tesztelés helyett beéri a gyógyszertárban vásárolt otthonival. Hogy mennyien jelentik a pozitív eredményt a háziorvosuknak és kerülnek be a statisztikába, az megbecsülhetetlen.

A háziorvosok mindenesetre így is azt tapasztalják, hogy nő a fertőzöttek száma. Az is igaz, hogy egyikük például ezt mondta a Népszavának:

„Ahogyan a kormányt, minket sem érdekel a járványügyi helyzet. Ugyanis semmilyen eszközöm nincs arra, hogy befolyásoljam egy olyan közegészségügyi helyzet alakulását, amire az arra hivatott közegészségügyi szervek is magasról tesznek. E kérdéskörben mindenben támogatom Magyarország kormányát, mely szerint: amiről nem beszélünk, az nincs.”

A szennyvízadatok is azt mutatják, hogy nő a koronavírus koncentrációja itthon.

Arról, hogy mi a helyzet az oltásokkal, illetve mennyien vannak jelenlegi is kórházban, a 444.hu cikkében olvashatnak. 

Forrás: 444.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gazella
Jaja akkor nem tud a kurvány NERESEK nyaralni!
Amúgy nem covid van hanem nyári influenza
jesz
...amiről nem beszélünk, az nincs is...

amiről nem tudunk, az nem fáj...

Lehet választani
Clavigo
Felkészül megint ..lassan .a vén Szatyor...nyunyókástól..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.