Szijjártó Péter bejelentette, hogy következő szakaszába léphet a paksi bővítés.

Sikerült minden olyan függő kérdést tisztázni a Roszatom orosz atomenergetikai konszern vezetőivel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a paksi bővítés idén szeptemberben átléphessen a második, konkrét építkezési fázisba

– közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Isztambulban.

A tárcavezető Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt, majd ezt követően arról számolt be, hogy a találkozón áttekintették a beruházással kapcsolatos teendőket, így minden adott ahhoz, hogy a projekt idén ősszel átléphessen az úgynevezett létesítési fázisba.

Mint mondta, az építkezési munkálatok megkezdéséhez további négy fontos engedélyt kell kiadnia az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH). Ezek közül a létesítési engedély a legfontosabb, de beadták már a kérelmet a reaktortartályra, a nukleáris szigetre és az ötös reaktorépületre vonatkozóan is.

Kiemelte: az orosz fél biztosítja az összes olyan dokumentációt, amely szükséges ahhoz, hogy az OAH mielőbb megalapozott véleményt tudjon mondani.

Amennyiben minden összeáll, a mai megállapodásnak megfelelően, akkor teljes mértékben reális, hogy a paksi atomerőmű beruházása a második létesítési fázisba lép szeptemberben – fogalmazott.

Szijjártó Péter rámutatott,

mindez szükséges ahhoz, hogy 2030-ra működésbe léphessen a két új blokk, s így az erőmű kapacitása a jelenlegi 2000 megawattról 4400 megawattra emelkedjen.

Magyarország hatalmas lépést tesz a villamosenergia terén az önellátás irányába, és ez a mostani helyzetben, amikor a nemzetközi energiapiacon teljesen irracionálisan nőnek az árak, hatalmas előnyt jelent majd Magyarország számára – jelentette ki.

A nemzetközi energiapiac zavarainak, válságainak nem leszünk oly mértékben kitéve, mint jelenleg, és nem leszünk oly mértékben kitéve, mint sok más ország

– tette hozzá.

A miniszter végezetül aláhúzta, hogy az Európai Unió szankcióinak meghozatalakor kimondásra került, sőt jogszabályban rögzítették, hogy a nukleáris energia békés, polgári célú felhasználása nem tartozik a korlátozások hatálya alá, és a Roszatom maga sem került rá semmilyen szankciós listára, így az együttműködés nem ütközik semmilyen szabályba.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Hurrá!
.
Dióhéjban, hogy maradjunk a tárgynál:
.
---- Így lett Magyarország az új hidegháború egyik főszereplője
www.youtube.com/watch?v=ILxGCoxsnZ8&t=10s
-----------------/
..
Oszt’:azt írja az újság, hogy
.
--- Mégsem földrengésbiztos a Paksi Atomerőmű?
www.portfolio.hu/uzlet/20170710/megsem-foldrengesbiztos-a-paksi-atomeromu-256113
.
„”””Nem felel meg a Nemzetközi Atomenergia Hivatal hazánkban is törvénybe iktatott földrengésbiztonsági ajánlásainak a Paksi Atomerőmű, és a tervezett bővítés telephelye: egy tektonikai törésvonal gyakorlatilag a nukleáris létesítmények alatt halad át, egy geológus pedig tízezer évnél fiatalabb földrengések nyomaira bukkant a telephely közvetlen közelében a felszínen - írta az Átlátszó.hu egy, az MVM Paks II. Zrt. megbízásából készült, 2016-os geológiai tanulmányra hivatkozva.”” (…)
------------------/
..
---- Paks II. – Mészárosék újabb milliárdos tendert húztak be, most portát építenek
atlatszo.hu/2021/09/20/paks2-meszarosek-ujabb-milliardos-tendert-huztak-be-most-portat-epitenek/
.
Buksisimogatást érdemel őféleségétől!!!
.
???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Itthon nem is lehetett volna bejelenteni!Fárasztó ennek a hapsinak a közlési kényszere!
Gazella
@Nessy: ráadásul repülőgép mellett!! Hogy zuhanna le 1x az a fránya gép ezzel a barommal együtt!
Eladott Ország
Nem nyugszik ez a futsalos barom, míg az országot totálisan el nem adósítják , tönkre nem teszik! A Roszatom az EU tiltólistán van, melyet a fidesz is aláírt, te köcsög!
tudode
Hurrá!
.
Dióhéjban, hogy maradjunk a tárgynál:
.
---- Így lett Magyarország az új hidegháború egyik főszereplője
www.youtube.com/watch?v=ILxGCoxsnZ8&t=10s
-----------------/
..
Oszt’:azt írja az újság, hogy
.
--- Mégsem földrengésbiztos a Paksi Atomerőmű?
www.portfolio.hu/uzlet/20170710/megsem-foldrengesbiztos-a-paksi-atomeromu-256113
.
„”””Nem felel meg a Nemzetközi Atomenergia Hivatal hazánkban is törvénybe iktatott földrengésbiztonsági ajánlásainak a Paksi Atomerőmű, és a tervezett bővítés telephelye: egy tektonikai törésvonal gyakorlatilag a nukleáris létesítmények alatt halad át, egy geológus pedig tízezer évnél fiatalabb földrengések nyomaira bukkant a telephely közvetlen közelében a felszínen - írta az Átlátszó.hu egy, az MVM Paks II. Zrt. megbízásából készült, 2016-os geológiai tanulmányra hivatkozva.”” (…)
------------------/
..
---- Paks II. – Mészárosék újabb milliárdos tendert húztak be, most portát építenek
atlatszo.hu/2021/09/20/paks2-meszarosek-ujabb-milliardos-tendert-huztak-be-most-portat-epitenek/
.
Buksisimogatást érdemel őféleségétől!!!
.
???
Néro2
A huha anyád hol a Peti pumpák 350 MILLIÁRDJA a vsk-chínád meg a többid ! Azt jelentsd be , hogy kerül vissza a közkasszába.
namihami
Az oroszok adják a szakvéleményt és a magyar hivatalok tagadhatják meg (esetleg) ezek alapján az engedélyezést!?!?!?
Csak nekem tűnik ezen két szervezet helyzete és putyini-orbáni felügyelete alapján viccesnek az ügylet? Mi, magyar hivatalok megtagadHATnánk az ügyletet?
Giovanni Alba
"Kiemelte: az orosz fél biztosítja az összes olyan dokumentációt, amely szükséges ahhoz, hogy az OAH mielőbb megalapozott véleményt tudjon mondani."
Nekem most a szputnyik vakcina dokumentációja jutott az eszembe, az eljutott már a megfelelő helyre, nevezetesen az EMA-hoz?
"Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva.

Az EU-s korlátozás eddig az unióban Magyarországot érintette, hiszen itt oltottak orosz Szputnyik és kínai Sinopharm vakcinákkal. Egyik oldóanyagot sem fogadta el az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), ezért azok a magyarok, akik ilyen vakcinát kaptak, jobbára csak negatív teszttel utazhattak az uniós országokba (ahogy az oltatlanok is)

Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva."
balos
@durbincs: A családodat kihagytad a felsorolásból!Ők már szart sem érnek?
kereső
Most milyen kitúntetésre pályázol. te hazaáruló putyin csicska?

A roszatom/jóatom az eu tiltólistáján szerepel. A magyar kormány "negligálja" az eu-s határozatot, ezzel cinkossá válik a "különleges hadműveletben", putyon cinkosává. Ugyanez a helyzet az IIB-vel, meg az "arany" kötvényes fszb-sekkel.=(orosz titkosszolgálat a kgb jogutódja)
kereső
Akkor ezt az engedélyt is druzsba peti adja ki, mint a vakcina engedélyeket?
Németh István
A lényeg, hogy ami jó és valójában az Eu-t is segítő energia plusz vételezési lehetőség azt mivel Magyarországról származik akadályozni kell minden áron! Valahogy úgy néz ki a kérdés >> nem elég hogy a magyar nyelv az emberi értelem, logika, és értelmezhetőség királya, és ez mellett minden tőlünk származó adottság olyan plusz az emberiségnek, hogy ez méltán váltja ki a moslék irigy tetvek áskálódásainak tényét! Az eu, hatalmi törekvések diktatórikus megnyilvánu-lásai az eu nemzetek, valójában a világi lumpen polgárok szemét kiszúrja, de mégsem látják, >leszarják< következésképpen nem látják azt sem, hogy a saját nemzeteik eltűnnek, megszűnik a hazaszeretet a hazafiság fogalmai és egyáltalán annak tartalmi ismerete! Innentől kezdve a globalitás lesz úrrá, ami az emberi értékrendet számolja fel!
Ezen el lehet és jó lenne ha el is gondolkoznátok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.