Látva az ország állapotát, ellenzékinek lenni hazafias kötelesség. Cselekvés, tett. Dolgunk van – írta Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc.

Gyurcsány Ferenc hazafiasságra buzdít: "Magyarországot tönkretette a Fidesz" Fotó: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció frakcióvezetője felszólal az Országgyűlés őszi időszakának nyitóülésén 2021. szeptember 20-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Gyurcsány Ferenc szerint "Magyarországot tönkretette a Fidesz".

A politikus kifejti, hogy a jelenlegi eredménye „züllött közvélemény” és „maszkírozott önkény.” Olyankor pedig, amikor az ország vezetése „szembe fordul az emberiesség parancsával,” „ellenséget csinál a barátból, de összeborul az ellenséggel,” „erkölcsi kötelesség” ellenzékinek lenni

– hangzik el a pártelnöktől.

A DK tagjai értik „az ellenzékiség ezen parancsát” – állítja a vezetőjük.

Megyünk utunkon azokkal, akik jönnek velünk

– zárja üzenetét Gyurcsány Ferenc.

A teljes videó itt tekinthető meg:

Forrás: ATV, Facebook

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
csak a nagyon hülyéknek tudja az aktuális minisztrelnök bemagyarázni,hogy a több mint 15 évvel elötte "uralkodó" ferkó a hibás mindenér! :)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
feri,fogd kézen viktort és éljetek bologan a rendszerváltásbó és az uniotol szerzett,nem éppen tisztességes vagyonotokból...,ti kettö kisz hamiskás ugribugri.
jesz
aszongya Gyurcsány:- dolgunk van!...hááát lenne is, ha lenne szavazójuk...de így csak az üres süketelés marad dolognak
rokker33
Mert ez q moslék Ferenc nem okozott még elég kárt ugye?? Számoljunk csak 1= 2=3=4 !! 4x 2/3 a Fidesz javára! Gratulálok Gyurcsány Ferenc még 2030 ig biztosan meglesz a 2/3 !!
Pálinkás Pál
Fletó...akkor irány az utca, nem csak szövegelni...12 éve nem tettetek semmit..
csak úgy....
@sgl: az elött,szinte szarér-fosér vásárolta föl a semmit sem érö kárpótlási kötvényeket...
rokker33
@Horizont: csak az ellenzék tehet róla! Nem kell szépíteni a dolgot ezt már 2014 óta folyamatosan elszúrják és egyre csökken az emberek bizalma! Elképzelhető, hogy pár év és nem lesz ellenzék a parlamentbe! Mondjuk most sincs csak pár bólogató jancsi...
csak úgy....
@sgl: nem ágy így utólag azon veszünk össze,hogy közülük kinek nagyobb a sara...
rokker33
@Pálinkás Pál: Jó pénzt keresnek az ellenzék oldalon is! Minek törjék magukat a biztos milliókat megkapják nekik nem lesz anyagi gondjaik!
csak úgy....
csak a nagyon hülyéknek tudja az aktuális minisztrelnök bemagyarázni,hogy a több mint 15 évvel elötte "uralkodó" ferkó a hibás mindenér! :)
Rockxy
"Magyarországot tönkretette a Fidesz"

te is ott voltál feri!

veoh.com/watch/v1421767712Y2aE44g
Béla333
Magyarországot az elmúlt 32 év politikusi "elit"-je közösen tette tönkre. Minden hatalmon levőnek meg van, meg volt a felelőssége. Ne kenjék a szart a másikra, mindegyik mélyedjen el magában!
lampa laz
Ideje lenne végre megmozdulnotok. Legyen olyan forró az ősz, mint amilyen a nyár...
tudode
Tévedni emberi dolog!
,
Kismiska Gyurcsány Ferenc a "felszentelt jogÁSZ"-hoz képest, mivel aki tudatában, és nincs tudatában
.
-------Fekete Doboz dokumentum. Orbán múltja, jelenét szenvedjük.
www.youtube.com/watch?v=lhMEwD-uaLQ&t=85s
.
„””Amikor a diktátor palántát sérelem ér. Népfelkelésre buzdít. Amikor diktátorrá válik. Az emberi jogokat disznóólba zárja. Ez Orbán Viktor.”””
---------------
.
Messzire menve örök ellenfele 2015-ben azt írták az újságok, hogy
.
----- Orbán: Visszaakarjuk kapni a halálbüntetés jogát
.
www.google.com/search?q=Orb%C3%A1n+vissza+akarjuk+kapni+a+hal%C3%A1lb%C3%BCntet%C3%A9s+jog%C3%A1t&oq=Orb%C3%A1n+vissza+akarjuk+kapni+a+hal%C3%A1lb%C3%BCntet%C3%A9s+jog%C3%A1t&aqs=chrome..69i57.16622j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
----------------
.
Nem kispályás a hadúr!
rokker33
@Horizont: Hát még ellenzékként is jobban szerepelt a Fidesz, mint a kormányon lévő Gyurcsány! Hiába beszélt jól a 2006 os vitában Gyurcsány hamar kiderült, hogy csak süket duma az egész! Ha ez az alkoholista repülne és normális nem mzp karigeri Jakab féle ember kerülne Orbán elé, akkor talán az összefogás még tudna nyerni, de így csak süllyednek Orbán meg szabadon rabol tovább!
csak úgy....
@rokker33: te kretén! a politikai pártoknak nem az a dolga,hogy jobban szerepeljenek és a miniszterelnök foci szenvedélyét csillapítsák! :) -ha a labancok miniszterelnöke is orbánhoz hasonló lenne,akkor te már otthon vagy a franciáknál paníroznád olcsón a békacombot...
szóval szerinted orbán szabadon rabol... :) ugye te magyar állampolgár és nem labanc! -akkor,ebben az esetben mi lenne a dolgod?
Németh István
Ez a mocskos, moslék állat a pereputtyával a kibaszott dobrevvel mer még a hazáról beszélni??
Nincs aki le-lője, kinyírja, ezt a lázító hazudozós tolvaj bitangot!???
rokker33
@Horizont: még egyszer sem szavaztam rájuk, de azért fideszes vagyok :) ! Az értelmi szinted mit sem változott 0 és 50 között van az IQ szinted kb :) Szerinted jól teljesit az ellenzék Gyurcsány a DK meg a többiek, mert ha ezt gondolod te súlyosan szellemi fogyatékos vagy beszámíthatatlan elmebeteg fasz vagy és azonnal kezelésre szorulsz! Nem a Fidesz győzött te csicska szájú, hanem az ellenzék bukott de nagyot!
Toller Béla
@KisTehen: Te meg nem érted, amit mondott, ugye ? Asztat monta, hogy ha ez így megyen tova, felkopik az állad, koma ! Mer mindet ellopnak ezek ott, amit meg nem, asztat összesározzák, hogy neked akkor se legyen ! Érted má ?
rokker33
@csak úgy...: ebből egy szót sem értettem! Vedd be a gyógyszereket tata és utána próbáld meg kommentelni vagy ne igyál alkoholt rá mert nagyon bolond lesz a bácsi!
ómió
És melyik "haza fiasságára" gondolt, Böszme efftárs!? Csak nem erre a"kurva országéra"!? Eltévesztette!?
Gyurka80
Mondja böszmeferi aki szétlopta és csődbevitte az országot, milyen vastag a bőr a pofáján!
zenebohóc
@csak úgy...: június 2 16:26 - Pedig így van! Ő nem tudta leváltani soha!
Gyurka80
@fideszes gyökér: Magasból indulsz ki?
Gyurka80
Böszmeferi a FIDESZ hasznos idiótája, amíg ő van addig biztos a 4/3 !
Dr. Proktor
@Gyurka80: Hofi előre megmondta: "az egy főre eső bunkó két fő!"
balos
@Dr. Proktor: Vedd figyelembe,hogy az infláció is erősödött!1+1geci és az 1főre jutó hülyék száma 3!A magyarok gazsága mindig kibújik a "zsákból"!
Dr. Proktor
@csak úgy...: "csak a nagyon hülyéknek tudja az aktuális minisztrelnök bemagyarázni,hogy a több mint 15 évvel elötte "uralkodó" ferkó a hibás mindenér! :)"
Tippelhetek?
Németh István...
ómió...
stb...
evacica
@Gyurka80: Tévedsz! Addig amíg ennyire birka és sötét a nép addig van Orrbán!@fideszes gyökér: A hülyeség határtalan!
Gyurka80
@evacica: Cicuska a hülyeség akkor volt határtalan, amikor böszmeferit és bandáját megválasztották!
Aki Én
@Gyurka80: ,, addig biztos a 4/3 !"

Ehhez csak gratulálni tudok.
Virág Árpád
"... Ha az ellenzék hatalmat kapott volna, itt kő kövön nem marad..."
Verebes István, Magyar Hang
Gyurka80
@Aki Én: Hülyegyerek alatta nem láttad vaksigyerek!
Aki Én
@Gyurka80: Lassan megtanulhatnál magyarul.
Ez a legutóbbi mondatod is egy katasztrófa.
Elemi iskola, tudod. Ha írni sem tudsz, miért vársz hitelességet?
verőce21
És az ellenzék hogy tudja a dolgait összeegyeztetni a ds képviselőjével, pl. makizajjal...?
mert egy dolog, hogy átmenetileg együtt meneteltek, de ádáz ellenségek...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.