Ahogy arról már mi is beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budai Várban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tisztavatási ünnepségén tartott beszédet.

"Te kretén f.sz" – Orbán megszólalt a valutáról, kegyetlenül kiosztották a miniszterelnököt

Elmondta, hogy a rendszerváltás, vagyis 30 év óta 2021-ben követték el Magyarországon a legkevesebb bűncselekményt, így mára Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országává, Budapest pedig az egyik legbiztonságosabb fővárosává vált.

Érdemes ezt megbecsülni – mondta, rámutatva: a következő évtizedekben egy ország rendezettsége és biztonsága lesz a legnagyobb előny a nemzetközi versenyben.

A biztonság árfolyama folyamatosan emelkedik, a rend és a biztonság Magyarország legkeményebb valutája"

- értékelt, a 400 forintos euró árnyékában. Ám szerinte a szomszédban zajló háború mutatja, hogy fel kell készülni minden lehetséges forgatókönyvre.

A végzős hallgatókhoz szólva a miniszterelnök azt mondta: az anyagi fedezet rendelkezésre áll, a kormány egyre jobb feltételeket tud biztosítani a rendvédelemben dolgozóknak a hivatásuk ellátásához.

Ám a kommentelők egészen másképp számoltak be a helyzetről.

Olyan mikor lesz a nagy önfényezés közepette, hogy a még az otthon dolgozó tűzoltó kollégáim normális béreket kapjanak???

- tette fel a kérdést egy tűzoltó.

A legtöbb kommentelő számon kérte a 400 forintos eurót, és a minden eddiginél fájóbb inflációt.

Vinnék öt kiló cukrot...csak egyet lehet...ja a kenyér 800.. lehet hogy majd ők fognak nemsoká védeni?

A rend és biztonság NEM VALUTA te kretén!

Ham ár a forint szart sem ér...

Akkor reméljük nem mondanak fel pár év után.. mint ahogy a forint is bezuhant az évek során

Orbán szerint a hivatás, amire az új tisztek felesküdtek, az egyik legnemesebb és legnehezebb hivatás, amihez "jó egészséget és erőt" kívánt, majd arra kérte a tiszteket, maradjanak hűek az esküjükhöz, és szolgálják erényesen Magyarországot.

74 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Kreténnek kretén, de azért én egy [email protected] jelzővel nem dicsérném meg még elbízza magát.
Meg sem találja a hordóhasától. A nagy sportember. Hahahahaha
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@Maccska: csak Jakabról lehet hasonló cikkeket írni?
Ez ráadásul még jogod is, csak te nem érted.
Ez a szomorú.
fergeteg
Kussoltok mi ?
Dunaújvárost is elvesztettétek? VAN ESZE AZ EMBEREKNEK
Aki Én
@fergeteg: Pedig az lenne jó, ha te kussolnál, és inkább otthon, Romániában hirdetnéd, hogy mekkora balfasz vagy.
Itt már tudjuk.
fideszes gyökér
@fergeteg: mimagyarok szeretjük, ha kibasznak velünk.
Ezért szavaztunk a Miniszterelnökúrra.
evacica
elmész Orbán oda ahová gondolom! Hogy nem sül le a képedről a bőr, ez a jóllakottak szövege, míg te dúskálsz és fene mód jól élsz a mi rovásukra addig egy csomóan nyomorognak! Undorítóak vagytok!Szerencsétek hogy ennyi birka él ebben az országban, egy normális ország már rég elzavart volna benneteket!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.