Az input árak elképesztő drágulása mellett, az aszály jóval nagyobb károkat okoz Magyarországon, mint az aszályos években általában eddig jellemző volt – nyilatkozta a Hírklikknek Raskó György agrárközgazdász.

Idén jóval nagyobb veszteséget kell elszenvedni a gazdáknak az aszály miatt az Alföldön

Fotó: pixabay.com

Azt mondja, normál aszály van, nincs benne semmi különös. Az Alföldön mégis tízezres nagyságrendben kerülnek csődközeli helyzetbe a gazdák, miközben a dunántúliak rekord nagyságú nyereséget realizálnak.

Pedig Magyarország minden négyzetméterének öntözési technológiával ellátottnak kéne lennie, ugyanis víz bőven van. Csakhogy Magyarország Európa egyetlen országa, ahol több víz folyik ki az országhatárokon, mint amennyi bejön.

– Két dolog biztos, az egyik az, hogy az alföldi gazdáknak nagyon komoly veszteségeik lesznek – már vannak – az idén.

-  mondta az interjúban Raskó.

Tavasszal fejtrágyáztak, amihez akkor megvették a drága műtrágyát, amiből most semmi nem térül meg. A nagy aszály Békés és Csongrád megyére és még a Jászságra is jellemző, ott a hektáronkénti költségek 150 ezer forinttal megemelkedtek úgy, hogy a gazdák abban bíztak, ez a magas árak miatt meg fog térülni. Most hiába van magas ár, ha nincs mit eladni, akkor elképesztő mértékű a veszteség. A korábbi évekhez képest ez a legnagyobb különbség. Míg korábban egy esetlegesen aszályos évben az alföldi gazdák nagy része nulla eredményre „kijött”, vagyis nagyjából a költségeiket fedezték, legfeljebb nem volt jövedelmük, most általánosan hatalmas vesztesége lesz mindegyiküknek. Egy egyszerű példa: a búzából egy hektár termelési költsége most egy átlagos alföldi gazdának körülbelül 450 ezer forintjában kerül. Hogyha megtermelt három tonnát, akkor a mostani, elképesztően magas árak mellett is maximum olyan 350-380 ezer forint árbevételre számíthat. Vagyis hektáronként minimum 70-100 ezer forint vesztesége lesz. Ez drámai mértékű. Amit mondtam nemcsak a búzára, hanem a többi termékre is igaz. Akinek van két-három terméke, búza, kukorica, napraforgó, vagy repce, azokból is nagyon rossz lesz a termés. Például repcéből csak másfél tonna termett, és hiába 250 ezer forint körül van a repce hektáronkénti átvételi ára, ha együttesen 350 ezer forint bevétel, az a félmilliós költséggel szemben újabb 150 ezer forint veszteség. A lényeg, hogy az input árak ilyen elképesztő drágulása mellett az aszály jóval nagyobb károkat okoz Magyarországon, mint általában az aszályos években eddig jellemző volt.

Címlapkép: pixabay.com

Forrás: hirlikk

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.