A Népszava számolt be róla, hogy a nagy vihart kavaró, „csináld magad” szociális temetést lehetővé tévő törvénymódosítás hatályba lépése mindjárt az elején megcsúszott.

Hiába ígérte, nem lép az Orbán-kormány: magukra hagyta a gyászolókat a Fidesz

A Fidesz vélhetőleg megijedt attól, hogy a 2014-es választási kampányban saját rokonuk sírját ásó gyászolók fotóival telik meg a média, ezért a szociális temetés bevezetésének határidejét 2014. január elsejéről kitolta 2015. január elsejére.

Utána pedig, ismétlődő gyakorlatként rendre a következő évi költségvetését megalapozó salátatörvény rendelkezései közé illesztették az újabb és újabb halasztást elrendelő passzust.

Újra elhalasztották a szociális temetés bevezetését. Holott a temetkezés költsége az inflációnál is nagyobb mértékben növekedett az elmúlt években, így a kiadások állami átvállalására nagyon is nagy igény lenne. Csak nem úgy, ahogy azt 2013-ban kitalálták, hanem például az alanyi jogon járó állami temetési támogatással, vagy éppen az áfatartalom csökkentésével.

- számol be róla a lap.

A Fidesz által kitalált szociális temetés afféle csináld magad elven működne. Az állam ebben az esetben akkor vállalja magára a költségeket, ha a hozzátartozó a jogszabályban meghatározott módon személyesen közreműködik a temetésben, például maga mosdatja, öltözteti az elhunytat. Azután fogja az ásót, és megássa a sírgödröt. Ezután a rokonok és barátok vállon kiegyensúlyozzák a koporsót a temető kijelölt szociális szektorába, a szegénysorra, és leengedik a börtönökben gyártott ingyen koporsót. Végül a gyászolók együtt temetik be a sírt.

Ha egyetlen részletben eltérnek a jogszabálytól már ugrott is a szociális temetés és helyébe a helyi önkormányzat biztosította köztemetés lép, amit viszont hagyatéki teherként kiszámláznak a rokonnak.

Az újabb Fidesz győzelem után az Orbán-kormány eltökéltnek tűnt, de hamarosan világossá vált, konkrét technikai akadályai vannak a bevezetésnek. A falvakban nem csupán a felkészületlenség és az elvi kifogások sokasága lehetetlenítette el a szociális temetést. Sok helyen a jogszabályi rendelkezés ellenére sem alakítottak ki szegényparcellákat, de akadt olyan település is, amelynek polgármestere előre leszögezte, embertelennek tartja ezt a megoldást, ezért biztosan nem temettet a hozzátartozókkal. 

A temetés is felsorakozott az esküvő, az autó, a konyhabútor és a mosógép mellé a személyi hitelek felhasználási céljai közé. Az OTP Bank számára készült tavaszi felmérés szerint a válaszadóknak csupán a negyede bízik abban, hogy a hirtelen keletkezett nagyobb kiadásaik teljes összegét képesek fedezni saját megtakarításaikból.

A temetések költsége messze az inflációt meghaladó mértékben emelkedett az elmúlt években. A szociális temetésről szóló törvénymódosítás elfogadásának évében, 2013-ban átlagosan nettó 4,2 százalékkal drágultak a kegyeleti közszolgáltatások Budapesten.

Forrás: Népszava

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
@Shikari: Téged,,meg putris Gazdádat bevállalnám,,Elásnalak benneteket,,ingyér.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tothjani
Lázár is beígérte az ingyen sírhelyet, de gondolom azokra gondolt akiket majd kivégeznek. :(
Macskaszem
Orbán az ország sírját ássa. A pénzünkből még a tort is megülik.
csak úgy....
@Shikari: tibim,te kibaßottu buta! ásd el magad..
archive
@Shikari: Ez neked a segítség??? "
.. akkor vállalja magára a költségeket (a fidesz kormány), ha a hozzátartozó a jogszabályban meghatározott módon személyesen közreműködik a temetésben, például :
- maga mosdatja, öltözteti az elhunytat.
- Azután fogja az ásót, és megássa a sírgödröt.
- Ezután a rokonok és barátok vállon kiegyensúlyozzák a koporsót a temető kijelölt szociális szektorába, a szegénysorra, és leengedik a börtönökben gyártott ingyen koporsót.
- Végül a gyászolók együtt temetik be a sírt.

Ha egyetlen részletben eltérnek a jogszabálytól már ugrott is a szociális temetés és helyébe a helyi önkormányzat biztosította köztemetés lép, amit viszont hagyatéki teherként kiszámláznak a rokonnak.
laja70
@archive: A seggnyalóknak nem kötelező elolvasni érteni a jogszabályokat...
tudode
A SS módon bársonyfotel foglalók halotti tort ülnek saját hazájuk felett:
.
----A felcsúti tolvajbálon
www.youtube.com/watch?v=xdCVt-otAdA&t=13s
.
MiCSODA utcai harcosok azok, akik befejezték életművüket azzal is ki-, be caplatva a jog kiskapuin, hogy
.
---- Magyarországon befejeződött a diktatúra kiépítése - Vörös Imre a Klubrádióban (2020.08.11.)
www.youtube.com/watch?v=Jt6vTh3as5U&t=883s
.
Viktor Viktorovics meglesz ennek a böjtje!!!
.-
---Mácsai Pál: Dicsőséges nagyurak (Petőfi Sándor verse)
www.youtube.com/watch?v=5UxjWISWslg&t=38s
.
Stop fideSS!!!
Clavigo
@Shikari: Téged,,meg putris Gazdádat bevállalnám,,Elásnalak benneteket,,ingyér.
csak úgy....
@Clavigo: ne ásd el öket,ök elássák magukat nélküled is..
Csizmás Kond
A gyengébbek kedvéért azt is megírhatták volna, hogy a temetkezőhely ma már magántulajdon, és oda csak úgy eláskálni senkit nem szabad senkinek...na de ezt a hőbörgők amúgy sem értenék.
csak úgy....
@Csizmás Kond: remélem,ha eljön az idöd ,téged olcsón jó mélyre és hassal lefelé mint a butákat szokták!
szaboria1
A temetési szokások nagyon megváltoztak. Az 50-es években háznál volt a ravatalozás. A koporsót a temetőben a rokonok vagy ismerősök vitték a sírhoz. Igaz akkor még nagy volt a szegénység.
szaboria1
@archive: Itt nálunk ha valakinek a minimum nyugdíj kétszeresét meghaladja az összjövedelmét akkor már nem jár temetési segély. Csak az egyedül rokonok nélkülit temeti el az önkormányzat.
szaboria1
ORBÁN MÁRA NEM CSAK AGYÁSZOLÓKAT DE AZ ÉLŐKET IS MAGÁRA FOGJA HAGYNI!!!
archive
@szaboria1: szégyen (és nem csak ez, hanem sok más minden, amit még mindig eltűrünk ettől a bandától)
colibri
"A temetések költsége messze az inflációt meghaladó mértékben emelkedett az elmúlt években." Saját bevallásuk szerint is.
De azt nem teszik hozzá, hogy a temetkezési magáncégek akkora monopóliummal rendelkeznek, hogy a nagy drágulás + a 27%-os áfa mellé olyan tételeket is számláznak, ami meg sem történt a valóságban. Kifizettetik a horribilis összeget a gyászoló hozzátartozóval (természetesen kp-ben), aki a sokk után csak idővel szembesül, hogy jól át lett verve!
beric
Az én fiatalkoromban szégyen volt nem segíteni a rokon, szomszéd családjának a sírt ásni. A család részéről pedig szégyen és megalázás volt erre nem meghívni a rokont, szomszédot.
És utána a közösség együtt ülte meg az eltávozott torát.
Mint a teremtés óta mindig.
Úgyhogy az itt hőbörgők valószínűleg kis részben temetkezési vállalkozók, többségben pedig sötét, agyatlan flaszterkoptató lumpenproletárok lehetnek...
csak úgy....
orbanisztánban élni és halni is drága...
szaboria1
@colibri: Bizony és ez már évtizedek óta így megy. Anyósómnak koporsós temetést rendeltünk. 1982-ben még a ravatalozás nyitott volt a barátnője megnézte és a ruháján igazitani akart és akkor vette észre ketté vágták a hátán a ruhát. Pedig már akkor is holibiris összeget számoltak fel az öltöztetésért.
archive
@Shikari: Látom, te nem a valóságban élsz. A probléma az az, hogy nagyon sokan élnek mélyszegénységben, és egyedül (lásd pl. a több millió nyugdíjast). Ők hogy oldják meg a törvényben leírtakat?
csak úgy....
@Shikari: a temetetlen mélyszegények miatt, egy csomó hozzád hasonló ökrött már elvitt a pestis! -legalább ne játszanád meg a kultúrembert,te idióta barom!
Eladott Ország
A cigány az cigány ( népi közmondás) ...kutyából nem lesz demokratikus szalonna!
youtu.be/cFge64K1mRc
Csizmás Kond
@szaboria1: ...szerinted Orbán vezette be ezt a fajta temetkezési törvényt ?...és képzelj el egy tömbházat ahol most van vagy harminc fok bent...és egy 150 kilós halott úgy három napig...és körbe szivárványos, térdeplős, füvetzabáló szomsédokkal...
...és nem számoltam bele a ma már gyomorforgatónak számító különböző temetkezési, virrasztási stb szokásokat...
csak úgy....
@KisTehen: orbán olyan a buta magyaroknak,mint valamikor lenin a buta ruszkiknak!
átbaxxa öket ...
vacsi
" a szociális temetés és helyébe a helyi önkormányzat biztosította köztemetés lép, amit viszont hagyatéki teherként kiszámláznak a rokonnak."
A temetés költsége eddig is hagyatéki teher volt - csak akkor tudják kiszámlázni, ha a rokon átveszi a hagyatékot.
csak úgy....
@KisTehen: azt kérdezd meg a volt kisztitkár ideálodtól,akinek komcsi volt az egész pereputtya! :)
NKF
Hú, a Népszara mindent tud. Csupa okos mindenttud okos tojás.
Egy kártékony egylet.
vacsi
@colibri: Ezért a temetés intézésénél legyen jelen olyan is, aki nem érdekelt fél.
Málna
@csak úgy...: Már megint fantáziálsz? Nincsenek temetetlen holtak és nem is lesznek.
Yoda69
Nem értem miért nem kapnak kedvet az emberek a temesd el magad programhoz. Hisz olyan humánus.
csak úgy....
@Málna: téged ki és miért fog eltemetetni?
Málna
@csak úgy...: Eltemettetni. Így írjuk.
csak úgy....
@Málna: ok, 1 ásónyomot lehagytam a szerinted lényegesböl,meg tudsz nekem bocsájtani? :)
na szóval...,ki és mennyiért szabadúl meg töled ha arra került a sor?
Málna
@csak úgy...: Szabadul. De ennél sokkal nagyobb baj a végtelenül primitív kérdésed.
T-Boly
@Málna: A málnákat nem temetik !
A málnákat jól megizélik ! Úgy is lehet mondani ,hogy megkefélik,dugják, ...etc
csak úgy....
@Málna: nyelv-tanozol.., te abban profi ! :) málnanéni ,neked diplomád is lehet mindenröl,mint shikarinak a 3 db!
gina
Remélem ez mocskos tolvaj muzsikus 40 méterre a föld alá lesz elásva, de már tegnap, aljas szemét patkány
ómió
Hiába keresik, még mindig nincs rá egy "efftárskonform verzió"!?
szegfue
@Csizmás Kond: tegnap 13:54 Szerintem a temetkezőhely a helyi önkormányzat tulajdonában van, maga a temetés és ami ezzel jár, ez a tevékenység van magánkézben. A településünkön pl. 2 temetkezési vállalkozás temethet, nekik van önkormányzati engedélyük a helyi temetőhöz.
Csizmás Kond
@szegfue: ...bárkinek van a tulajdonában oda csak hivatalosan engedélyezett vállalkozás temethet, és az szerintem egy demokráciában nem engedélyezi senki hogy visszaálljon a rokonok szomszédok gödörásós világa.
szegfue
@Csizmás Kond: Én csak az irásodra reagáltam "... temetkezőhely ma már magántulajdon...".
Az már más kérdés, hogy ha a "demokráciában" hoznak egy törvényt erről, akkor bizony nem kell engedélyt kérni senkitől sem, max. bejelenteni, hogy a temetőben márpedig ásni fogok. Ahogy látjuk, tapasztaljuk Semjén felriad álmából és hajnali 2 órakor benyujtja a javaslatát erre, majd reggel 9-kor meg is szavazzák és máris puff a demokráciának!:))
Csizmás Kond
@szegfue: A demokrácia hozta azt a törvényt is, hogy a temetést hivatalosítani kell...ez akkortájt történt amikor a temetőket kivonták az egyház feleügyeletéből.
szegfue
@Csizmás Kond: 12:46 Véleményem szerint a demokrácia nem "hoz törvényt". Az igaz, hogy "demokratikusan" választjuk a képviselőket, de utána már az Országgyülés hozza a törvényeket, amibe már egyáltalán nincs beleszólásunk... bár véleményünk lehet, de attól még törvény marad a törvény.
nejlontacskó
@beric: tehát ti, a törvény nélkül is, sajátkezűleg temetkeztek, a mai napig?
gina
Én saját pénzen vállalnám ennek a zsiros disznó patkánynak a temetését, el sem halasztanám !!
gina
@Clavigo: Bravó végre egy szuper hozzászólás, segitek csupasz kézzel is !!!
Yoda69
orban csak a pedofil es buzi fideSSeket nem hagyja az arokparton, mindenki mast igen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.