A Nyugati Fényhez eljutott egy eddig sehol meg nem jelent videó Szájer Józsefbrüsszeli ereszmászásáról, amelyet alább közreadunk.

Új videó került elő Szájer Józsefről, ahogy ereszen menekül a meleg orgiából, drogokkal a hátizsákjában

2020 decemberében robbant a botrány, hogy az egykori fideszes európai parlamenti képviselő, Szájer József is jelen volt azon az meleg szex-orgián, amelyen a kijárási korlátozások megszegése miatt rajtaütött a rendőrség Brüsszelben.

Ki tudná azonban azt elfelejteni, hogy Szájer az ereszcsatornán lemászva kísérelte meg a szökést, azonban a rendőrök elfogták, táskájában pedig drogot is találtak.

Szájer József az eset után teljesen elvonult a közéletből, minden posztjáról lemondott, és a Fideszből is kilépett. 

Mi, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának tagjai a magunk és a teljes politikai közösségünk nevében köszönetet mondunk Szájer Józsefnek, akinek döntő szerepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai színtéren

– fogalmazott akkor a KDNP.

Most a lap elmondása szerint brüsszeli olvasójuk osztotta meg velünk a videót, amely eddig soha nem látott szögből mutatja meg az elhíresült mászást, ezt IDE kattintva tekintheti meg.

Forrás: Nyugati Fény

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
@ómió: Miért nem videóztál a bulitokon?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Istenakinincsen
A hatalom fegyvere a politika.A politika a mellébeszélés akadémiája.A politikai "hívők"nem sokban különböznek a vallásosoktól. Az "istenhívők" eddig elhatárolódtak a politikától.Két teljesen külön világ volt,de mindkettő valamilyen mellébeszélésen(hazugságon) alapult. A vallási hatalmak beolvasztása politikai célból elkerülhetetlen lett a hatalom számára.A tömegeket befolyásolni képes politikai és vallási vakhit veszélyt jelent egy normális társadalomra.
Birkatartók egyesítik nyájaikat...és közösen uralkodnak tovább.:)
Sámannus
Csoda-e ha az egész fostalicska buzuló társaságnak egyenként kell lebukni, és ezért közben ekúrnak mindent amit csak érnek?
Nincs vita az egész kompániának mennie kel a fasz tákolmányával együtt, aki csinyáta és aláírta is szarjankó volt életében.
Most itt van aki egészet összekutyúlta és lett egy nagy disznyóganyéj belőle. Moslékkal tömött agyú megmondók hergelik a pórnépet, és mindenkire mutogatnak.
kotos
Végre egy téma, ami megmozgatja az embereket!
kulabombaafityiszre
Az ereszmászó világbajnok,a fidesz-kdnp buzi etalonja.
Na fidernyákok ehhez alkalmazkodjatok.Van már,jó buzi példaképetek is.
Eladott Ország
Ha Orbán pártját kererszténydemokratának lehet mondani, akkor kannibalizmus gasztronómia.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272949875_1274382529708318_4633811669426219140_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=m4b1m_pnAEcAX8-et6U&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBxDhUnkdGAk1oSiYfR9jTO3WFUkUAHqfzyGydfjgsdoQ&oe=63EB113A
Orbán? „Csuhások térdre imához.” „ Régi vádású kereszténydemokrácia felépítésén dolgozunk.”
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272880570_3362150240738090_4854512878852214655_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=psx4VHnpFksAX82COo3&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDCRK6eRi7cbwHnMp5616dXunvt585pVQnGYmemiD_Nqw&oe=63EAEBFA
A nép zsírján meggazdagodott politikusokat normális országokban bűnözőknek hívják, nálunk keresztényeknek.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/177523009_1097176757428897_1346143191365309287_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=wEe5l83Q39EAX8kgDEf&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBG_7voewvxxINTIf8ekUe_IM7vu08LnNDw9fxUuIJe7g&oe=640D5A07
Keresztények vagyunk. Én meg Gábor Zsazsa.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/278773300_2065352343669489_2153023235059511704_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=xnWQjTQH0aoAX81DtM2&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfAZLBXwfYNBWCPUQKnBP2j_7_1FrKUmwgiBMXW4KrB8eA&oe=63EB8A5B
A fideszesek elhitetik önmagukkal, hogy keresztények, anélkül, hogy egy szikrányi szeretet lenne benük.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/291649119_1379418562538047_7611517137719917986_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=H9jD32oXhIAAX_tRmHb&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfByJoXjUmQxoHbfLPnnWVA1pD9ItPIc2DNyO-EcPurbsA&oe=63EA212C

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.