Ahogy arról korábban beszámoltunk, az EU támogatások száz százalékos felfüggesztését javasolja három külföldi jogászprofesszor egy német EP-képviselő által megrendelt tanulmányban. 

Varga Judit nagyon kiakadt: "Felháborító és elfogadhatatlan!"Fotó: Varga Judit igazságügyi miniszter a kormány fogyasztóvédelmi politikájáról tartott sajtótájékoztatón a minisztérium könyvtártermében 2022. június 14-én. MTI/Soós Lajos

Magyarellenes manőver az Európai Parlamentben

- kezdte bejegyzését Varga Judit.

Egy német zöldpárti EP-képviselő szervezésében a mai nap folyamán sajtótájékoztatón mutatták be azt a tanulmányt, amely a Magyarországot megillető EU-források 100 százalékának befagyasztását szorgalmazza a jogállamisági kondicionalitásra hivatkozva…

Kiemelte:

Tudjuk, hogy van egy olyan csoport az Európai Parlamentben, melynek programja kizárólag annyiból áll, hogy Magyarországot és a magyar embereket támadják, de mostani húzásukkal még ők is átlépték azt a bizonyos határt.

Mint írja, "a jogállamisági kondicionalitási eljárás kapcsán jelenleg szakmai párbeszéd folyik Magyarország és a Bizottság között".

Mi készen állunk a tárgyalásra és a megegyezésre.

Varga Judit szerint a "hungarofób szólamokon játszó EP-képviselőknek sajnos nem kenyere a szakmai párbeszéd"

ezért is jelentetnek meg egy ilyen tanulmányt, amely nemcsak mélységesen sértő, de az Európai Unió legalapvetőbb értékeit is teljességgel semmibe veszi.

Hozzátette:

A magyar baloldalt is elkötelezetten támogató EP-képviselők akciója felháborító és elfogadhatatlan!

Forrás: Facebook

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Eszméletlen energiájukat emészti fel a történesekre adott hazudozás kitalálása.
Ennyi energiával kormányozni is lehetne.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
"Varga Judit kimondta, hogy nagyon nagy megszorítások vannak a költségvetésben"
444.hu/2022/07/06/varga-judit-kimondta-hogy-nagyon-nagy-megszoritasok-vannak-a-koltsegvetesben
az után,- "Varga Judit megmagyarázná, hogy nem úgy értette a megszorításokat"
444.hu/2022/07/06/varga-judit-megmagyarazna-hogy-nem-ugy-ertette-a-megszoritasokat
orsos vendel
cipesz csuti !!! kaptafat azt kaphattok, de penzt azt NEM !!!
Gazella
Hányinger ez az ellentámadás... juliska... hányinger ez a kurvány.
Aki Én
Eszméletlen energiájukat emészti fel a történesekre adott hazudozás kitalálása.
Ennyi energiával kormányozni is lehetne.
Néro2
Felháborítóak vagytok és elfogadhatatlanok. Egész Európa tudja. Tolvaj pávatáncos hazug aljas népség.
De nehezen akarjátok megérteni !
csak úgy....
@Aki Én: a fidesz forma 1 ben orbán az egyedüli kormányos! a többi csak (ki) lengéscsillapító.
polgarb
@KisTehen: Pont olyan segg hülye mint te!
lusta
Mindig ez a slendrián, pontatlan megfogalmazás. Sajnos a pirostérdű Magayrnét sem kerüli el.
Szóval pontosítsunk.
Lopásellenes manőver az Európai Parlamentben
Yoda69
Nyugi judit!
A feladat tok egyszeru, csak teljesitsetek azt amit az EU elvar. Lepjetek be a korrupcio ellenes ugyeszsegbe. Az orszagnak is jobb lesz es a penz is egybol jon. Es legalabb megszabadalunk az olyan korrupt aljadekoktol mint a te beosztottad is volt, aki magyar csaladokat tett tonkre, hogy behajtsa adossagukat minden aron.
gina
Hahahahhaha mi van OV ribi, nem tetszik amit főztetek??? lesz ez még rosszabb is, mocskos fidesz maffia...
Nessy
Talán a "kiakadás" helyett tenni kellene valamit pl. a korrupció ellen. nem arra gondoltam, hogy a témában gyanúsított képviselő közt elnököt választ a parlamentben. Ha az illető fideszes, Polt Péter "intézkedik", és a delikvens ártatlan lesz rövid időn belül. "Minden a törvényeknek megfelelt, és bűncselekmény nem történt"!
csak úgy....
@Yoda69: "Lepjetek be a korrupcio ellenes ugyeszsegbe."-inkább fölvágják az ellenzék ereit,csak azt ne..
Istenakinincsen
Egy igazságügyi miniszternek illene tisztában lennie az igazsággal és a valósággal,ami ugye pártfüggetlen.Hogy is várhatnánk el ilyesmit egy elfogult pártkatonától?
kereső
Felháboritó és elfogadhatatlan, hogy Magyarország (i)gazságügy minisztere védi a lopást, a korrupciót, a hazugságok gyárát a fideSS-t. Felháboritó , elfogadhatatlan és mérhetetlen szégyene az országnak , hogy egy ilyen vörös térdű qrva egyáltalán miniszter lehet a ma Magyarországán.
justhpeter
Judit szerint felháborító, hogí tőlük független emberek vannak a világon.
Judit szerint felháborító, hogí tőlük független emberek vélemény mondanak valamiről.
Judit szerint felháborító, hogí tőlük független emberek vélemény mondanak valamiről, ami igaz.
Judit szerint felháborító, hogí tőlük független emberek vélemény mondanak valamiről, ami iga és köztudomású.
Perelj Judit !!!
Kár, hogy Magyarországon is köztudomású ténnyel a bíróság nem kezd semmit.
Gazella
Magyarul a saját szarába esett bele a juliska.
Vissza nyal a fagyi.
lampa laz
Lófszt juci, nem a magyar embereket támadják Brüsszelből, kizárólag ezt a hazug, korrupt, tolvaj kormányt aminek te az igazságügyi minisztere vagy.
balos
vargatökösjudit féle fideSSes farok abban a tévhitben ringatja a tököt a nyakán,hogy ö magyar!Pedig csak 1 tömeggyilkos maffia család prókátora jó fizetéssel!
Béla333
Harcolj Jucus, mert a végén nem marad ellopható pénz...
Pálinkás Pál
nem magyarellenes ,leszbika...ellenetek irányul, csak megkésett...én már rég elintéztelek volna titeket..mondtam, merkel nyanya nélkül végetek, hál istennek...
simmering73
Felment a gyanta ára, művésznő? Felháborító.
Peller Anikó
@sgl: Felháborító az elfoghatatlan maca luca.
Aki Én
@Shikari: 05,49
Például gyengítsük a forintot ahol tudjuk.
Seggfej...
Eladott Ország
❗ Orbán Viktor lopása miatt 6 ezer milliárd(!) forint támogatástól esnek el a magyar emberek!
❗ Eközben Varga Judit ócska hazugságokkal magyarázza az uniós források visszatartását.
Mindezt azért, mert Orbán nem hajlandó abbahagyni az uniós pénzek kiszervezését a haveroknak!
A fidesz korrupt rendszere az EU-s pénzek rendszerszintű ellopására épül, ennek lesz hamarosan vége. Orbán minden magyar zsebébők kivett 600 ezer forintot, mert tolvajoknak nem ad pénzt az EU.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273999674_505612274268659_3415000003853617765_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=SPtVGcyrjyMAX_vm2WY&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9g2tkU9hw4i0D4sGsHkQEtkUkn7QUaoQKmh_ysdihQHw&oe=62CBABE6
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 07:37 ◘ A kapzsi száj étvágya nem ismer határokat.
www.awesomeinventions.com/wp-content/uploads/2018/03/the-greedy-rich-gets-richer-satirical-illustrations.jpg
Orbán: "Nem vesztésben, hanem nyerésben vagyunk – értékelte a napokban kihirdetett ítéletet." Ember legyen a talpán aki érti Orbán Viktor észjárását. Evvel ha felmossák a padlót, vagy elverik mint a kétfenekű dobot, akkor is győzött ! Eszméletlen egy ember. Még a végén kiderül hogy pont így akarta. Szem a lélek tükre, milyen igaz mondás! Itt valami nagy gond lehet!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274224978_2023133134558077_6356208121733922568_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=-ESfrjlJOgoAX-wU9uV&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9yRX4OyqN9IXF-0aDur3A28sT4iRohRn7vYooKWqt5Gw&oe=62CC2EB1
jesz
és? Mi van, ha elfogadhatatlan? Ezek a szarcsimbókok ott brüsszelben hatalmas baksisért írják ezeket a leszóló, megalázó véleményeket, ajánlásokat.
Varga hiába okos, talpraesett, jól vitázó, ezek ott megeszik...sőt átnéznek rajta...mert mi itt nem is létezünk...csak arra vagyunk jók, hogy a szar nyugati cikkeiket megvegyük, aztán kajálás közben kussoljunk.

És ezeket még Újhelyi és társai is segítik..
tudode
Annál nincs lejebb ha egy háromgyermekes Édesanya, bármely tiszteség birtokosaként, nem a saját gyermeiei jövője számára az első!!!
..
------ Nem tetszik a rendszer
www.youtube.com/watch?v=GSP81Che1X0
-------------------
.
Arról nem tehetve, hogy az országot szirénhangjával bepalizta a fideSS alapítók vezérhangyája, és bizalmat kapot a palánkon átvert ország egyrészétől, úgy elszemtelenedve a Soros sorosösztöndíjas, hogy még ez EU-s lóvéra is megfájdult a műgoga
.
------Frank Engel, luxemburgi képviselő értékeli a jelenlegi magyar helyzetet www.youtube.com/watch?v=d8IkyQ9v3n0&t=6s
---------------
.
Addig elkanászodva, hogy már EU léte forog kockán, mielőtt hazáját is kizsigerelte!
.
Felháborító az, hogy a regnáló igazságügyér nincs a helyzete magaslatán, leckét kapva az a regnáló igazságügyér, akibe a diplomácia halvény szikrája nem szorúlt bele többgyermekes anyaként sem, politikai vakságában!!!
.

---- Volt igazságügyi miniszter: Orbán belebetegedett volna, ha nem kétharmaddal győz
www.youtube.com/watch?v=d8IkyQ9v3n0&t=6s
.
„”””Bárándy Péter szerint ugyanis egyértelműen kétharmadra van szükség ahhoz a típusú hatalomgyakorláshoz, amire a miniszterelnök törekszik.”””

. !!!
human
"Tudjuk, hogy van egy olyan csoport"
Akkor nevezd már meg őket, hülye liba!
Miért nem nevezed meg? Mert akkor nem kell vállalnod a felelősséget ismét a szavaidért.
ómió
Tagsági díjunk 100%-át is, még a befizetés előtt, "ideiglenesen be kéne fagyasztanunk"!
Eladott Ország
@ómió: ma, 09:27 ♦ Ne aggódj, ha továbbra is a dagadt cigány és bandája marad hatalmon, kirúgnak az EU-ból mint macskát szarni, de azaz ország tragédiája lesz! Akkor viszont a dagadt klolostorgeci is repül, mint a Kárpátok géniusza Ceausescu!
kereső
Művésznő, ez az elfogadhatatlan és felháboritó- közpénzekből!!!: focista fizetések 2022 Magyarország, magánkluboknál:
Toronymagasan a legmagasabb az átlagbér

a Ferencvárosnál, 3,14 millió forint. A csapatot

a MOL Fehérvár követi közel 2,3 millióval,

a felcsúti csapatnál 2,07,

a Kisvárdánál pedig 2,1 millió forint a havi átlagfizetés.
kereső
@Horizont: Állitsuk össze a csapatot: Dobrev, Oszkó, Bajnai, - a csatársor!(háttérben:/hátvédek: Bokros, Békesi, Róna, Surányi)- a többi már nem is lényeges, mert majd adja magát.
ómió
@Eladott Ország: Minden bolsi elmebeteg így delirál, vagy csak te vagy a "kiválasztott"!?
Törölt Nick
Az a felháborító te fiúlány, hogy inkább nyomorba taszítjátok az országot minthogy lemondjatok a lopásról.
emerencia
@Horizont: ma:10:43 Bokros könyörtelenül tönkretette egy csomó ember fogát, belőle nem kérek. A többiek ok., különösen Róna Péter mert ő legalább tudja, hogy mit kell tenni. Remek tanár lehet mert tegnap este olyan jól elmagyarázta, hogy egy átlag ember számára is csont nélkül érthető. www.atv.hu/videok/20220706/a-vilag-leggyengebb-valutaja-lett-a-forint
bence
Az a helyzet Juditka , hogy mindenkinek tele lett a töke veletek ! Mit gondoltál meddig fogják tétlenül nézni az örökös betartásotokat , gátlástalan lopásaitokat ?! Tele lett a pohár ! Javasolom , hogy most váltsatok sorrendet , egymás szemét lopjátok ki szimpátia alapon !
kereső
@emerencia: Bokros tönkre tette sok ember fogát, és közben megmentett egy országot a csődtől- amit az első szabadon választott kormánynak/ Antall, Boross/ köszönhettünk.
amortizáltok
jucuska és ez mennyire fáj pld nektek? akkor majd ha a népetek kéri számon akkor hová bujtok vagy kihez segítségért ??? 12 éve ez megy akkor ?? majd ha mi kérdezzük akkor , pedig eljön az idő csak várd ki
Toller Béla
Hát, dzsudit, magaitt az elfogadhatatlan, a felháborító ! Ha nem látja, hogy mennyire igaza van annak a három embernek, akkor mit keres maga egy minsiszter székében, ráadásul, az igazságügy miniszterében !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.